Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-07-21 / 29. szám
Az isteni igazságtétel tehát nem marad el 1) A büntetésben. Tudjuk k. h. mily hü gondviselője volt Isten Izrael fiainak; kezdettől fogva dajkálta, nevelte és oktatta őket; adott nekik bölcs papokat, hatalmas prófétákat és értelmes vezéreket, de ök a papokra nem hallgatlak, a vezéreket nem követték. Valahányszor Jehova láthatólag belenyúlt Izrael történetébe prófétáinak működése által s valahányszor ezek az isteni kéznek ellene szegültek; mindannyiszor előállott a sujtoló isteni igazságtétel. Ellenben valahányszor figyelt a nép Jehova szavára, mindannyiszor tapasztalta annak áldását. És ez a két tény annyiszor ismétlődött, miszerint Izraelnek egész története nem egyéb, mint kimutatása az isteni elégtételnek ugy a büntetésben, mint az áldásban. Alapigénkben a megváltó a legfenségesebb, de egyszersmind legborzasztóbb példáját mutatja fel Izrael előtt ezen isteni igazságtételnek. Miután e nép a legutolsó időkig makacsul ellene szegült az isteni kéz bár rejtett, de mégis világos működéséneksőt még most az idők teljességében, midőn az ur láthatólag lép fel és személyes megjelenésével vezérli a történetet, még most sem hajták meg fejeiket, hanem hitetlenül azt kérdezik Faraóval: Ki az ur, hogy neki engedelmeskedjünk? De nemcsak ez, hanem üldözőbe veszik azokat, kik felismerték a mindeneket egy szent cél felé vezérlő isteni kezet; sőt hogy csordultig teljék a mérték, magát az idők vezérét megfeszítették. Ilyenek voltak az előzmények. Ha Isten ellen jársz — igy szól Ézsaiás próféta — fegyver emészt meg ; és folytatja : ordítsatok, mert közel vagyon az urnák napja, melyen a mindenhatótól pusztulás érkezik. Ily előzményeknek az isteni igazság folytán természetes következménye volt azon végpusztulás, melyet Jézus látnoki szemekkel, a legélénkebb színezettel ír le. Adott az ur e népnek jeleket, de nem féltek ; inost adott jeleket a napban és a holdban és az emberek megrémülének; adott nekik eleitől fogva csudákat, de azokat nem hitték; most elámulának azoknak várása miatt, a melyek jőni fognak. Most féltek és remegtek, de már késő volt. Látták a közelgő veszedelmet előnyomulni. Mint midőn a láthatáron emelkedő sötét fellegek közelednek, midőn a villámok keresztül szeldelik és a dörgés megrázkódtatja az ég boltozatját; ugy borilák el Izraelt az ellenséges hadak, ugy rázkódtatták meg a földet és a szent város porba omlott. Elpusztult Jeruzsálem, nem maradt benne kő kövön, mert az isteni igazságtétel nem marad el a büntetésben. De nem marad el 2) Az áldásban sem. Izraelnek egész történetén végig húzódik aranyláncként k. h. egy nemzetség, mely hü vala Jehovához, a népnek minden elpártolása alatt is. Ez volt Dávid nemzetsége, mely az idők teljességében megváltót adott az emberiségnek. — Jeruzsálem veszedelmekor azt lehetett volna várni, hogy ezen nemzetség és azok is, kik ezzel szellemi rokonságban állanak, el fognak veszni a többivel együtt, de épen itt van az isteni áldó elégtétel, hogy alapigénk szerint: akkor meglátják az embernek fiát, és tudjuk, hogy a kik ő reá néznek, mint a pusztán felemelt érckigyóra, meg nem halnak. Épen ebben áll az Istennek áldó elégtétele, hogy azok akkor meglátták az embernek fiát, vagyis felismerték Istenfiának és megváltónak, kinek beszédére hallgatván, a veszedelmet elkerülhették. De nem csak ebben, mert századokon át viaskodni egy pártoskodó néppel, azokat folytonosan inteni, tanitani és tőlük mégis megvettetni és üldöztetni • továbbá egy oly embernek követője lenni, kit a világ megvet és üldöz és keresztre feszit; azon tanokat vallani és hirdetni, a melyekért a legkínosabb halállal fenyegettek és büntettek ; mindezekért kevés elégtétel volna csupán a veszedelemtöli megszabadulás. Hanem folytatja megváltónk jövendölését: ha mindezek kezdenek meglenni, emeljétek fel fejeteket, mert elközelget a ti váltságtok ! És tudjuk k. h. hogy Jeruzsálem romjain épült fel a keresztyénségnek erős vára. El kelle tehát a sz. városnak pusztulni és a földdel egyenlővé tétetni, hogy igy az egyenesített földbe hintethessék az evangyéliom magva. Mig ez fenálla, addig az elvetett mag nem eshetett máshová, mint vagy a sziklára, vagy az útra, hol ha csírázni kezdett is, fel nem növekedhetett. De most Izraelnak fiai, kik sem magok be nem vették az igét, sem azt másokban nem engedték meggyökerezni, magok is üldözöttekké levén, a keresztyénséget többé nem üldözhették. És csakugyan Jeruzsálemben, a hol a keresztyénséget már csirájában elfojthatónak vélték, alakult meg az első keresztyén gyülekezet. — Ott, a hol eddig a holt betű uralkodott, most az élő szeretet lett uralkodóvá, a hol a népeknek roskadozó országa elpusztult, ott Istennek országa emelkedett fel, és midőn az ember azt hitte, hogy eljött a végitélet, akkor mondja az Istennek fia: emeljétek fel fejeiteket, mert elközelget a ti váltságtok. Ilyen k. h. az isteni igazságtétel, sujtoló és rettenetes, de mig egyik kézzel sujt, addig a másikkal felemel, mig egyikkel rettent, a másikkal bátorít és vigasztal. Mig egyfelől azt mondja az isteni szó: megbüntetem az atyáknak vétkeit harmad és negyedíziglen, addig másfelöl áldást ígér azoknak ezeriziglen, a kik ötet félik. Büntetés és áldás tehát az, a mit az isteni igazságtétel mindenütt és mindörökké osztogat. Azért rettegj ember, ki vétkezél, mert a véteknek dija büntetés, az erkölcstelen életnek erkölcsi halál. Rettegjetek népek, kik magatok közt meghasonlottatok, mert a meghasonlás a rabságnak és megsemmisülésnek szülője. Rettegj felsöség, ki hatalmadat nem a népek felemelésére, de elnyomására forditád; járj a te szívednek utaiban és szemeidnek látásában, de megtudjad, hogy mindezekért Isten ítéletre vonsz. A prófétaként vaspennával vannak felírva a te vétkeid. És rettegj egyház, ki nem épitéd folytonosan a Krisztusnak templomát, kinek tagjai nem egyek hitben, reményben, szeretetben, hanem reményök hiu, hitök gyenge és szeretetök lankadt. Kérdem, mi sors vár reád egyház ? Felelnék, de feleljen helyettem kinekkinek saját lelke. Ellenben emeld fel fejedet ember, ki engedél az isteni kéz útmutatásának; emeld fel fejedet nép és ország,