Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-07-07 / 27. szám
által készült jeles munkálat megvizsgáltatván, nemcsak elvileg, hanem részletekben is elfogadtatott, azon óhajtással, hogy a mennyiben lehetséges, a bölcseleti és jogtani osztályok több vallástani órákban részesittessenek s a mennyiben a pénzerő megengedi, e hittan ne csak egy vagy két helyen, hanem a többi föoskoláknál is nyerjen tanszéket. Ezen derék, alapos munkálat szerint a közelebbi s a nevelés ügyét felforgató Entwurfoktól jobbadán a régi collegialis rendszerre lenne üdvös visszatérés, meghagyva ezekből minden jót, kihagyva a kihagyandókat. 3. Köszönő felirat határoztatott b. Kemény Ferenc és gróf Mikó Imre ö nagyméltóságaikhoz, kik anyaszentegyházunk törvényes óhajtását szivökön hordva, a püspökség megerősítését hathatós közbenjárásukkal kieszközölték. 4. Előterjesztvén föt. püspök ur, hogy a püspöki jószágokért liquidált kárpótlási tőkék kamatait csakis a magas miniszteriumhozi folyamodás utján, félévenként s akkor is úrbéri papírban kapja, miáltal a püspök fizetése nagy mértékben csökken: hogy ezen tőkék annál inkább biztosíttassanak s annak kamatai valódi értékben jövedelmezhessenek, ö felségéhez az iránt is felírás szerkesztetett, hogy az irt tőkék tétessenek át a mlgos egyházi főtanácshoz. Addig is, miután a t. püspök ur olyformán nyilatkozott, hogy megerösittetése után tanári pályájáról le fog mondani, hogy fizetésében tetemes csonkulást ne szenvedjen, az eddigi 1290 ft. rendes püspöki fizetés mellett meghagyatott továbbra is az egyházak által elvállalt 1200 ft. pótlékfizetés. Hogy pedig az egyes egyházakról is levétessék ezen teher, melyet eddig is egy egyházmegyén kivül a többi — minden zúgolódás nélkül, édes kötelességszerüleg hordozott, s hogy különösen, mint ezt gr. Bethlen F. nagy lelkességgel és épen oly tárgyavatottan kifejtette — egyházi föpásztorunk rangjához, állásához képesti fizetéssel is elláttassák, indítványba tétetett s legalább is 1862-dik év elején életbe léptetni határoztatott azon élő alaptöke, melybe minden reform, vallású egyén püspöki fizetés előállítására egy uj krral járul. 5. Felírás szerkesztetett ö felségéhez a dézmakárpótlási tőkék s kamatok kiadatása iránt. 6. Oláhországból pitesdi s plojesti pap t. Czelder Márton bemutatván a dunántuli superintendentia általi papi hivatalra való kibocsáttatását, öt az említett s az erdélyi reform, püspökség alá tartozó egyházak papjának elismeri és mint ilyent az illető consulságnak ajánlani fogja. Említvén t. Czelder ur, hogy az érintett egyházakban igen sok hiveink törvénytelen házas életet folytatnak, felhatalmaztaíott, hogy alakulandó consistoriumával a valóperekel lejártathassa — superrevisióra felküldvén azokat mindig a főt. püspök úrhoz. — T. Czelder Márton ur valódi missionáriusi ihlettségtöl sugárzó beszédében nagy szerénységgel előadván, hogy mit tett eddig s mit kellene még tenni, hogy elhagyott testvéreink csak valamennyire is a vallásos vigasztalás malasztját élvezhessék: felkéri a szt. zsinatot a íegedelmezésre. Ezen ügy nagy részvétre találván, elhagyott testvéreink sorsa melegen felkaroltatván, elhatároztatott, hogy mind vallási, mind nemzetiségi szempontból országszerte adakozás gyűjtessék. Addig is a zsinat tagjai által közel 100 ft. segedelem adatott át t. Czelder Márton urnák az építtetett templomok szerelésére. 7. Inditványoztatván, hogy a jelenleg fenálló, de sem canonainkkal, sem a szabad választással meg nem egyeztethető, sem a kor igényeinek meg nem felelő successionalis törvény töröltessék el s ennekutána az esperesek a canon szerint ex senioribus választassanak : ezen korszerű indítvány tárt karokkal fogadtatott s meghatároztatott, hogy küldessék ki az egyházmegyékhez a szükséges véleményadás tekintetéből. AZ UDVARHELYSZÉKI UNITÁRIUS ESPERESI KERÜLET junius 12-kén tartá ez évi rendes gyűlését, esperes t. Inczefi József, s felügyelő gondnok t. c. Jakab Lajos urak elnöklete alatt, megkezdvén szokott ünnepélyes templomi istentesztelettel. — Szónokolt abásfalvi pap Gál Ábel, — szívrehatólag adá elő az egyház keblét is érdeklő nagy vesztést a lelkes hazafi gr. Teleki László véletlen halálában. Ezután a papi háznál megnyílt tanácskozás tárgyai s érdekesebb határozatai e következők valának : 1) Gr. Teleki László véletlen halála felett a közös nagy vesztés fájdalmát s kegyeletes emlék tiszteletét s gyászos részvétét egyházi gyülésünk is jegyzőkönyvileg kifejezni elhatározta. 2) Hosszas ideig felügyelő gondnok néhai hom. almási Barra Mihály elhunytát kegyeletes részvéttel vette e közgyűlésünk, s a nehéz időkben kitartó buzgóságáért egyházi ügyeinkben szerény és szorgalmas, készségeért, s tevékeny részvéteért méltányló elismerés — s végtiszteletül háladatos emlék nyilváníttatott, s utódainak megírni határoztatott. 3) Értésére esvén e gyűlésnek gróf Mikó Imre id. kormányszéki elnök ö nagyméltóságának anyaszékünkbe érkezése: esperes ur vezérlete alatt egy tisztelkedö bizottmány neveztetett ki, hogy Udvarhelyt e kör idvezletét mutassa be. A mint e hó 12-kén Sz.-Udvarhelyen ő nagyméltóságánál tisztelkedett is, — t. esperes ur idvezlő beszédében háladatos érzettel nyilvánitá, hogy a nehéz bo-t rus időkben ö nagyméltósága volt a haza és egyház felett áldott nap, kitől a keserveket enyhítő reménysugarak mosolyogtak felénk, melyek most tiszta fényben s szabadabb erővel melegitnek és táplálnak. Hosszas életet, lelki-testi erőt, s a nemzetek Istenének áldását kívánva ö nagyméltósága közhasznú életére. O nagyméltósága szokott leereszkedő nyájassággal fogadván ez őszinte szerény tisztelkedést, lelkes feleletében kiemelé, hogy a leélt nehéz időknek s szenvedéseknek is megvan hasznos oldala, mert megtanítottak azok forróbban szeretni hazánkat, hívebben ragaszkodni egyházi és polgári jogainkhoz, s mindenek felett egyesülni a közjó, a haza és vallás közös ügyeiben testvéri szeretettel. Ugyanez alkalommal tisztelkedett azon bizottmány ev. ref. püspök főtisztelendő Bodola Sámuel ö méltóságánál, mindkét részről meleg szavakban nyilvánult a közös haza és a keresztényi mivelödés s szellemi kifejlődés nagy munkájában krisztusi szeretettel testvéri kézfogás. 4) A felügyelő