Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-06 / 1. szám

lanabb szövegben fordultaid is elő, valóságos iszonyattal viseltettek s például a „szózat" kifejezést használni épenséggel nem lehetett, a minthogy mi akárhányszor kénytelenek voltunk lapunkat egyetlen-egy olyféle szerintük gyanús szó miatt újra nyomatni. Ily körülmények között a vallásos meggyőződés egész bátorsága kellett hozzá, hogy midőn a september 1-ői pátenssel egyházunk gyökerére láttuk vettetni a fejszét, mi minden más fegyver nélkül, mint a melyet az igaz ügy tudata ád, felmertünk annyi hatalmaskodás, anynyi önkénynyel szemben szólalni és rákiáltani: „ne tovább ! — Láttuk a veszedelmet fejünk felett, de ismertük kötelességünket, s a szenvedések iskolájában megedzett protestáns egyház újból bebizonyitá, hogy a mint görög közmondás tartja: axfiiúV jxeyiaxoq, ou tpofizizai rouq (pcxpouq, a nagy üllő nem ijed meg a zörgéstől. Mindenki ismeri az ügy lefolyását; a hatalomnak engedni kellett s az elvhűség- állhatatossága az igazság diadalát ülte. A protestáns egyház még egyszer kiállotta a tűzpróbát és megmutattuk, hogy a 19-ik század protestantismusát a szabadság ugyanazon szelleme ihleti, mely a 16-dik századbelinek a társadalmat regeneráló erőt adott, s a nemzet újból meggyőződhetett , hogy MINÉL SZÉLESEBB JOGALAPRA FEKTETI EGYHÁZUNKAT, ANNÁL ERŐSEBB BIZTOSÍTÉKOT NYÚJT ÖNJÖVENDŐJÉNEK. Háromszázad óta ez nem első eset a nemzet történelmében,hol a vallásszabadságért vívott harca a protestantismusnak a nemzet önállóságának biztosb alapra fektetésével végződött. A 17 -ik század elején Bocskay, hitsorsosi védelmére fegyvert ragadván, azt addig le nem teszi, mig a bécsi békekötés hitfeleinek a szabadvallásgyakorlatot nem biztosítja, és midőn e biztositás az 1608-iki országgyűlésen a koronázás előtti 1-ső cikkbe iktattatik, ugyan ez országgyűlés koronázás előtti 10-ik t. cikk határozza, hogy „Caveat sua Majestas Regia sufficienter, praedictis statibus et Ordinibus Regni ne externae Nationes deinceps, etalterius Nationis homines in gubernationem Ungaricanx, unquam sesé ingerant." A nikolsburgi béke szüli az 1622-ki törvény 2-ik cikkét, melylyel Il-ik Ferdinánd királynak koronáztatása alkalmával esküvel erősített s „Magyarország szabadságait biztosító'4

oklevele iktattatik törvénybe. Az 1647-ik 5-ik t. cikk az elébb nevezett törvényeket újból erősiti. Hová fog az ország ügye a pátens ellen mult évben megkezdetett és ujabb időkig növekedő sebességgel haladó mozgalom után fejlődni, ezt ma még a jövendő homálya borítja. — Anynyit azonban jó lélekkel mondhatunk, hogy mi becsületesen vívtuk meg a jó harcot s eddigelé Isten megáldotta becsületes törekvésünket, mert hála az égnek, harcunk nem maradt gyümölcs nélkül egyházunk benső életére nézve sem. A mit több mint 60 év óta folyvást sürgettünk, de végrehajtani nem bírtunk, a mit óhajtottunk, de tettleg soha odáig nem jutottunk, hogy hozzá fogjunk, t. i. egyházunk „egyforma4

4

presbyterialis alapra fektetését s iskoláink egyházi elveink, s az előhaladt kor igényei szerint való rendezését, a május 10-ki kibocsátvány után tartott közgyűléseink és egyetemes értekezleteink határozatai értelmében tettleg életbeléptettük, miáltal nemcsak, hogy egy majdan leendő zsinatnak létrejöhetését tetemesen elősegítettük, hanem lehetővé tettük azt is, hogy az a klilszervezés mellett, melyre nézve a már fenállónak jóváhagyásán kivül alig maradt fen egyéb teendője, figyelmét majdan az állam és egyház közt fenforgó közjogi életkérdésekre és az egyház belélétének gyarapítására fordítsa. Egyházunk anyagi szükségei mikénti fedezésének égető kérdésére, vagy a mi ugyan az, egyházi egyetemes közpénztár mikénti létrehozására nézve is nem kis haladást tettünk a lefolyt évben. Az által, hogy az ügy mindenütt kormánytestületileg tárgy altatott, irodalmilag minden oldalról megvíttatott; a közönségnek nemcsak hogy meg kellett a dolog sürgetős voltáról győződnie, hanem kétségkívül már-már is azon belátásra jutott, hogy itt többet nem szólani, hanem tenni kell. S ebben a mind általánosabbá váló közösség érzete s a szenvedő tagok iránti tettleges részvétben mind szebben nyilatkozó közszellem percig sem hagy kétkedni. Vessünk csak egy pillanatot a mai számunkban alább közlendő adakozásokról szóló számadásunkra és meg kell gyö-