Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-16 / 24. szám

keltünk, imádkoztunk, sirtunk közönségesen; vajha a kihullott könyek megtermékenyítenék a bujdosásban elepedt, s-záradásra hajló lelki mezőt az evangyéliomnak és szent életnek! Nem lehet elismerőleg meg nem említenem a galatzi német ev. lelkész készségét, ki még orgonázott is urvacsorájávali élésünk ide alatt (ö egyszersmind tanitó is, és dicséretes buzgalommal), elébb már én ővele „Erős várunk nekünk az Isten", Luther ezen örökbecsű énekét, énekelvén németül, mely meg nem mondhatom máskép, de reám ez alkalommal igen is illett. Hát a magyar éneket mint végzők? Galatz volt mostanában a hely, honnan küldettek, szállíttattak Olaszországba a szabadságért harcolni menő magyar önkénytesek. Ezúttal is volt itt vagy 16; volt köztök kántor, tanitó s mindannyian nem az alsó rendből valók; közülök diktálta egy az éneket, csak az ö segedelmökkel végezheténk tisztességesen. Ok is áldoztak s hálát nyilvánítottak előttem Istennek, hogy a vallás áldását elvihetik magukkal. Én nekik is prédikáltam, — s mit prédikálhattam volna mást, mint hogy mindenütt őrizzék meg a magyar jellemet, erkölcsöt, becsületet; s hogy a lélek legszentebb érdekei Isten országának koszorújába szépen betartoznak. Galatzon kimentem a hajósokhoz is, kik sokan vannak itt, főkép Pestmegyéböl, Dunavecse tájékáról; s mint örültek, midőn mondám, hogy nekik prédikálni s urvacsorát szolgáltatni akarok, vagy isteni tiszteletünk helyén, vagy pedig a hullámok felett lengő hajón. De az én s az ö örömüknek vége leve, mert minden utánjárásom, kérésem dacára is annyira elfoglaltattak, hogy erre nem szabad volt érniek. De én mégis elmentem hozzájuk, s a kit elöl kaphattam, beszéltem neki, s igy mindenek dacára mégis prédikáltam a hullámok felett. Galatzi híveink, a magyarok, nagyon kértek, hogy még ez évben látogassam meg. Ha Isten segit, meg is teszem; s itt és mindenütt, hol jártam, nagy örömöt, alig hihetőt, mutatának a hivek azon, hogy ezentúl, ha bajuk lesz, csak tudósítsanak, én minden lehetőt megteszek értük, ügyüket felveszem, a mi volt, fel is vettem, s igy már nemcsak névleg, de a valóságban a pitesti, ploesti általam plántált egyházak, s a Moldva és Oláhországban szétszórva levő református magyarok lelkipásztorságát bizta reám, gyenge vállaimra az én jó Istenem! Galatzról Ibrailába mentem, itt is ugyanazon többé,kevésbbé nehéz kellemetlenséggel találkozván: házról házra keresgélni a híveket, műhelyekben, a munkásság helyén, a vizek partjain; de bárha megtörődve is, megszoktam már a Krisztus igáját, s életem is többé nem az enyém. Ibrailában csak öt rendesen ott lakó család van, a többi csak ideigóráig ott tartózkodó házas vagy nem házas férj, nő, cselédek, nyaranként ide vándorló napszámosok; összegyűjtvén őket, prédikáltam nekik Mark. 1, 15. v. szerint: „Térjetek meg s higyjetek az evangyéliomnak." Urvacsorát itt is szolgáltattam, egy gyermeket confirmáltam; egy előbbi időkben ref. nőt, római hitre téritettet, anyaszentegyházunk kebelébe, mint eltévelyedettet, de megtérni kívánót visszafogadtam. Ez a nő sirva jött hozzám; inodta, hogy másfél évvel ezelőtt férjhez menvén, kényszeríttetett, hogy római vallású legyen. De azóta nincs lelkének nyugta. Fogadjam be ismét közünkbe, ne nézzem bűnét, s én prédikálván neki, visszafogadtam, s megáldoztattam. Itt is, mint Búzon az isteni tisztelet tartása után hallván meg némelyek, kiket fel nem találhattam, hogy itt vagyok: egész nap estve feléig áldoztattam az éhezőket, szomjuhozókat, mindeniknek külön prédikálván, — s kik az egyesekkel részesültek itt az uri szent vacsorában, számuk negyvenkettő. Ibrailában van egy angol missionarius, ki szintén jelen volt az isteni szolgálaton s meg is áldozott; kinek feladata csak az izraelitákat téríteni. Minden évben kettőt, hármat, vagy többet megtérít; iskolát tart; én is meglátogattam, ö is engemet, sokat beszéltünk a téritgetésröl, — s nagy kár, hogy az ö működésének áldása csak is a zsidók közt marad. De megváltam Ibrailától is; elindult a hajó, s a hullámok felett evezénk Törökország felé. A hajón mindenféle néppel, még a spionokkal való találkozást is, ezek kellemetlenségét miért sorolnám el ? Hisz a miket érnem kell, le nem Írhatom; lelkem átevez rajtok, mint az evező a habok felett, s elég, ha a léleknek meg kell próbálnia a habok dühét és erejét. De végre part felé közelgvén, a habok majd eltemettek; Szilisztriánál a török parton a vihar elkapván sajkánkat, már elkészültem a halálra egy perc alatt; elgondoltam átfutott lelkemen, hogy ide kellett jönnöm meghalni, de megnyugodtam, s Isten kimenté az ö szegény szolgáját. Törökországban Szilisztria nagy erősség, s itt podgyászomat a legkisebb részletig kihányták, megvizsgálták. Itt kellett maradnom másnapig, mig a szélvész lecsillapul s néhány órai hajózás után Kalarászon lehetek. Megtudván, hogy van itt magyar orvos, elmentem hozzá; ö menekült, amerikai polgár, tiszta republikánus. Szives kértére nála maradtam, s mert máskép nem lehetett: társalkodás közben beszéltem az isteni Gondviselésről, s a hitnek szent dolgairól. A férfi nejével együtt római vallású; neje ugy tisztességesen önakaratból meggyónt: felhozá a házi élet bajait, s viszontagságukat, s én megnyugtató szavakkal nyugasztalám meg a valláshoz ragaszkodó lelkét. Itt történt, hogy a török főrendőr (Effendi) éjfél előtt kevéssel hozzám jött, s mondá házi gazdámnak, nemde én egy általa várt szardiniai őrnagy vagyok? Én már feküdtem ekkor, s az Effendivel csak nagy nehezen lehetett elhitetni, hogy én lelki dolgokban járó lelkipásztor vagyok; a házi gazda örömét fejezvén ki előtte, hogy hozzámentem: erre mondá a török, vajha közzénk is jönne egy apostol, ki megtérítene a felvilágosodásnak. A szilisztriai hegyormon a viharos nap után csendes idő van, midőn lelkem annyi különféle érzelmei között e sorokat jegyezgetem. Nem sokára indulok, s félnap talán elérek a kitűzött helyre. Most e jegyzést bevégzem; azután ismét elbocsátlak éltem hajója; a Gondviselés, mely eddig. megőrzött, vigyen , vezessen továbbra is , hogy ama