Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-02 / 22. szám

lességemnek ismerve — noha nem örömest — teljesitem az okadatolást. Az illető marosi egyházmegye papi ofliciolatusa szándokolt kihágásainak több esetei merülnek föl, ha hivatalos eljárásában tovább kisérjiik. — Ugyanis nt. generális szent zsinatunk 1856-ban rendelkezett arról , hogy a vizsgáló-biztosság napidija helységenkénti vizsgálatkor két conv. forint és negyvennyolc kr.; bizonyos központi vizsgálat alkalmával pedig hét conv. forint legyen, — mely szabályt a méltóságos egyházi főtanács azon megjegyzéssel hagyott jóvá, hogy ha több ekklézsiák vizsgáltatnak meg egy napon, ezen esetben az emiitett napidijt azok közösen fizessék: mégis a gyakorlat ellenkezőt tanusit. Mert az 1858—diki martius 11-én tartatott központi vizsgálaton, a kelementelki és szövérdi egyházak egy napon vizsgáltatván, az első hat, az utolsó pedig négy conv. forint napidijt fizetett; 1860-ban február 9-kén a gyalakuti és kelementelki egyházak megint egy napon vizsgáltatván, az első öt, az utolsó pedig nyolc conv. forint napidijt fizetett, — holott mindkét esetben csak hét conv. forintot lehetett volna napidíjba venni, melyből kitűnik, hogy a díjazási kihágás két vizsgálat alkalmával — két ekklézsiában — a törvényes illetéknél kilenc pengő forinttal tesz többet. Es ha a több ekklézsiákban is a napidíj az emiitett kihágási arányban vétetik: akkor a 65 anya- és 43 lány-, összesen 108 ekklézsiából álló egyházmegyében minden két évben 486 pengő forintra, egy évben pedig 243 pftra megy a díjazási kihágás összege. — A helységenkénti vizsgálat alkalmával a kelementelki egyház 1859-ben hét, 1861-ben pedig hat pengő forintot fizetett akkor, mikor a felsőbbség által meghatározott napidij csak is két conv. forint és 48 kr. lehetett volna. De ez még nem elég, mert azon tüzhelypénz is, mely az ős gyakorlatban csak is 51 ezüst kr. volt, közelebbről egy osztrák forintra emeltetett fel; sőt akkor is zsinati útiköltség vétetett az egyházaktól és belső személyektől, mikor 1859-ben nem az officiolatusnak kellett generális synodusra menni, hanem a generális synodus jött a marosi egyházmegyébe. Az emiitett kihágási esetek oly adatokból vannak merítve, melyek a vizsgáló-biztosság firmája alatt állanak, és illetékes helyre szolgálhatunk velük. Többekkel ezúttal nem terhelem a t. c. olvasó közönség figyelmét, csak azon egyet kérdem cáfoló tömegtől: sziveskedik-e az emiitett esetek mellett is felelősséget vállalni ? s lesz-e kedve ismertetésem ellen továbbra is vakbuzgóság mámorában kiáltani : Nagy az Efézusbeli Diánna. Csel. 19, 28? Igazolásomat okadatolva a t. part. synodus felhívására megtenni kötelességemnek tartottam. Azonban, a felmerült kérdésben a tiszteletes part. szék ellenem bíráskodásra jogosított nem lehet, mert hírlapi téren vádlott féllé tette magát: vádlott fél pedig vádló felének bírája nem lehet. Különben is ismertetésem lényegileg nem egyéb, mint a part. synodustartási rovatalt illető véleménynyilvánítás, s mint ilyen, büntetökeresetre, vagy feddésre minősített nem lehet. Fennebbi igazolásomat — folyamodvány alakjában — a főtiszt, püspök úrhoz bejelentettem, azon alázatos kéréssel, miként méltóztassék rendelkezni az iránt, hogy az illető' t. part. synodus azon bíráskodási eljárást, melyet hirlapilag nyilvánított jegyzökönyvében helytelenül vett igénybe, ne gyakorolja. Egyszersmint a Prot. Egyh. és Isk. Lap nt. szerkesztőjét teljes tisztelettel megkérem : hogy mivel okadatolási igazolásom a t. part. synodus jegyzőkönyvi határozatával szoros kapcsolatban áll, sőt annak kiegészítő részéül tekinthető, csak azon indokból is méltóztassék azt becses lapjába is fölveni, hogy a közvélemény előtt ezen famosus rovatali processus minden oldalról ismertetve legyen. Gönczy Lajos, kelementelki ref. lelkész T A R O A, HALASZOZAT. Idősb ns. Szomódi János a geleji helv. hitvallású egyház részére, egy — igen örvendetes biztosítási tökét alapitványozván, presbyleriuinunk ezért következő köszönőlevélben nyilvánitá elismerését: „Tiszteletreméltó keresztyén férfiú, szeretett testvérünk az Úrban ! Mig a kedvesei elhunytán kesergő bánatos szív édes vágygyal pihen meg a viszontlátás reményének és örökélet boldog kikötőjének szent hitében : azalatt ugyanakkor, itt e por hazában, megsiratott kedvesének emlékét fentartatni s mintegy a maradéknak is áliáladni, jól esik sebhedt szivének. Te is enyhilöleg érezted ezt. us. Szomódi János, tiszteletreméltó szereteti testvérünk az Úrban ! Mert midőn ezelőtt hat évvel, a rád nézve fájdalmas emlékű 1855-ik év april 15-dik napján, megtölté az Urnák örök szent tanácsa számodra a keserű pohárt; midőn az ifjúsága teljében virágzott, de szivet rázó szerencsétlenül kimúlt *) jó erkölcsű s születisztelö kedves fiadnak Szomódi Ignácnak koporsója fölött igy zokognál, ama szent hajdanban élt Naómival: „Igen nagy keserűséggel illetett engemet a Mindenható! . . . (Ruth. 1. 20.) mert nincsen nékem oly fiam, kin az én nevemnek emlékezete maradhatna !u

(2. Sam. 18, 18.). S midőn fájdalomtól sajgó szived s vallásos lelked, a hitnek szent szárnyai alá borulva, csöndes odaadással kezdett a hatalmas Isten örökké bölcs végzetén megnyugodni: egy titkos sugalom vett környül, hogy korán eivesztestt s még most is siratott jó jiadnak emlékét e földön megörökítsed, s minden jók előtt fenmaradandóvá tegye.d A titkos sugalom, a szent gondolat megtestesült — a mennyiben fiadnak, Szomódi Ignácnak emlékeül, szent*) A kútban megfuladva találtatott* F. M.