Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-20 / 3. szám

Negyedik évfolyam. 3. ® Pest, jan. 20. 1861. PROTESTÁNS MI j^j

j^^jf^i SSEKKESZTO- ES KIADÓ -hivatal: Lövészutca, 10. szám. 1. emelet. ELOFIZETESI DIJ: Helyben : házhozhordással leiévre 3 frt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. AZ EVANGYELMIAG. HITV. TISZAMELLEKI EGYHÁZKERÜLET HÍVEINEK , KÜLÖNÖSEN ANNAK LELKÉSZEI ÉS FELÜGYELŐINEK, AZ ÚRBAN SZERETETT TESTVÉREIMNEK ! „Tudóin a te cselekedetidet, nyomorúságodat és szegénységedet, de gazdag vagy" (János jelen. 2, 9). E szózattal, melyet Üdvözítőnk egykor intéztetett a smyrnai gyülekezethez, én ez alkalommal fordulok összes egyházkerületünkhez, megemlékezvén dicső és követésre méltó cselekedeteire, melyeket minden nyomorúsága és szegénysége mellett teremtett a hit ereje által, bebizonyítván, hogy gazdag a szegénységben is. E szózattal be akarom vezetni a gyülekezetek tanácskozó gyűléseibe a folyó évben Pesten tartott egyetemes gyűlésünk jegyzőkönyvének 22-dik pontját, mely „egyetemes egyházi gyámintézet" alapitását elhatározván, egyházkerülétünk díszes tagjai: Berzeviczy Egyed és Czékus István urakból álló választmány utján felszólitja a gyülekezeteket, a keresztyén szeretetből folyó önkénytes adakozásra. Vettétek, keresztyén atyámfiai, e gyámintézet programmját, megértvén belőle, hogy a "buzgó szeretet alapján hasonló jótékony tevékenységre akar Titeket serkenteni, minőt az áldásdus némethoni Gusztáv-Adolf-egylet kifejt. Szükségtelen bebizonyítani, hogy mi elhagyatottságunkban szegények vagyunk, nyomorúságban sinlődők, és az anyagi szükségek hiányában gyakran szellemi életünkben is tespedők, legalább számos gyülekezetekben. Hol van köztünk a nagy szegénység ? Bizonyára kiváltképen ott, hol a hivek csekélyebb száma az egyházi szolgálatban fáradozó lelkészt és tanítót terhes munkájáért kellő jutalommal el nem láthatván, őket gondteljes, Ínséges, gyakran pirító szegénységre kárhoztatott életre kényszeríti. — Ha széjjelnézünk , találunk-e embert egyházunk szolgálatában, ki az Ur szőlője mivelése fáradalmainak méltán megfelelő földi jutalmát is venné ? Sokan kénytelenek megelégedni azzal, hogy nagy takarékosság mellett igénytelen szerény életmóddal ehetik sanyarú mindennapi kenyeröket. Többen meggörbedve az élet nyomasztó gondjai alatt, lemondva az élet örömeiről, lemondanak az eleinte tán táplált édes reményről is, hogy csekély számú hiveik valaha az élet terhei viselésében rajtok könnyitenének, s hivatalukat nem folytatják örömmel , hanem bánattal, mi a híveknek nem használ (Zsid. 13, 17.). Ki az iskolai tanítás után kapához kénytelen nyúlni, az meg nem felelhet magasabb hivatásának, mert senki nem szolgálhat két urnák (Máté 6, 24.). Vagy hogy követelhetjük a lelkésztől, hogy hivatásához képest álljon a miveltség színvonalán, ha szegénysége elzárja előtte az irodalom nagy mezejét? Hogyan várhatjuk, hogy a jobb tehetségű ifjú hosszú és költséges tanulási éveken át oly pályára készüljön, mely keble édes reményeinek KlAWvndulásával számára nyomasztó gondot készit? Hogyan varfíaijvtk, hogy a lelkész élte minden erejét szentelje magasztos lilvrt-fcáaá.nak, ha még csak azon csekély vigasztalást sem nyujthatjuk neki, hogy a legszentebb céloknak szánt életének elmultával Özvegye és árvái, kiköltözvén a paplaki szállásból, nem lesznek a nyomorúság áldozatjai, nem alamizsnára szorult koldulók? „Méltó a munkás az ő jutalmára (Luk,