Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-12 / 19. szám

TÁJÉKOZÁS, A BÖLCSÉSZET ÜGYÉBEN FENFORGÓ VITÁHOZ. IV. Hogy egészen s tisztán kiderüljön, miszerint csak tisztelt ellenfelünk látja, nagy és nemes felindulásában, oly rettenetes szörnynek az eszmeelviséget, melytől mindent félteni kell, — óvni szükség pedig főként a theologiát: ne kíméljünk egy kis fáradságot az eszmei bölcselet által elfoglalt theologiai álláspontnak tüzetes elemezésétől. Ezt tenni annyival is inkább tanúságos és célszerű leend, mivel ki fog derülni, hogy ez egész bölcsészet semmi egyéb, mint épen a keresztyénség vezéreszméinek alapján alkotott világnézetnek tudományos formába öltöztetése; nem egyéb, mint a testben megjelent „logos" világgyözö hatalmának még a gondolat világában is visszatükrözte és e. Köztudomásu dolog, hogy keresztyén fogalmak szerint az Isten lélek, — a bibliai kifejezéssel o deog xvzufia eazt. A világ az ö Legyen szavának ereje által teremtetett, melynek tehát más alapja s külön önálló létezése nincs az Istenen kiviil. — E világnak urává, koronájává tevé Isten az embert, okos lelket s szabad akaratot lehelvén belé, s igy a maga képére teremtvén azt. De a szabad akarattal felruházott ember önző vágyainál fogva kísértetbe esvén : meghasonlásba jöve Istennel, s szakadást idézett elő a teremtő és teremtett világ között. Bűnbe, s ezzel együtt járó inség és nyomorba sülyedett a világ. Ámde Isten véghetetlen szereteténél fogva nem akarhatá annak pusztulását, söt elküldé egyetlen szülöttét annak megváltására, a siralom völgyének Isten országává leendő átformálására. — Ezen átformálódás , az Istenhez való visszatérés, helyesebben mondva, az ahhoz való visszavezéreltetés legfőbb s legmagasabb célja a világ létezésének; ez célja és akarata magának az Istennek a világ teremtésében. Ezek szerint Isten teremtői munkájának voltaképeni befejezése a megváltás, a megváltott, fiúvá fogadott emberiség ; az emberiségnek egy háznéppé való egybekapcsolása a szeretet nagy igéje által stb. Nem egyéb már, mint e magasztos igazságnak a tudás világában való alkalmazása — az eszmei bölcselet, mint a mely azt tanítja, hogy a dolgok igazságát csak az eszme egységében lehet keresni és feltalálni. A mi viszony van Isten és a világ — ugyanaz van az eszme, vagy eszmék (mint Isten teremtő gondolatai) és a dolgok között, — a mint azokat a tapasztalat szétesetten s földarabolva tünteti elénk. Valamint a keresztyén ember hiszi és vallja, hogy csak a megváltó Isten fiúban, a testben megjelent ío^os-ban van üdv és örök élet, kivüle pedig boldogtalanság és halál: ugy az eszmei bölcsész azt tartja, hogy csak azon dolgok léte igaz lét, melyek eszmeszerüek, melyeket az eszme megelevenít, tudalommá fölemel. Valamint a keresztyén ember hiszi és vallja, hogy a bűnös világnak Istennel való kibékítése , Istenhez való visszavezérlése az Isten-ember, Krisztus által történt; s az ő szelleme az, mely folyvást élteti s erösbili Isten országát, magához vonzván isteni erejével az emberek fiait: ugy az eszmei bölcsész azt tartja, hogy a tárgyi világ létének az eszméhez való fölemelése, az eszményítés az emberi öntudatban és által végeztetik, — az öntudat által, mely lét és tudat egyaránt, következőleg az eszme valódi egysége, legfőbb és tökélyesebb kifejezése. — Valamint Krisztus tudatában találkozott az isteni és emberi lényeg: ugy az emberi öntudatban találkozik az eszmény és való; ez ama tükör, melyben a világ képe láthatóvá lesz. A mi pedig illeti Istennek a világhoz, az eszmének a dologhoz való viszonyát: erre nézve is megfelel az eszmei bölcselet felfogása a keresztyén gondolkozásnak. Isten eszméjében a világé is benn foglaltatik, mert az Istennek lényegére tartozik, hogy ö teremtő, nemcsak, hanem lényegével a világot átható egyszersmind, mint mindenütt jelenvaló. Ezért mondá Hegel: „Oline Welt ist Gott nicht (ím vollen Sinne)", de nem azt teszi, hogy Isten tehát a világban és világ által lesz Isten, hanem hogy nemcsak transcendens, de egyszersmind immanens lény. — Ha az Pantheismus: akkor az a felfogás, mely Istent csupán a világon kivül helyezi, atheismus, mert ha Isten s világ egymáson kivül esnek, ugy mindkettő egyaránt végesittetnék. A theologiából legyen elég ennyi. Azzal végzi Brassai polémiáját, hogy a hégeli s rokon philosophiák álláspontját ugy értelmezi, a mint egy Kolozsvártt lakó nyelvtanár szokta mondani: „Alles ist möglich, und Jedermann hat recht." Ez álláspont tehát Brassai szerint az Indifferentismus álláspontja. Látnivaló, hogy itt megint egy kikopott tétel szolgál alapul Brassai Ítéletének, — Hegelnek ama sokat emlegetett tétele: ,,Was vernünftig auch wirklich, und was wirklich, vernünftig sei.u Hányszor el volt már mondva csak nálunk is, hogy az a wirklich — Hegelnél nem akármi létet, hanem lényegen alapuló igaz valódiságot jelent! És ö maga is határozottan tiltakozott encyclopaediájában annak elferdítése és félremagyarázása ellen. S hányszor kelljen még mondani, hogyha ez állásponton semmi kételviségnek, semmi valóságos ellentétnek helye nincs is, ha a mutatkozó ellentéteket itt csak látszólagosaknak tekintjük is: ez épen azt jelenti, miszerint itt csak az tartatik igaz valódiságnak, igaz létnek, a mi észszerű és szükséges. És mivel ez csak egy lehet, ezért a hamis, igaztalan, bün, rosz csak muló — negatív határozatok, melyeknek meg kell szünniök. Ha a tapasztalatban még előfordulnak is: ez csak tapasztalati valóság; de mert eszmei alapjuk nincs, igaz valódiságuk sincs. Az eszmei bölcselet szerint mindent át kell hatniaz eszmének: s mégis azt mondják, hogy ez indifferentismus. — Az eszmei bölcselet nem a gyarló és tökéletlen életből, hanem az eszmé—