Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-05 / 18. szám

kell keresni (mi az eszme) — ez a felfogás Brassai szerint voltakép nem egyéb, mint Pantheismus. És ezzel figyelmeztetni kivánta — ugymond Brassai a theologiai tanintézetek növelvényeit, — sőt , ha rosz neven nem vennék, még elfogulatlan tanárait is, hogy létez pályájokkal megegyezöbb tan is a pantheistico-fatalismus, vagy fatalistico pantheismusnál, mely lényegesen kirekeszti a személyes istenség eszméjét. E nélkül pedig mikép állhasson meg theologia, Peti József megfoghatja, de ő, és azt hiszi, sok más józan eszű ember vele együtt, nem. Tehát ez féligmeddig olyan denunciálás akar lenni, hogy Peti József theologiai professor a pantheistikus bölcseletnek hódol, hogy tehát ö heterodox etc. etc. A mi már a polémiának ily térre való átvitelét illeti: annak megítélését az olvasóra bizom. — Magára, a dolog érdemére nézve pedig részemről az alaptalan ráfogást határozottan visszautasítom. — Mert hiszen, hogy is lehetne fatalistico-pantheistikus istenfogalma annak, hogy téveszthetné össze a világgal, Istent az, ki a tapasztalat ellenében az eszmét sürgeti; hogy gondolhatná az Istent személyiség nélkül, ki az eszmét is élő s önmagát megtestesítő hatalomnak, energiának tekinti. — Inkább lehetne mondani az eszmei bölcseletről bármi mást, csak azt nem, hogy az mindent istenit és fatalismust tanit. Istent tartja ugyan az igaz mindennek, a ki nélkül, s a kin kivül semmi sincs, de ez nem azt teszi, hogy minden Isten, — még kevésbbé, hogy a fátum uralkdoik. — De hiszen e tekintetben oly tisztán látható az invectiva Brassai okalódásában: hogy ellene több szót vesztegetni fölösleges volna. De mintha maga is belátta és érezte volna Brassai, hogy emez egyébként roszul sült denunciálásféle épen nem volt lovagias: nagy lelküséggel kivánja azt elfedezni, a midőn egy kis elismeréssel kiván adózni az ^egységes philosophíának, ha nem is a Hegel kirekesztő formájában, léte, ereje és tekintélye iránt, sőt a Hegel-féle philosophiai rendszer buktának folytonos állítása mellett, e rendszernek korunk gondolkozásmódjára hatott és ható befolyását is készségesen elismeri. — És minthogy nem szereti roszabhul mondani el, a mit más jobban elmondott, a Revue des deux moneból vesz át egy kis elmélkedést ama befolyás felett. Oly jól esik e rész olvasása a Brassai philosophálása után, mint a sótlan s száraz kenyéren való hosszas kínlódás után egy kis ízes falat. — Mert habár ez elméskedés sem mutat kellő részrehajlatlanságot a Hegelismus iránt (mit már csak abból elgondolhatni, hogy Brassai idézte azt) : de legalább szellemdus és gondolatteljes, s meglátszik rajta, hogy nem a levegőből kikapkodott beszéd. — Az ily birálat már illetékes s nagyon méltó a figyelembevételre, szintúgy a feleletre is. Meglehet, hogy egy külön cikkben mi is megkisérlendjük azt. De most még előbb végezni fogunk Brassaival Peti József. I. Népszerű imakönyv ág. hitv. evang. keresztyének számára. Irta Szeberényí Lajos, szegedi ág. h. ev. lelkész, Pest, kiadja Osterlamm Károly 1861. [Ara fűzve 48 kr. kötve 80 kr. díszkiadás 1 ft. 20 ftr.) II. Magányos áhítatosság oltára. Imádságos könyv evang. keresztyének számára készítette Pálfy József. Második bővített kiadás. Pesten 1861. Osterlamm K. sajátja. (Ara fűzve 36 kr. kötve 60 kr. diszkötés kiadás 1 ft.) I. Ez imakönyvek elseje, szokott felosztás szerint, legelöl két hétre való reggeli és esti imákat nyújt, s nézetünk szerint, tárgyok általánossága miatt, ezek irását — hacsak untató, egyhangú szóhalmaz nem kívánnak lenni — legnehezebbnek tartjuk. Szerző a változatosság ebbeli feladatának művészi ügyességgel felelt meg. Mert dúsan váltakozva leljük föl ez imákban az erkölcsi érzületet inditó eszméket, melyek tiszta nyelvezettel és találó biblikus vezérgondolatokkal egyöntetűen feltüntetvék, gyakran zsoltári ihletig emelkednek. — Meplepöen szép a másodheti vasárnap reggeli ima e passusa : „Hála neked mindazon intézkedéseidért, melyeknek létesülésél imádásod eszközlésére megengedted ; hála a keresztyén anyaszentegyházért, mely a jézusi tudománynak bástyája és terjesztője, — a keresztyén templomokért, melyek az élet tengerének menny felé vezérlő kikötői." Az ünnepi imák becses füzérét képezik a meleg érzelem által élvezhetővé tett hittani igazságoknak. — Becsesek lesznek mindenki előtt ama rövid, velős fohászok istentisztelet előtt és után, miknek rebegése a templomi ülés elfoglalása és odahagyása alkalmával, régi kegyes szokásként, még ma is állva gyakoroltatik. — A templomtól távollakó imája alig lesz más imakönyvben képviselve; a vizkereszti, missziói buzgósággal irt ima. Ezeket követik az urvacsorai imák, mely rovat alá confirmátiói imák is sorozvák. Ezen rendezés, valamint e tétel: ,,Hálát adok neked azon kegyelmedért, hog>keresztségbeli szövetségemet megújíthattam; hálát adok, hogy üdvözítőm végvacsorájában is részesítettél," — nem helyeselhető. A confirmátió külön, magában befejezett cselekmény s az urvacsorai liturgiának nincs alárendelve. Azonban „az urvacsorávali első éléskor'-'- cim alatt, némi változtatással ez imák is helyökön lennének. Végszaka e könyvnek alkalmi imákat tartalmaz. A föntebbi jó tulajdonok ezeken is felismertetnek. Szép bibliai jellemű az özvegyé és a humán érzelmet lehellö katona imája csata előtt, miből e tételt közöljük: „De a legvéresebb csatának közepette is tartsd meg lelkemben a keresztyéni indulatot és szelídséget, — hogy a mennyire a becsület és haza érdeke megengedi — ellenségem iránt se legyek kegyetlen és felebarátom vérét ok nélkül ellenségemben se öntsem. Hiszen üdvüzitöm halála pillanatában is imádkozott ellenségeiért." Altalán, megfelel e mü, népszerű nevezetének, a nyelv egyszerűséget, a vallási ismeretterjesztő, könnyen felfogható előadást tekintve. II. A második könyv imáinak jelleme indokolt elméi\