Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-21 / 16. szám

öszve a biblia körül; az élet szavaiból merit magának életet ; semmi hivatal, semmi pásztorkodás, semmi uraskodó egyházkormány, mely előtt a többnek meg kellene hajolniok; mindenki az isteni szózat és a Sz. lélek sugallatának engedelmeskedik, épen mint az apostoli korszakban, s a mint az egyház szervezé magát, a község az, melyben az egyház kormányzatának, az evangyéliom hirdetésének, és a testvéri gyámolitásnak öszves munkássága öszpontosul. A miután köztünk a jobbak vágyakoznak, a mit azonban tőlünk makacsul megtagadnak, vagy csak vonogatva, lassan és féligmeddig engednek meg, az a fiatal olasz községekben magától értetik; ott az államegyházi felsöség, az egyházkormányzati gyámkodás, a bureaukratiai sok hivataluság és irkafirka, mind el marad. Mennyit tanulhatnánk mi németek e községektől! Mily jótékony volna tehát ránk nézve, kiknek egyházi alkotmányunk, a reformátió alapján eszközlendő oly átható javításra vár, ha a német egyház, és olaszhoni evangyéliom követők között gyakoribb és élénkebb közlekedés nyilna. A Gusztáv-Adolf- egyletnek is uj munkatér kínálkozik az olasz földön. S ha bár a kurtalátó politica nem szünend is meg szítani a román és germán népek közötti gyűlöletet, — az evangyéliom mindkettőt megfogja szégyenítem; az olasz és német evang. községek között a biblia leend a frigy köteléke. A protestantismus Olaszhonban kétségkívül uj életformákat fog felvenni. Mennyire fogja áthatni az a nemzetet ? ezt most még meg nem Ítélhetjük. Hanem annyi valószínű, hogy ezen miveltségre hajlandó nemes nép, a hitetlenségnek és élvvágynak, az anyagiságnak és kétségnek, már nem sokáig leszen martaléka. S ha bár csak egy kicsiny, de erős magva gyökerezzék is meg lassan-lassan egy evang. községnek a catholicus tömeg közepében, el lehet róla mondani: ,,Ti vagytok a világ fénye. A hegytetőn épült város nem maradhat elrejtve." — Nem hitetlenségé, hanem a hité a népek jövője. „Mert Isten mindent a hitetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörülhessen." K. J. VALLÁSI TÜRELEM S TÜRELMETLENSÉG. Nemes-Orosziban, hamvazó szerdán 1861. négyen valánk együtt házamnál történetesen: a sok sár után bekövetkezett kopogóst használni kivánó két szomszéd lelkésztársam, és a helybeli uraság gazdatisztje, tek. Farkas Pál ur (felvilágosult jellem, szép capacitas!) befejezendök a farsangot, barátságos beszélgetés és hirlapolvasás közt. — A mint beszélgetünk, szóvitázunk — eszméket cserélve — barátságosan, s olvassuk a lapokat oda olvadó figyelemmel: hát ime betoppan hozzánk két ifjú jajgatva, mondván : tek. urkérjük szépen, tessék hamar velünk Jönni, mert a fia Lázár (az épen ma 18 éves ifjú) itt a szomszéd kertben „agyonlőtte" magát. — E megdöbbentő hírre azonnal rémülten futottunk mindnyájan a hely színére, hol a deli ifjút elterülve, vérében fetrengve, keztyüs kezeit mellén összetéve, s még néhány percig hörögve találtuk, összecsődült nép közepette! E látványra, az első rohamában elérzékenyült apa, szive fájdalmában ájultan rogyott a földre, kit néhány jelenlevőknek sikerült karjaikon félholtan házához vinni! — a többiek utána az elvérzettet emelvén karjaikon haza, rémültében jajgató népsokaság kíséretében! — mi hárman zudult kedélylyel vonulván vissza házamba. — A megrémült anyának elesett fiáni fájdalmát feledteté, kiüté az ájultan elibe hurcolt férjnek leverő látása! Néhány óra múlva magához térvén, föleszmélvén ájultságából a szive fájdalmában lerogyott apa: azonnal hirül adatá a helybeli plébános urnák a gyászos esetet, kérve öt másnapom eltakarítására az elhunytnak. — Mi az alatt házamnál beszélgettünk mindenről, — különösen a megtörtént valóban szomorú esetről! — Estve felé közibénk toppan az elérzékenyült apa, néhány ember kíséretében azon hirrel, hogy: „plébános ur nem temeti el a halottat, nem harangoztat reá, s nem ad helyet a temetőben," — s ennek folytán, jobbomat szorítva, engem kér barátságosan, hogy: „protestáns egyházi szertartással temessem el szerencsétlen gyermekét, mely szolgálatot felebaráti szeretetemtől bizton föltételezi." — Én látva az elérzékenyült atyának megindulását, azonnal habozás nélkül föl— ajánlám szolgálatomat, megígérvén teljes megnyugtatására a szomorú feleknek, hogy másnap „protestáns egyházi szertartásunk szerint eltemetem halottjukat saját temetőnkbe," — azonnal jelt adatván leégett tornyunk harangjával a helységben. — Az apa megnyugodva őszinte nyilatkozatomon, eltávozott körünkből. Az éjt álomtalanul töltöttem, részint elfoglaltatásom, részint a zudult kedély, s exaltált érzések miatt nem szenderedhetvén el, — ezer meg ezerféle gondolatok hömpölyögvén agyamban! Másnap épen indulóban vagyok a templomba, kihirdetendő — ima végeztével — „a protestáns egyházi szertartással véghezmenendö temetést." — Azonban veszem az izenetet a szomorú háztól, hogy „már eltemeti plébános ur a halottat," — s ezen megnyugodva, végeztem templomi szolgálatomat, mindössze is oda gondolván hirtelenében, hogy „oleum et operám perdidi." — Két hallgatóm e hir vételével azonnal késznek nyilatkozott a sirt kiásni a kath. temetőben, — mi megtörténvén, rajtuk üt egy kath. ember, fenyegetvén, s a sírgödör bevonására késztetvén őket, — ezután a plébánost támadja meg, s feladással fenyegeti stb ha „ilyen halottat temetőjükbe enged temettetni" stb. ... A plébános zavarba jővén a házához tódult hívei által okozott s előidézett kellemetlenségek, szemrehányások, s fenyegetések miatt: elállott szándékától, — tudatván a szomorú házzal, hogy „már most — legjobb akarata mellett sem temetheti el halottjukat, — tartva népe dühétől!" Én békében ültem házamban, beszélgetve barátimmal mindenről, várva az ügy mire fejlését — mert a követek