Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-21 / 16. szám

de óhajtóm szívesen: vajha egy rövid év lefolyása alatt optimistává tenne az élet ! Mi táplálja lelkemben a pessimismust? A világnak az adózással túlterhelt állapota. — Az elszegényedés közös nyomor lett az emberek között, s igy a domesticának szerencsés jövőt nem birok igérni, mivel a legszentebb célra tett adakozás is, a mondott oknál fogva, maholnap unott portéka lesz előttünk. A vagyonosabb osztálytól nem kivánhatjuk, hogy ő maga tegyen mindent, a szegényebbtől sem, hogy ereji felett adózzék. Mert a mely terhet valaki nem bir, nem örömest veszi hátára, és ha más ráteszi is azt, mi haszon belőle, ha meghal a teher alatt ? Ugyan menjünk csak előre egy pár évvel, s vegyük ugy, mintha a domestica kérdése tul volna a tervezgetés stádiumán, mintha már in praesenti állana az adózási rendszabály. Mi fog történni, ha az alapszabályokban ugy van kimondva, hogy — például — én, ki e sorokat irom, köteles vagyok évenként egy pár forintot fizetni ? Megfizetem szivesen, ha még egyszer annyi lesz is, mert gyermekem jövőjét némileg biztositom vele. De azonban elfordulván, keservesen sirok a kifizetett adó után, mert, hogy birnám meg ez ujabb terhet, kinek minden lehető jövedelmet, még a sperativumot is, beszámítva alig van 60 krajcárom naponként? S mennyi sok pap van a protestáns világon, kinek ennyije sincs ! De a nagyobb jövedelmű papság talán majd befizeti évi illetőségét örömest, és lesz domestica? Igen, be néhány évig, mig a lelkesedés tüze tart. Könyezni nem fognak ugyan, mert nincsen reá okuk, de jó kedvvel sem teszik, mert minden ember közelebb magához, mint máshoz, s minden apában meg van az a jóravalóság, s mondhatnánk nemes büszkeség: hogyha maga biztosithatja gyermekeit, a biztosítást nem bizza másra. Hát a nagy közönség részvétével mi fog történni? Oh ne bántsuk a népet, uraim! van neki elég baja. Mutassunk inkább mostani szoiult helyzetében csak egy ujnyi hasznot, ő kétszeres áldozattal fogja azt visszaadni. Sajnálnám azonban, ha valaki azt mondaná, hogy ezen észrevételekkel alá akartam ásni a domestica épületét. Elfogadom én ezt is. Legyen meg s létesüljön minden, a mi jó és boldogító. — De azonban az apró lelkészségek összeolvasztásához kötött jót, mégis elsőbbnek s többnek nézem a domestica reményszerií Ígéreténél. Tagositás, uraim! elébb, akkor kevesebb lesz az árvák s özvegyek száma, vagyonosabbak az emberek s igy erősebbek az épités munkájához. Lehet később domestica is, és minden, ha lesz miből: fizetünk mindenre szivesen és urimódon. Hiszen különben is valami pénztárnak csakugyan lenni kell, honnan az elgyengült hivatalnokok nyugdíjaztassanak. Hogy azonban az se mondathassák: miszerint az iskolatanitókat kifelejtettem a játékból, megemlítem azt is: mikép lehetne az ő sorsukon segíteni? Azon uton s elvek szerint, a mint fölebb a papi chartát kiállítottam, csakhogy Isten mentsen minden jó lelket azon gondolattól, hogy a tanítói hivatalt is épen ugy akarnám összekötni, mint a papit. Távol legyen ! Sőt inkább óhajtanám, hogy minden szögletben egy-egy iskola léteznék, óhajtanám, hogy minden gyermek kellő nevelést kapna, igy mikor az élet nagy iskolájába lép: kevesebb baja lenne vele a társaságnak, s az egyháznak is. Segíteni, uraim! minden áron a tanítókon is, s oly állásba helyezni, hogy ne legyenek szorítva a gazdálkodásra, mely minden idejöket felemészti a nevelés iszonyú kárára. — Oly állásba helyezni, hogy ne legyenek kénszerülve naponként igy kiáltozni: „mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk" ? És Most nt. szerkesztő ur! leteszem tollamat, megnémulok s nem nyitom meg számat. — Ha világot lát e cikk, s lesz a protestáns olvasó közönségben valaki, ki megszeretné ezen eszméket : mondja el azokat, a miket én elhagytam. — Hogy pedig a fölebb jósolt sűrű megtámadások ellen némileg biztosítsam magamat: engedje meg ntiszteletüséged! hogy nevemet eltitkoljam, s ne boszankodjék reám, ha a világ minden kincseért sem mondom meg : ki vagyok ? — Majd később, ha talán a szelek megindulnak ellenem: megmondom. — Most pedig igénytelen cikkecském elbocsátlak Ovid ezen szavaival: „Sine me liber ibis in Urbem." Óhajtva Horáccal: „Referent in mare te novi fluctus."