Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-03-31 / 13. szám
egy megható s változatos, de egyszersmind tanúságos kép tárul fel szerző lelke előtt, melyet ö mesteri ecsettel azonnal gyülekezete elé rajzolt, én pedig buzdittatva azon örömnek — melyet e kép kebelemben ébresztett — másokkal is közölhetése vágyától, a t. olvasók előtt akarok hacsak gyenge vonásokkal is feltüntetni. A kép előrészén le vannak rajzolva futólagosan a költöző év főbb eseményei, az ennek folytán felmerült honfiúi örömérzet tüze, az őszinte aggodalom s fájdalom homályos s keserű forrása, mellette a vallásosság szentelt földéből kinőtt hitbuzgóság , szilárdság , áldozatkészség cédrusa a tetejéni diadalkoszorűval, — le van rajzolva az év, állva sírja szélén, melybe magát néhány óra múlva eseményivei , változásival , küzdelmeivel s fájdalmaival együtt örökre eltemetendi. Majd előttünk állnak keletdélnek s Libánonnak, egy vészes fergetegtől közelebb feldúlt csodás tájai, a letarolt síkságok, vértől párolgó völgyek, üszögtömeggé változtatott városok, irtózva szemléljük a kegyetlen vérfürdőt, 15,000 rnaronita kereszt, társunk hulláját, látjuk, mint koncoltatnak a nők védetlenül, a gyermekek, mint egykor Rachel magzatai, mint gyilkoltatnak aggok a kereszt elölt térdelve, férfiak fegyverrel kezükben, látjuk a 80,000 számüzöttet, a 20 ezer özvegyet s árvát, kik kenyér s segély nélkül indulnak a széles világba bujdosni : — Ez irtóztató táj után egy más vidék tűnik fel előttünk, a közelebbi Moldva-Oláhország földjén egy elhagyatott, parlagon heverő szölleje az Urnák, mely az idegen metszők által felettébb megrongáltatott, mely a pogányság nyomasztó lege alatt csaknem végpusztulásra jutott, de mely buzgó munkásokkal s kellő segítséggel, még részben megmenthető volna. — És e szomorú rajzok után, egy tán még szomorúbb áll elébünk, — a búcsúzó év utolsó sugara, a külvilág ezen egyes tárgyai után egyszerre saját belvilágunkat tünteti elő, — megdöbbenve vesszük észre önnön keblünkben a libanoni vérengzést, s a Romániában dühöngő, pusztító szellemet, látjuk, hogy a pogány indulatok s vakszenvedélyek drúzai miként öldösik erkölcsileg kebelünk keresztyén érzelmeit, — látjuk, hogy minket is, mint romániai testvéreinket, elszélleszt szeretetlenség, egyháziatlanná tesz hideg közöny, megfoszt Isten s egymás közötti kapcsolatunktól a hitetlenség. Ezek főbb részei a képnek, melyek egymástól tán idegen részeknek láttatnak ugyan, de szerző ismert ügyessége s tehetsége által, egy egészszé s tanuságossá állíttatnak össze. — Jelesen a haldokló év élénken emlékeztet, hogy mindaz, mit idő s körülmények hoznak reánk, ezzel együtt elenyészik, hogy „emberé csak az, mit maga gondolt, maga akart s maga tett," s hogy ennélfogva, ki nem akar az idővel elenyészni, ki még ez évből maradandó emléket, becses kincset akar magának szerezni, ébreszsze fel kebelében a keresztyéni közösség érzetét, mely bennünket maronita ker. társainkkal, s az egyházfelekezetiség s nemzetiség szellemét, mely moldvai testvéreinkkel kétszeresen összefűz, s lépjen a keresztyéni szeretet müvével az ösvényre, melynek egyik ága Libanon-, másika Romániába vezet. De mig Libanon sebeire balzsamot öntünk, mig Románia elszéledt fiait összegyűjteni segítjük: emlékezzünk meg magunkról is, „az 1860-ik év utolsó órájával együtt sülyedjen örök semmiségbe mind az, mi eddig erkölcsi gyilkosunk vala, mind az, mí Istentől, felebarátinktól elidegenített" stb., s akkor fájdalom nélkül bucsuzunk ez esztendőtől, mert jobbakul hagyott el, mint talált kezdetén!" Ugy legyen. II. Harmadfélszázad után első prot. ,, Templomi Beszéd11 Egerben, melyet karácsony ünnepén az egri reformátusok imaházában mondott Czelder Márton ref lelkipásztor. Ezen egyházi beszéd jövedelme az egri prot. templom alapjára fordittatik. Ki a kedves szülei, rokoni, baráti kört kész elhagyni, kész a szeretett hazát, csakhogy egy nyomorban élő testvérnéphez elvihesse az Ur evangyéliomát, s ezzel az elszéledt nyájat összegyűjtse, a gyenge hitüeket megerősítse : annak kebele, azt hiszem, valódi vallásos érzelmektől áradoz; — hogy az igazi vallásos ember — s tán csak is a vallásos ember — hőn szereti hazáját, nemzete szabadságát, boldogságát: történeti s lélektani igazság. Ezekhez gondolja az olvasó a karácsonyi ünnep által ébreszteni szokott magasztos érzelmeket oly helyütt, hol harmadfélszázad óta először mondatik protestáns egyházi beszéd, — és körülbelül helyes fogalma leend Czelder ur egyházi beszédéről, melyben felmutattatik a karácsonyi ünnep, mint a Megváltó születésének emlékére szentelt, mint az égi hit, szeretet, szabadság győzelmeinek ünnepe. Áradozva ömlenek e beszéd folytán szerző lelkesült kebeléből a tiszta keresztyéni s nemzeties érzelmek, s örömmel látjuk benne mindenütt a buzgóság, vallásosság nemes virágait, — de tán épen a nagy lelkesültség miatt, mely a beszéd nagyszerű alapeszméje által még inkább fokoztatik — gondolatmenete néhol szakadozó, ugrándozó s némely a szerző lelkében különösben ápolt eszme — p. o. egyházunk fenyegetett helyzete, küzdelme, győzelme, hazánk szabadsága stb. — tán sokszor is, a beszéd mindenik részében újra és újra felelevenittetik. f. f. BELFÖLD. i ÉRMELLÉKI HELV. HITV. EGYHÁZMGYEI GYŰLÉS, TARTATOTT SZÉKELYHIDON MART. 7. 1861. Tisztelt Szerkesztő ur! Pár éve körülbelül, mióta önnel e lapok utján nem találkozáin! Nem mintha zárva lettek volna ez idő alatt tanácstermeink, meddők tanácskozmányaink, vagy felhagytam volna szándékommal: tovább is — egyházmegyei életünk némü jelenségeül — gyűléseink határozatait a nyilvánosságnak átadni; hanem, mert részint az egyházmegyék végzéseinek közzététele egy időben lakatra volt téve, részint, mert a két utóbbi gyűlésen megjelenni utjárathatlansága s hivatalos körülményei-