Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-03-17 / 11. szám

— A becsületes (?) molnármester azonban a gyülekezet szándéka felöl előre értesülve, s természetesen, némely keresztyéni szeretettől áthatott hosszú kaputos urak által biztatva, nyomorult raktáráért 100,000 pengő forintot kívánt ! Kossut buzgóságát azonban e roppant követelés az alkudozástól vissza nem rettenté, s minthogy a jámbor molnárra is inkább hatott a pénz ereje, mint a nála naponként megfordult csuhás atyafiaknak purgatoriumi s több efféle tűz és kínnal való ijesztgetése: végre az alku 1850-évi augustus 5-kén 27 ezer pengő forintban csakugyan megköttetett; s 1000 pengő forint lefizetése után, a szerződés is — melynélfogva az egyház a töke 5°/0

-tes kamatjának, s 3000 forintnak évenkénti fizetésére magát kötelezte— a törvényes forma szerint azonnal megíratott. Ámbár e drága áron vásárolt helyiség berendezése még sok költség s fáradságba került, de mégis a gyülekezeti buzgóságok folytonos tevékenysége által oly gyorsan haladt előre, hogy már az 1850-dik évi october 27-kén a hívek közörömére a felszentélési ünnepély is megtartathatott. Számosan sereglettek egybe ez alkalommal mind Cseh, mind Morvaországból, e viszontagságokkal küzdő gyülekezet iránti részvéttől mélyen áthatott hitrokonok; s még más vallásúak is, a lelkész apostoli buzgósága által mintegy ihletve, oly gazdagon nyujták a szeretet adományait, hogy még azon évben a vételárból 4000 pengő forint lefizettetett. A mindenfelöl nyilatkozó részvét a kitűnő lelkész tevékénysége által ébren tartva, — a kisded gyülekezet anyagi erejéhez képest oly roppant adósságnak kifizetésére is — méltán a legkedvezőbb reményekre jogosított. — Azonban, fájdalom! egy teljességgel nem gyanított csapás ujra letöré a szép reményeknek dűs gyiimölcsözéssel biztató virágit. Máig sem tudni teljesen, mi okból ? a gyülekezet szeretett lelkésze egy 1852-ik évi kormány rendelet által hivatalától megfosztatván, a birodalomból kiutasittatott. A munkának legnagyobb folyamában ragadtatott ki az urnák szöllejébŐl a legtevékenyebb munkás! Az árván maradt hivek, a kimondott szigorú Ítélet megváltoztatását s annálfogva szeretett lelkészök visszajöhetését folyvást reményiették; s igy lön, hogy a lelkészválasztás három egész évig húzatott. Az idők folytával folyvást növekedő pénzzavar azonban már lehetetlenné tevén a további várakozást : ekkor választá a gyülekezet jelenlegi lelkészét t. Schubert Vencel urat. E nehéz hivatását felfogni tudó férfiú szinte erélylyel látott a kedves emlékű elődje által félben hagyni kénytelenittetett munkához, s gyülekezete folytonos áldozatkészsége *) s a Gusztáv-Adolf-egylet kitűnő segélyezése mellett, az Ur annyira megáldá fáradozását, hogy már ez ideig összesen 11,507 pengő forint fizettetett le a minden vagyon nélküli egyház amaz óriási adósságából. Csakhogy ez összeg — bár kiállítása iszonyú erőfeszítésébe került e többnyire szegény kézművesekből *) Az 1800 lélekből álló gyülekezetnél mind e mai napig, csupán perselypénz havonként 150 pengő forinton felül jön be. K. M. álló gyülekezetnek — még fele sem a lerovandó roppant tartozásnak, — Hogy már — az eddig annyira igénybe vett segélyforrások végkép ki ne apadjanak, természetesen,, ujakról kell gondoskodni a szent ügy buzgó vezetőjének. A közelebb mult évben tehát egy, a birodalombeli összes protestánsoknál eszközölhető segélygyüjthetési engedélyért folyamodott a gyülekezet. Az engedély, egy 1860-dik éviaugustus 7-kéröl szóló 1124

3

/41

4

-dik számú cultusministeri leiratban csakugyan megadatott. Ennek folytán most már bizodalommal fordul az urnák e kisded serege, hozzátok is, magyarhoni kedves hitrokonok! Neki ugyan nem a ti kedves hangzású nyelveteken hirdettetik az urnák igéje, de veletek együtt, ö is ugyanazon osztályrész sorsosa, ugyanazon testnek tagja, a melynek feje Krisztus. Oh segítsetek azért rajta szent szükségében, s eszközöljétek a ti munkás keresztyéni szeretetetek által, hogy legyen itt e sok viszontagságokkal küzdött gyülekezet , az urnák nevére örökké való jegyül, mely el ne töröltessék, s mind az időknek végéig a ti jótéteményeiteket is hálás emlékezetben tarthassa. Prága, 1861. febr. 20. Kátai Márton, GYÁSZHÍR. Folyó hó 5-kén reggeli 3 órakor szenderült jobb létre rövid szenvedés után Főtiszt. KOMÁROMY JÓZSEF miskolci lelkész, elébb a hegyaljai ág. hitv. ev. egyházmegye buzgó föesperese, később a bányakerület volt superintendensi administatora, papi hivatalának 48-dik, miskolci lelki pásztorságának 27-dik, s életének 70-dik évében, agyszélhüdés következtében. A dicsöültet mély keservvel gyászolja családja, leányai : Emilia, özv. Gottstagh Mihálynö s ennek gyermekei; Mária Molnár Dánielnö s gyermekei; fia Kálmán s Sarolta t. Bartholomaides Károly ochtinai lelkész neje s gyermekei s elárvult egyháza, kik a szelíd lelkületü férfiút, mint családapát, lelkészt s őszinte jó barátot ismerni szerencsések valának. A megboldogult aggastyán kimúlta a részvét és fájdalom könyeit idézte fel városunk minden köreiben; koporsója körül bűsan sereglének egybe megyénk, városunk, a helybeli vallásfelekezetek minden rendű és rangú tagjai, tisztviselői, a rom. kath. egyház papjai, ugyanezen egyház gymnasiumának tanárai s tanuló ifjúsága, a helv. hitv. testvérfelekezet lelkészei s tanári kara. A templomban n. t. Psenyeczky Nagy Mihály ur, a hegyaljai egyházmegye föesperese tartá a hatályos gyászbeszédet Pál apóst, a Korint. 1-sö levele 2-dik rész 1. 2. 3. versei szolgálván alapigékül, jeles és avatott szónoklattal ecsetelvén a papi hivatal kellékeit, alkalmazván ezeket a boldogultra. A vigaszt nyújtó búcsúztatót t. Holles Dániel ur s. arnótiág. ev. lelkész, a sirnáli kenetteljes imát t. Ma-