Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-17 / 7. szám

lenek; a nöi önviselet oly széles jelentőségű gyünév, mely alá a két utóbhi osztály erőszak nélkül sorolható; a leányi erények pedig egyaránt erényei maradnak a gazdaszonynak, feleségnek és anyának. Testképző erények közzé sorozvák e műben a szép művészetek, ezen alosztályzattal: zene, tánc, rajz, idegennyelvek, szépirodalom. Ha régi fogalmakhozi előszeretetének kegyelmezek is, még sem engedhetem meg, hogy az idegennyelvek testképző erény, midőn a neveléstan azt tisztán szelleminek tartja, a tapasztalás pedig nem test képző de testetrongálónak bizonyítja, mert hogy a szépirodalom csak mondva van testképzőnek, de szerző maga sem hiszi, mit mondott, igazolják e szavai: „szépirodalom alatt értünk oktatva mulattató könyveket s lapokat, melyek a nőszemély értelmiségét nevelik, ismereteit szaporítják s érzéseit finomítják." Értelmiség, ismeret s érzés nem a testé. Hibás e mü harmadszor tanmódjáért. Nézzünk meg néhány kérdéseit: „Mitől óvja magát minden leány? — különösen mitől Őrizkedjék a leány? Főkép mitől undorodjék a leány ? Végre miben is tartson tisztaságot a nőszemély ? Mi nem illik még a mivelt társaságban ? A ruha mit kiván még ? Hogy teszi ezt meg a jó gazdasszony ?" E kérdések oly régi szabásúnak, hogy szinte szaglanak; oly helytelenek, hogy csudálkoznunk kell, hogy vannak nevelők, kik ily kérdéseket le birnak irni. A kérdés legyen mindig szabatos, hogy a felelet is hasonló lehessen; elleneseiben nevetségessé teszi magát a kérdő, ha valahogy mekhanikai bölcsesége elakadván a kérdezettnek, nem találja ki, hogy melyik „mit," meg melyik „ezt" kell felelnie. Nézzünk néhány feleletét: „A leányoknak azon kötelességeken kivül, melyekkel mint emberek, isten, önmaguk s embertársaik iránt tartoznak, vannak még saját leányjellemhez különösen illő nemes tulajdonaik is" — sat. E pár sorban mikint nem láthatni fától az erdőt, ugy nem láthatni hibát hibától. Ugyanis kötelességünk isten, magunk s társaink iránt van; ami ezen tűi esik, az nem kötelesség. Ezért a leány lesz önmaga s nemönmaga és ezen nemönmaga lesz a leányjellem s annak lesznek különös tulajdonai. Vagy tán tulajdon s kötelesség egy és ugyanazon fogalom, s egymással kicserélhető? Tagadom. Kötelesség azon dolog, melynek végbevitelére, akarom vagy nem, köteleztetem. Tulajdonság az, mely tőlem nem függő ugyan, de el sem választható s teszi az én énemet. Ha pedig az erények tulajdon, akkor a keresztyénség eszményképe porba hull; vagy előre azon lény, ki az erényeket azért kivánja magáévá tenni, hogy amaz örök példány felé közeledjék, hiszen az erények csak tulajdonok s nem vívmányok. Minő nagy dolgok turbáltatnak egy kis paragrafus által! — Továbbá ezen kérdésre: Melyik legdiszesb erénye a nöszemélynek ? igy felel: A vallásosság, mely öt, Istent a világ atyját, kitol minden földi adomány származik ismerni s tisztelni tanítja. Tessék itt a „mely öt, Istent, a világ atyját" jol distingválni különben érthetetlen lesz a paragrafus. Továbbá : Hogyan lesz a nő vallásossá ? igy felel: vallásos lesz ha a szerencsében háládatos isten iránt, türelmes s reményteljes a veszélyben s nyomruságban. Ekkor pedig már vallásos s nem lesz azzá a háládatos, a türelmes s reményteljes. Az idézett feleletek közül az elsőben meg van támadva azon sarkigazság, hogy az erény azért becses, mert kötelesség s nem tulajdon; s vétetik kötelesség nem létezők iránt is; ez pedig képtelenség. A második feleletben el van vétve a helyes fc könnyen érthetőség. A harmadikban ismét a hála, remény s türelem a vallásosság eszközei s nem eredményeül tekintnek. Egy tankönyvet, melyben oly hibás az elv, mint annak kifejezése, oly nem helyes a mi, mint a minő helytelen a mikint, szabad-e tankönyvül felvenni ? holott a tankönyv: tiszta legyen elvében, szabatos s érthető nyelvében. Hibás e tankönyv negyedszer céljaért. Midőn szerző ezt mondja az ő kedélyképző s szivnenemesitő szavalmányaiban: „A leány már magában roszul kelő portéka. Kiről a hir roszat szól, örök párta virít annak." Neked pedig festett lyány egyebet nem kivánok én, jusson neked kedved szerint egy szép festett vőlegény, elvétette a minden könyv készítésénél legfőbb célt. Mindent ugy kell ismertetnem a gyönge gyermekkel, mint a mely már magában szép s méltó az elsajátításra, nem pedig azért, mert egy felsőbb tárgy elérhetésének eszköze, és ha igen, akkor csak arra lehet eszköz, hogy Isten előtt kedvességet találjon annak cselekvője. Szerző egész müvét oda dobja azon célnak: a leánynak ugy kell magát viselnie, hogy vőlegényt kaphasson. — Az iskola a leányt a templomba vezeti be, az élet pedig az embervásárba. Szerző nőtanátal megfosztanók az életet ezen fő teendőjétől, de az iskolát is legfőbb feladatától. Hibás e tankönyv utolszor nyelvezetéért. Szóljanak itt is a példák : a leány egyéniségét s életnemét tekintve, minden tanulmánynak oda irányoznia kellene (lap III.) iskolába nem tanítható (lap V.) melynek teljesítésére egyedül „nőnem hivatva van" (lap 1) a leánynak kell mindennap imádságban gyönyörködtetnie (lap 10), a leánynak ha vallásos, istenfélő az lészen haszna: hogy csak jót tenni megszokik (lap 10), bájdussá leszel, nagy kincset veszel (lap 11), ha kevésbé szép is (lap 13). Minők a kedélyre ható s szivnemesntő szavalmányok, mutatványul álljon itt néhány versszak „A leány s ibolya" cimüből: Mi az ? hol rejlik titokban, Mi itt oly jé szaggal Elönti a zöld liget-táji, S kellemdűs illattal ? (És fut, keres a leányka Bokorrűl bokorra, Mig sűrűségben rábukkan Ibolya csaportra) Hát te gyönyörű kis virág — Ki vagy oly illatdus! Miért nem viritsz a szabadban, És lakod oly tejtős ? Azt mondja szerző előszavában „a leányoknak ugy mint a fiuknak csak elméletileg adattak elő a tudományok, holott a leány egyéniségét s életnemét tekintve minden tu-