Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-12-16 / 50. szám

yészzivataros napja között ? az áldozat, ön gyermekeinek áldozata ? A protestáns egyházból önmagából kell kifolyni az éltető erőnek, önmagából kell kifejteni a fentartó támaszt. S mert mindig kűltámasz nélkül állott — mert minden jog betűje vérrel Íratott alá, azért lett oly erőssé s nagygyá; mint a szikla orma fölött az óriási cser, mely védtelen áll az elemek csatáiban, a vész között lesz erőssé s ledönthetetlenné. Mi a protestáns ember vallásos élete ? Egy hosszú áldozat! Vallásunk olyan, mint a tüz, mint a fénytorony; mig táplálod a tüzet, égni fog és fel fogja világítani a sötét éjszakát s irányt adand az éjben eltévedetteknek, de ha szükkeblüen vissza lépsz az áldozat tüzétől ne csudáld ha kialszik, ha eljön az éj. Kötelességemnek ismertem közölni egyházam szomorú múltjának — s jelen örömének ezen igénytelen leírását ; részint számot adni a nyilvánosság előtt, részint kifejezni szivünk buzgó háláját, a nagylelkű adakozók — megmentőink irányában. A magyarhoni egyetemes protestáns egyház nyujtá e gyülekezetnek mentökarát. Legyen áldott ez egyetemesen, legyen boldogított fejenkint. Legyen áldott, ki csak egy fillérrel járult is az áldozat oltárához, gyülekezetünk megmentésére. Hálás érzelemmel mond köszönetet azért a dunántuli s dunamelléki helvét hitvallású egyházkerületek főtisztelendő, tekintetes egyházfőinek, kik fényes példával mutatták meg, hogy testvérek vagyunk, hogy az egyik testvéren ejtett seb fájdalmasan visszahat a másik testvér keblén is. Felejthetetlen betűkkel irta be nevét egyházunk történetébe főtisztelendő Székács József superintendens ur, kinek magas és kegyes közbejárása folytán, külföldről is jelentékeny segélyezést nyertünk. Valamint meleg hála érzeménynyel mond köszönetet tisz.Hornyánszky Victor urnák is több izbeli szives küldeményeiért. Megkeresi egyházunk s háláját küldi a távolból a kegyes Gusztáv-Adolf-egylet felé, mely a szerencsétlen eset után háromszori segélyezése által főtényezö volt ennek megmentésében. Kik egykor a fájdalom könnyeivel fordultunk — most örömtől álliatottan keressük meg a főtisztelendő tekintetes dunántuli egyházkerületet, hol nincs talán egy vidék sem, hová hálás elismerés szálai ne csatolnának. Legyenek Istentől áldottak, kik csak egy lépést tevének is ez egyház megmentésére, szeretett föpásztorunktól a szentegyház legigénytelenebb szolgájáig. A jóltevök neve s emléke örökké fenmarad közöttünk, mert ledülhetetlen oszlopra van felírva az: egy felsegélt nép szivébe. Az atya, ha e templomra néz, könyek között fogja megtanitani gyermekeit s unokáit a jóltevök nevére; az anya egy imával többre tanitja gyermekét . . . imádkozni tanitja a jóltevök boldogságáért; — s igy lehet az ember örökéletű a földön, ilyen a földi halhatatanlság. — Szend, nov. hó 24-én 1860. Trsztyenszky Gyula• szendi ev. lelkész. Egyházi költészetünk. (Vége). Fentebb idézett tanítását — ide célzólag — igy folytatja Gellert: „Da überdiess der Gesang eine grosse Gewalt iiber unsere Herzen hat, und von gewissen Empfindungen ein ebenso natürlicher Ausdruck ist, als es die Miencn und Geberden des Gesichts sind: so sollte man der Religion besonders diejenige Art der Poesie heiligen, die gesungen werden kann." Ezt nálunk igy mondja a közpéldaszó : a ki szépen énekel, kétszeresen imádkozik. Adjuk meg az igazat neki! vox populi vox Dei... És a ki éneket ir?. hányszorosan imádkozzék az ahozképest, hogy tiszteleteimmel nevezhessük „jeles énekszerzönek Izraelben" . . . Eszmerokonság juttatja eszünkbe, minő ujabb tévirány kezd nálunk az imádkozásban létre jönni, ez, hogy elmélkedések logikai tulkemény szálaiból, néhol közbeszőtt indulatszók s nem mindenkor eléggé szerény felkiáltásokkal — mintegy befuttatva, szerkesztetik a könyörgés. Itt sem dicsérendő ez eljárás; — de mennyivel kevésbbé akkor, ha énekben találjuk a körömre font szigorú logikának merev igazságait, — melyeknek a legnemesebb őszinte érzésben kell vala oly édes lágyszelideden felolvadniok —, szenvedélytelen, Vorlesung-hangulatban sorra előnkbe számláltatni! . Ez azon nem ajánlatos külső, mely károsítja a belbecset, — s az ember nem hajlandó a dolgot magára érteni, — Az „ének" tehát nem lehet egyéb, mint „a felbuzdult szivérzelemnek a lélek ihletes lángolásaival társakozó, kevésbbé emberi, jobbára angyali nyelvezet." Ezen kriterion tilt. egyházi énekülelösmerniink bámelybibliai, vallásos erkölcsi tartalmú versezetet. Föllengzésében népszerű, s természetes könnyüded folyamzásában oly népszerű, mely fölleng, — versalakjából szét elemezve — jó és szép, hanem kötött beszédben még hatásosabb — imádság; és minél kimerítőbben sajátlag egy alkalmi, annál jobb leend az ének. Ilyen dúsgazdag készlettárra van szükség a „Dicséretek" reformjához, — melyek közt pedig sok, — az eredetivel mérkőző, vagy annál is gyönyörüebb fordítási, úgyszintén eredetileg magyar protestáns Genius-sugallotta elvonhatlan szépségű darabok vigyázatra intenek bennünket, hogy a több mint félszázados óriások mellé törpe jelenvalóságunkkal állani — pironkodjunk. — Boldognak nevezendő a németek e költészetének ezen ága, mely odáig miveltetik már, hogy az egyes énekek szövegtörténelme, variansai, magyarázata és szerzőiknek röviden kimeritö életirásai önálló műben, mint kommentár adható. — Tekintsünk át ismét — egy jó szóra — a legközelebbi szomszédhoz ! Bár mennyire külön —, de egészen rokon, osztályzat — halotti énekeink dolga. Ki nem sóhajt fel itten: bár ily szerkezetben , közhasználatra dolgozva — lehetett vala nyerni szerencsénk a „Temetői hangok"-at!. Felette sok kívánni valónk van e részben. Jóllehet verses búcsúztatók kora hanyatlik, — a nemesbülö szép ízlés készül a már igen is közönségessé lett halotti tanításokat jó alkalmi imádságokkal felváltani, és óhajtandó volna ez ilyen isteni-