Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-12-10 / 49. szám

életet. Szerintem a prot. egyházi gyülésezéseknek elfogadott elve a nyilvánosság. Hogy ez igy legyen, óhajtandó a szellemért, mely egyházi kormányzatunk minden rétegeit átlengi s át kell hatnia. Ennek szükségét elismeri T. F. is akkor, midőn az egyházmegyei gyűlés tanácskozása tárgyait a jegyzői vagy más avatott toll által óhajtaná nyilvánosságra hozatni. Azonban, minthogy ez még nálunk eddigelé csak jóakaró közlök által eszközöltetett, vagy épen elmaradt; bátorságot vettem a gyűlés folyamának hirlapilag közzétételére, és ezt talán ezután is mindaddig teendem, míg ebben avatottabb tollú egyén által fel nem váltatom. De miért ne tettem volna közzé *) ? Az egyházmegyei gyűlésnek véleményem szerint nem lehet oly eljárása, mi miatt a nyilvánosságtól félnie kellene. T. F.-re sem lehet annak közzététele rosz hatású, mit elismer azzal, hogy érette nekem köszönetet mond. Azonban T. F. azt irja, hogy én közlésemben nem valék hü. Ha nem-e? gyalázásomra a gyűlés jegyzökönyvének 9-dik pontját betüröl-betüre ide iktatom. „Olvastatott ifjabb Tamkó Ferenc m.-keresztesi segédlelkész folyamodványa, melyben a vattai e.-megyei gyűlés azon határozatát, — minélfogva ö, ki a bekebelezési vizsgálaton első helyre soroztatott, a kül-egyetemekröl lett visszatérte után két — vele egy időben szigorázott segédlelkész társai után tétetett — sérelmesnek találja : kéri tehát az egyházmegyei széket, hogy öt a vizsga letételével nyert sorozatban meghagyni kegyeskedjék. Folyamodó a bekebelezési vizsga után még egy évig részint a sárospataki főiskolában ünnepi jótéteményben is részesült, részint a Szepességen időzött, mint nevelő ; ez egy évet tehát, melyet az egyházmegyei szék beegyezése nélkül, sem nem kül egyetemben papi tudományok hallgatásával, sem nem segédlelkészi állomáson töltött, hivataloskodási idejéhez számítani nem leliet; a vele egy időben bekebelezett tiszttársai pedig épen ezen idő alatt — és igy kül egyetemekre lett menetele előtt nyervén e.-megyeileg alkalmazást: ez oknál fogva az e.-megyei szék a vattai gyűlés határozata mellett megmaradván, folyamodó ifjabb Tamkó Ferencet Kis Gyula és Szabó József tiszttársai utáni sorozatban meghagyja." Mennyiben utasíthatja el magától, vagy mennyiben állíthatja T. F, az e.-megyei széknek már két ízben hozott határozatát méltánytalannak ? erről én nem szólhatok, ez körömön felül van. — Azonbaan, midőn az e.-megyeszéki ez ügy állását tárgyaló tanácskozmánynak némi világot derítő pontjait közzétenném, hogy az egyházmegyének szerinte rajta elkövetett méltánytalanságát, bennem látszatik megítélni, helyesnek nem mondhatom. T. F. ügyére nézve, még a megállapodást eszközlő indokok elsorolásában, söt *) Az egyházmegyék gyűlési határozatainak nyiltközlését, ha talán e miatt egyes gyönge virág meghervadna is, korlátozni elvsértés nélkül nem lehet. Ha a főtiszt, e. kerületi jegyző-könyvnek minden érdekes pontja kinyomatik, s a nagy egész nem ismer nebánts virágot: mint lehetne a részek, t. i. az egyházmegyék jegyzökönyveinek némely pontjára nézve kivétel ? E. V. a felmerült egyes szavak alkalmazásában is hü valék; de T. F. ezt nem Ítélheti meg, mert a gyűlésen jelen sem volt. Hanem közlésemben ezen kitételnek, „egy évet Patakon, egy évet Szepességen töltött," igy kell vala állani: „Az iskolai évet Patakon, mint jótéteményes végezte, a másikat a Szepességen, mint nevelő töltötte el." Hogy T. F. ügyében mi értelemben legyek? közlésemben*) alatti megfontolást érdemlőnek nyilvánított szerény véleményem sorai közül kiolvashatá. Nincs hát oka T. F.-nek engem méltatlankodással vádolni, még a szentirásbeli helyek idézéséért sem, mert én azt sem T. F.-re, sem más pályatársamra nem — de igenis mindnyájunkra alkalmazhatónak véltem. Azt hiszem, hogyha mindenikünk saját kebelébe nyúl, elismerendi őszinteségemet. És ezen senki sem csudálkozhatik, midőn tudva van, hogy a kápláni díj a.-borsodban, még ott is, hol a lelkész fizetése 3—400 pozsonyi mérő szemes életre rúg, csak húsz osztrák forint. E csekélységből kell a remény hálójának naponként foszló idegeit nyolc-tizenkét évig kötözgetni. Minek következtében ezelőtt évtizeddel, egy papi körben szó lévén a honárulásról, egy tekintélyes főpap ím e kérdésére : „Ugyan mivel lehetne az olyan bűnöst, mint kiről szó volt, kellően megbüntetni ? Egy jelen volt hallgatag segédlelkész egész komolysággal ezt felelte: káplánná kell tenni alsó-borsodban." E segédlelkésznek, midőn egy évre Miskolcon szállást fogadna, ki már akkor is 10 éves káplán volt; pályatársa 0. F. ezt mondá, „mit aprózod barátom, mért nem veszed ki tiz évre ?" Ily körülmények közt nem csuda, hogy az elsőbbség kérdése érdekessé válik, ugy ránk, kik arra vágyunk, mint arra, ki azt engedni nem akarja. Nem csuda, ha az általam idézett evangyéliomi intések közöttünk, ifjú apostolok között, háttérbe szorulnak. E szavakra, „magas háznál volt nevelő," semmi kükiilönös súly nincs fektetve. Azonban tagadhatlan, bármit mondjon is T. F. — helyez abban mégis valamit a közvélemény. Annyival is inkább, hogy ama pályatárs, két oly jeles ifjú grófok nevelésével foglalkozott, kiknek vallásos előismereteik megalapítása és szilárdítása, protestáns egyházunk érdekében, kivált midőn azokban általános reményünkkel sz. vallásunknak két leendő erőteljes oszlopára tekinthetünk, — messze jövőbe kiható fontos tény. Sajátságos menetet követ okoskodásában T. F., a midőn némi szeszéllyel, a magas házról az alacsonyra következtet, mintha a magas ház mellett szükséges kép ott kellene lenni az alacsonynak. Ez okoskodás tévesztett, mert p. o. ha én azt mondom T. F. jeles ifjú, következik-e ebből az, hogy pályatársai nem azok ? s ha az mondatott Sz. J. magas háznál volt nevelő — lehet-e ebből azt következtetni, hogy én, vagy T. F., vagy mások, alacsony háznál voltak nevelök ? s lehet-e azt a lejebb sorozás indokolása gyanánt reám erőszakolni ? Sajnálkozva kelle megtapasztalnom, hogy T. F. is, mint sokan mások, azoknak példáit követi, kiket ha valami *) A 38-ik számban É. V. ott P. V.