Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-11-25 / 47. szám

adatásán, miután a septemberi rendeletekben nemcsak beismertetett szükségeink létezése, hanem fedezésükre államsegély is, de el nem fogadhatott föltételek mellett Ígérve lőn, — önként értetvén, hogy önmegadóztatásunk következtében aztán semminemű állami költségvetésből egyházi és iskolai célokra, ránk, magyarhoni evangélikusokra teher igazságszerint nem hárulhatna; sőt Magyarországban ilyen költségvetésre általjában nem is lenne szükség, egyik vallásfelekezetnek meglevén a maga fundus religionis et studiorum, a másik pedig szükségeit adópótlékkal maga fedezvén. Ezek volnának a népéletnek és népünk észjárásának tapasztalásból szerzett ismeretén alapult igénytelen nézetim a fenforgó kérdésben. Szóljanak hozzá mások is, — s győzzön a mi jobbb! Utólagosan azonban, minthogy fölebb tőkésítésről is vala szó: nem állhatok ellent őszinteségem ösztönének, hogy nyilván meg ne róvjam azon nagy hanyagságot, mely egyházi s iskolai alapítványink, csekély tőkepénzeink kezelése körül némely testületeinknél tapasztalható, miszerint t. i. sok adós-levelek betábláztatása elmulasztatván, a kamatok kellő időben be nem hajtatván, a késedelmi kamatok pedig épen sehol alkalmazásba nem vétetvén, pénzeink sokszor elvesznek s nem gyarapodnak annyira, mint azt az alapítók s hagyományozók intentiójának lelkiismeretes teljesítése magával hozná, s miként a kamatok negyed évenkénti beszedése, azoknak tüstént uj kamatokra kihelyzése és a késedelmi kamatoknak is leköteleztetése s esetleg szigorú behajtása, egy szóval takarékpénztári kezelés gyakorlatba vétele által lehető volna. — Pénzszegény országunkban örülhetne a kölcsönt kereső, ha takarékpénztári szokásos feltételek alatt kaphatna pénzt, főkép egyházi testülettől, melynek nincs oka jó fizető s biztos kezektől tőkéit hamarjában visszavenni. Célszerűnek tartanám azt is, ha a papirospénz értékének gyakori ingadozása — sőt nem példa nélküli alászállitása általi károsodásunk megelőzésére csekély tőkéink nagyobb része fekvő javak szerzésére fordíttatnék, s a szerzett birtok bérbeadás utján gyümölcsöztetnék. A fekvő javak ámbár csak 4 százalékot jövedelmeznének is: kipótolná e kis hiányt az a körülmény, miszerint az ingatlan birtok belértéke folyvást nevekeclésben levén, azon egy hold föld, mely most 100 oszt. fton szereztetik, s most csak 4 százaléknyi földbért hoz be, 15 — 20 esztendő múlva 200 ft. belértékre emelkedvén fel, akkor már 8 százaléknyitjövedelmezne, s a kezdetben volt hiányt kipótolná. Fődolog pedig az, hogy tulajdonunk minden válság ellen örökre biztosítva lenne. Mi jó volna, ha főiskoláink pénzei földbirtokokban feküdnének, s azokon, mint a gazdaságok állíttatván, egyszerre két célt érnénk el, úgymint pénzeink biztonságát és gazdasági iskolának lehetőségét, hogy főiskoláink necsak lelkészeket s tanitókat neveljenek, hanem tanult gazdákat is, kikre e honnak oly nagy szüksége van? Mórocza Dániel. Még egy szó az egyházi adó ügyében. Oly sokat olvastam már az „Egyh. és Isk." Lap hasábjain az egyházi adóról, oly sok szép terveket láttam, mikép lehetne könnyíi módon sok pénzre szert tennünk, hogy részemről szinte szerénytelenség e tárgyhoz szólani akarni. De miután a sok szép szónak még eddig igen kevés eredményét tapasztaltam s azt kell hinnem, hogy minden ez ideig közlött tervben kell valaminek lenni, a mi azt a gyakorlatban kivihetetlenné teszi, talán nem fogja a tisztelt szerkesztőség rosz néven venni, ha én is, ki ez ügyben már sokat fáradtam s talán némi tapasztalattal is birok, egy két igénytelen szót akarok e tárgyhoz mondani. Ne ijedjen meg a tisztelt szerkesztőség, nem fogok uj tervvel alkalmatlankodni, sem az egyházi adó elméletéről hosszú értekezletet tartani, csak egyszerűen azt leszek elmondandó, hogyan jártunk el mi dunántúliak ez ügyben. Hisz a legközelebbi egyetemes gyűlés alkalmával nem egyszer kellett hallanom: ti dunántuliak jól állatok, a ti pénzügyeitek rendben vannak, könnyen haladhattok s t. — Ha ez áll, akkor ugy hiszem csak kötelességemet teljesitem, ha a többi testvér egyházkerületeknek elmondom, mikép jutottunk mi oda, ahova ők is eljutni óhajtanak. Távol legyen azonban tőlem, hogy azon módot, melyet mi követtünk, és követünk, mint a legjobbat, mint egyedül célhozvezetőt tüntessem ki; a mi nálunk jó, máshol talán nem lesz az, s ha valaki jónak találja, ám kövesse. Az „Egyh. és Isk. Lap" legközelebbi számaiban Ivánka, Szeberényi és Stehlo urak mutatják be terveiket. Megbocsátanak az általam személyesen is tisztelt urak, ha nyíltan kimondom, mikép az én igénytelen nézetem szerint egyiket sem hiszem általánosan alkalmazhatónak. Ivánka ur terve nagyon szép, nagyon practikus egészen protes-