Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-11-25 / 47. szám
T tető sikerrel megindult vállalat mielébb óhajtott véget érhessen, s a gróf Ráday-családi könyvtár egyetemes egyházunk sajátjaul s ezáltal a hazának is egyik kitíinőleg becses vagyonául váljék, s itt Pesten a prot. főiskola s a tudomány búvárainak közhasználatára mielébb fölállíttassék, megnyittassék; a pesti prot. főiskolai igazgató bizottmány őrködése mellett, s a dunamelléki h. h. egyházkerület felügyelése alatt. A siker fölött örvendező haza és egyetemes egyházunk hálája kisérni fogja a jótékonyan áldozó hiveket s részvevőleg ügygyámolító hazafiakat, kiknek neveik, mint ezen központi könyvtár alapítóié örökítve átadatnak jegyzőkönyvileg s hirlapilag a késő maradéknak is tisztelettárgyul: de legbecsesebb jutalom leend a tudat, hogy szeietett nemzetünk s hitfelekezetünk becsületéért, szent vallásunk javáért, s a tudományos művelődés érdekében ismét ujabb áldozatot hozánk, melyet a magyarok Istene üdvös eredménynyel koronáz meg! Török Pál, a dunamelléki h. h. egyházkerület superintendense. Egyházi egyetemes közpénztár mikénti létrehozásáról. Mostanában ez levén legfontosabb tárgy e lapok szőnyegén: én is közzéteszem arra vonatkozó nézetimet, — hadd súrlódjanak s tisztuljanak az eszmék, — hadd készíttessék elé a közvélemény s könnyíttessék munkája azon bizottmányoknak, melyekre több kormánytestületeink e tárgyban a véleményezést bizták. Elszámlálhatlanok azon szükségink, melyek fedezésére eddigelé vagy épen nem voltak —, vagy nem elégségesek alaptőkéink. Legégetőbb köztük az enyészet örvénye szélén álló számos egyházainkban részint a lelkész és tanitó nyomorult sorsának javitása, részint a túlterhelt* nép helyzetének könnyebbitése. — Másik sürgető szükség superintendenseink s espereseink illőbb méltányos díjjazása. Ok a közelebbi válság idején is megmutatott önzetlenségükkel kiérdemelték azt tőlünk, hogy mi is tegyünk értük a mennyit lehet. Azután következnének iskolai szükségeink, nevezetesen egy prot. tudom, egyetem költségei, — főiskoláinkban a tanári fizetések alapjának megszilárdítása, tanitóképezdék állítása, szegényebb tanulók számára a táp intézetek gyámolítása, a jobb tanulók ösztöndíjazása sbt. stb. Ezen szükségeket én rendeseknek tekintem, a mennyiben ezek évről-évre igénylik a fedeztetést. De vannak rendkívüli sziikégek is, például valamely egyháznak tűz-, viz-, vagy más csapás általi megnyomorodása, uj egyházaknak s iskoláknak, hol rájuk szükség mutatkozik, felállításában való részvét stb. Szabad ajánlatokkal ennyi szükséget soha kellőképen ki nem pótolhatunk. Ekkorig folyvást e módhoz folyamodtunk, ezt gyakoroltuk, de annak elégtelenségét épen az mutatja legvilágosabban, hogy ama szükségek máig is kielégítetlenül fen vannak s folyvást zsibbasztják egyházi életünket. Nem lehet ugyan mondani, hogy jobbjaink a fŐrendti és közép osztályból s tehetősb egyházaink nem áldoztak volna eddig is, ha kellett — ; sőt alapítványink lajstromában igen kevés kivétellel csak is ezek neveivel találkozunk: de népünk nagy tömege elégnek tartván azt, ha mindenik a maga egyházát fen tartja, egyetemes szükségeink irányában többnyire részvétlen maradt, vagy legfölebb kikeresett legkisebb fillért vetett a perselybe. En tehát a szabad ajánlatok módját egyedül a ritkábban felmerülő rendkívüli esetekre hagynám fen, azt megjegyezvén, miszerint kötelezni kellene az egyházakat javaiknak az elemi csapások elleni biztosítására oly hozzátétellel, hogy az ezt elhanyagoló egyháznak, ha utóbb kárt vallana, a segélykérés utja elzárva legyen, így a rendkívüli szükség esetei sokkal ritkábbak lennének. De már a rendes szükségek évenkénti folytonos fedezésére szánt egyházi közpénztárunk felállítására más módot tartok alkalmazásba hozandónak, s ha oly módot keresek, mely alapjába lehető legigazságosabb, kivitelében könnyű s eredményében kielégítő legyen: nem találok egyetlenegynél többet, mely a ,,kivetés (ejectatio) utjáni önmegadóztatásunk volna. Ez a kivetés azonban ne legyen lélekszám szerint, mert a lelkek számában a csecsemők s kiskorúak is benne értetnek, kik terhei inkább a szüléknek, semhogy jövedelemforrásaik volnának; — de ne legyen a kivetés *
