Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-11-18 / 46. szám

tani buzgólkodtak : b. Podmanicky Amim 500 pftot, Benyicky Ödön 200 pftos oltárképet, özv. Nagy Józsefné 1100 pftot, gróf. Zichy László és Sax Anna 200 fr. o. é. Bockó Dániel 300 fr. o. é., Podmanicky László 100 f., néhai Ipelszky Mihály 240 f., Eördögh Fer. kasznár 100 f., id. és ifj. Bohus Pál 180 f., Nitsch Márton az oltárteritöket s gyertyatartókat, Sztranyovszky Péter 40 szekér szalmát a téglaégetéshez és 30 pftot, Szinovic Lajos 130 ftot, szíveskedtek adományozni. A fönlevö 3200 fr. adósság birtokaránylag van a hívekre kivetve. A tiszaföldvári ágost. ev. egyház a békés-csanádi egyházmegyéhez tartozván, e templommegnyitási ünnepélyen három esperesi egyéniség jelent meg kebeléből: nt. Horváth Sámuel ur mint lelépett esperes, a jelenlegi esperes nt. Torkos Károly ur és Havjár Dániel volt kishonti föesperes. ,,Ezen egyházmegyében — a békés-csanádiban — egyetlenegy assessor sincs — hanem „képviselet"; — s erre én mint ref. pap szomorúan elnémulok, és nem nyitom meg az én számat.*) Vári Szabó Sámuel t. földvári lelkész. Egyházmegyei élet ismertetése a marosi £egyházkörből. Ha a viz önként foly alá a magassabb helyről, s csak azon tükörben nyugszik meg, miben az ég maga-magára ismer : akkor a prot. papnak is van joga arra, hogy azon egyházmegyei élet mibenlétét — hol mőködése igénybe van véve — nyilvánosság rámájába foglalva közszemle tárgyává emelje. A protestantismns ugyanis nem egyéb — mint önkény ellenébe keletkezett ellenzék — minek életrevalósága abban áll, ha azon elemből, mi az apostol ezen utasításában vagyon kimérve: „mindeneket megvizsgáljatok, és a mi jó, azt megtartsátok" 1. Thess. 5, 21, magát kirekesztetni semmi áron nem engedi. Mint az ég a földtől, oly távol vagyok a meddő gáncsoskodásnak csak árnyékától is. De mivel a szándokolt kihágások sokszorozott elnézése, épen az azokbani részvét gyanúját öltené magára; s e felett gyávaságra mutatna, mástól várni többet mint magunktól: bátor vagyok a prot. Egyh. s Iskolai lap nt. szerkesztősége ajtaján kopogtatni. Annyival is inkább, mivel a nyilvánosság ügye mindenkit jogosít azon állomásra, honnan a közóhajtást fülbesugásait, mint egy ház tetejéről prédikálhatja Máté 10, 27. — „A kinek hát vagyan füle a hallásra, hallja" Máté 13, 9. — Észrevételeim az erdélyi helv. hitv. superintendentiát képező 18 egyházmegye egyikét — a marosit — érdeklik — azon egyházmegyét, mely több testvérei közt, sem kül-, sem belterje tekintetében, nem állana egynek is háta Most már bátran szólhat, mert mind a 4 superint. legutóbbi határozatai szerint gyűléseink minden fokozaton keresztül képviselet utján lesznek összeszerkesztve. Szerk. megett, ha az önzés az élet hosszára támaszkodó hivataíoskodás viszonyaiban, vendégszeretetet tanusitó szállást nem találna. Többek mellőzésével csak is egy esetet hozok fel olyast, mely a közgyűlések kiállitásábóllevén meritve, elégséges tanuja leend állításomnak. A geleiféle 89-dik canon, évenként rendesen három gyüléstartásra — rendkivüli esetben pedig többre is jogosítja, az illető nt. espereset, ezt tagadni nem lehet. De innen, okszerüleg még sem folyhat azon nyomasztó eljárás, minek a nevezett egyházmegye, néhány év óta ki van tétetve, — Ugyanis, bár gyűléseink folyamát nagyobbára válóperek tárgyalása emészti fel: mégis — a válás rendes dijján felül — egyházaink illető lelkészeik- s iskkolatanitóikkal, élelmezési költség szine alatt, szás száz pengő ftot fizetnek szerre — a tehetősebbek egymagokra — a szegényebbek pedig többed magukkal. És ezen eljárás mérlegében mit sem nyom azon kiváltság, miszerint az elsők általában véve — mint erkölcsi testületek — váló személyi minőségben soha is nem jelennek meg; sem azon gyakorlat, hogy az utolsók, adandó alkalommal, legalább féldijközelezettek. Mert a gyámságot vadászó patriarchalismus, a takarosságot méltán parancsoló idö kívánalmainak megfelelő alkudozást feleslegesnek tartva, az említett élelmezési rovatalt azon magas számra csigázta fel, mi az egykori „hekatombé-t" képviselé, és pedig a nélkül, hogy az áldozati anyag feleslegéről — mint hajdan Saul — ön magán kivül valakinek számolna. Már pedig szegény egyházaink — lelkész- s iskolatanitóink ritka fillérei oly sok felöl vagynok igénybe véve, miszerint csak nem közpanasz hangján kérdhetjük : „quidnam futurum, sí crearis liberos ?" — Igy gyűlt volt meg egykor Angolhonnak is baja a pétergarasával, de a protestántismus szellemének hódító ereje szerencsésen segített rajta. Azonban, koránt sem azt sürgetem én, hogy a válóperek kezelői saját zsoldjukon vitézkedjenek, söt helyeslem — mint meg is van irva — : hogy „a ki szánt, reménység alatt kell annak szántania, és a ki csépel reménység alatt, az ö reménységében részesnek kell lenni" 1. Kor. 9. 10. De az aránylagosság kivánata mégis csak sürgetöleg követeli : hogy mindenki azon mértékben részesüljön a terhekben, minő mértékben a javadalmakban osztozik. Ezen szabálynak pedig nálunk nem hogy elég volna téve, — söt a több egyházmegyékbeni humánus gyakorlattól eltéröleg, önző különcködés divatoz. Sokat mondhatnék itt, de részletességekbe nem bocsátkozom,—csak azért sem egyfelől, mert a t. c. olvasóközönség figyelmének tiszteletben tartása, idö iránti kötelesség, — más felöl azért, mert jól esik még most is remélnem: miként az illetők, a közóhajtás előtt meghajolva, hivatásuk oltárán, a közbizalom hamvadó tüzét újból fellobbantják, — és a csábító önzés aranyborját, ilyetén resignatioval áldozzák fel annak egybecsapó lángjai közt: „távoz tőlem sátán — bántásomra vagy énnékem!" Máté 16, 23. Ezen óhajtott óra, egy földinél édesebb örömet hozna rám, minek érzetében, a próféta ezen nyilatkozatát utánoznám : „az én beszédem, mi az én számból ki megy, nem