Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-11-18 / 46. szám

veszélyes maradna egyházi testületnél a positiv büntetés, mert ennek § az alapja, mely nem kifelé oszló, mint Jupiter marokba szoritott menyköve, hanem közben a fogásnál terhes. Én hát határozottan a negatív fenyítékeket tartom az egyház szelleméhez alkalmazottnak. Röviden érintém, hogy mit értek a negativ fenyítéken, nevezetesen a jók kitüntetését, mit a roszaktól mellőzés által negálunk. Igen , de a kitüntetés csupa dics- vagy nagyravágyásból is szülhet versenyt hit nélkül is, s igy ismét nem érünk célt, azaz nem neveljük a hitet. Ez lehet ellenvetés, de én azt mondom, hogy a kitüntetés hatása annak minőségétől függ, s az egyház semmiesetre sem adhat oly jutalomfélét, mely hitszikra nélkül versenyre buzdítaná a hitetlent. Ha a kiindulási pont csak hitszikra lehet, ugy a verseny sem más, mint e szikra élesztője, s igy célnál vagyunk. De hátra van még a legfontosabb, hogy t. i. mik lehetnek e kintüntetések ? Tudjuk, hogy minden kitüntetés becse az adótól s annak modorától függ s általában relatív. Az elismerésnek egy szava, egy általunk nagyra becsülttől kellő időben, kellő modorban sokszor véghetleniil drágább előttünk, mint pénzhalom, vagy aranykereszt mástól más körülmények közt adva. Legyen egyházunk olyan, hogy kitüntetésként szolgálhasson már az is, hogy annak tagjai lehetünk; jutalomkép tűnjék föl annak épen ugy kegyszereiben!, mint bármely más intézvényeibeni részvét. Ezt pedig csak akkor érjük el, ha kimondjuk ama régi methodista elv kellő szigorral, de egyszersmind szeretetteli gyakorlatba vételét: „a ki a mi határozatainknak nem enged, vagy hitünk szerint tévelygő eo ipso megszűnt egyházunk tagja lenni'4

(vesd össze II. Thess III: 14.)? De ebben aztán oly lelkiismeretesek legyünk, hogy inkább donatistai ujrakeresztelő szigor,mint a XVII-dik században még a protestánsoknál is pénzen megvehető bűnbánati külsőség uralkodjék közöttünk. Ha testületünk ugy ismertetik, mint a jók testülete — mint volt az apostolok korában — ugy nem fog hiányozni annak varázsa, mely téritend s a martir halált is édessé teendi. Nem átkozzuk a tévelygőket , hanem miután Máté XVIII: 15. szerinti eljárásunk sikertelenségét látjuk, ugy tekintjük, mint nem hozzánk valót, mint nem testületünk tagját, hogy köztünk II. Tim. II: 19. lehessen az uralkodó elv. Sokan tán ugy gondolkodnak, hogy az egyház büntethet, mert hisz az egyház atya, tagjai gyermekek, kik ellen bizonyos esetekben vesszőt is lehet használni. Ezen felfogás megjárta az ó szövetségi kezdetleges előkészítő kijelentés, vagy a vallás gyermeki korszakában. De ma ezt állítani annyi, mint megtagadni azt, hogy a krisztusi kijelentés végleges s tökéletes, s e miatt a szent irás mellett egy más tekintélyt, az egyházét fölállítani, melynek joga lenne megbírálni, hogy én jól fogtam-e föl nemcsak az ő hite szerint, hanem obiective is a szentírást, s oda vinne, hogy minden nem az egyház szerint értő s hivő személyek s felekezetek az atyáskodó vessző alá tartoznak. Megesnék aztán, ha az általunk védett evangyéliomi egyenlőség, nagykorú testvériség és szabadosság korszakában aztán meg másnak jutna eszébe fölöttünk az atyáskodás jogát vállalni el. Negativ fenyíték hát egyedül és minden áron. Nagyobbszerti egyházi fenyítékek vannak meghatározva Komj. Kán. III. Clas. XXI—XLIIIig; de részint nem practicus, mert pl. a XXXIV-ben templombóli kitiltást ajánl, pedig ez nem volna mindig kivihető botrány s erőszak nélkül, meg aztán még jó, ha eljő a tévelygő, mert a hit hallásból van; — részint hiányos, mert pl. a XLI. kanonban a világi magistratusra utal. — Kat, Grel. Kán. XLIII. és XLIV. is ad valamit, de nem határozza meg, miben áll a kirekesztés, hacsak e szavaiban nem: „a sátánnak adni az ő testeknek veszedelmére" de ezen kifejezés igen kiátkozás szagú, minek nem vagyok barátja, mert ez csak a kiátkozó csalhatlanságán alapulhatna. A budai zsinat végzései meg csupán lelkészek irányában alkalmazandó egyházfenyitékről szólanak (meglehet helyesen azon elvből „piscis a capite olet'4

). Ez hát nem ad semmit, amazok meg majdnem teljesen kimentek a gyakorlatból, ugy hiszem azért, mert tulszigoruak, vagy tán korunk materialismusa önként János VIII: 7-re mutat. „Legyetek okosak mint a kigyók, s szelídek mint a galambok." Jézus e tanácsa majdnem kétezer éves, s az apostolok kora óta ritkán volt együtt gyakorlatban, pedig ez lenne az egyházfenyiték symboluma. Nagy elvétve ama fönebb idézett kánonok szerint él még az egyházfenyiték *