Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-10 / 6. szám

Az egyházi jövedelmek ügyében. Nem lehet egy-egy figyelemre méltóbb dolog an­nál, hogy az egyházi jövedelmek a pénzviszonyok néhány év óta történt változása miatt napról-napra érezhetőbbé váló csökkenésben vannak. Ideje vol­na, hogy e baj gyökeres orvoslásáról gondoskod­nánk; addig is legyen szabad nekem ezen jöve­delmi apálynak lehető meggátlása ügyében pár szót elmondanom. Megadatván hazánkban a vallás szabad gya­korlása, egy vagy több község egyházzá alakult, templomot, papi- s iskolai lakot épített, s egyházi személyzete fizetésére meghatározta a készpénz­beni összeget s az úgynevezett consipatiót. Ezen egyházi adót az illető községek akár szabad elvállalás, akár pedig kölcsönös megálla­podás utján egymás között osztották fel, s bizto­san nem állíthatjuk, volt-e ez személy, avagy birtok után járó adó, őseink buzgósága ezen demarcatiót kizárván. Ezen idők óta hazánkban nagy változások történtek, a melyek egyházunk jövedelmére is nagy befolyást gyakoroltak — s mellőzvén a ki­térés eseteit, melyek nem gyakoriak — két epocha különösen megemlítendő, t. i. az 1836-ki úrbéri törvény és a cs. kir. ősiségi pátens. Kétséget nem szenved, hogy az egyházi adó felosztásánál a földbirtok úrbéri t. i. és nemesi job­ban rovatott meg, mint a személy, amaz minden­esetre biztosabb alapját tevén az adónak. Az elsőbb az 1836-ki törvény hozataláig a földes úr hatóságának alá levén vetve , an­nak eladásába a protestáns földes úr legtöbb esetekben csak akként egyezett, ha a vevő is protestáns volt s ez levén az engedelem condi­tioja sine qua non, azon birtok után járó egyházi adó a szerzőnél is biztosítva volt, holott az emlí­tett törvény után, a szabad adás-vevés hozatván be, számtalan úrbéri birtok nem protestáns ke­zekre került s attól járó adótól az egyház örökre elesett. Az utóbbi nemesi, t. i. nagyobb részt férfi ágot illető birtok, az elzálogosítási eseteket ki­véve (melyeknél szinte a szerző vallása tekintetbe vétetett), azelőtt folyvást protestáns kezeknél maradván, az egyházi adó fŐkútforrásául szolgált, — holott most az ősiségi parancs által a férfi- és leány-ág közötti különbség szüntetvén meg, a leá­nyoknak nem protestáns férjekhez leendő kiháza­sítása azt fogja okozni, hogy a birtok nagy része mindjárt, de az első nemzedéknél minden bizony­nyal, az egyházi adó tárgyát képezni nem fogja. Tudnánk megnevezni községeket, melyeknek összes lakossága, s így minden földbirtokosa is, az egyház alakulása alkalmával protestáns volt, s melyekbe most az úrbéri volt birtoknak majdnem felerésze nem protestáns kezekre jutott. Kérdjük már most, ki fogja ezen hiányt pótolni, mely a volt úrbéri birtok protestáns kezektoli eleséséből, ki azt, mely a nemesi protestánsok által birt, s jelenleg nem protestáns birtokba jutott jószágok egyházi adójának megszüntetéséből származik? Az illető községek nem,—merthogy lehet tíz lakostól követelni oly teher viselését, melyet azok el nem vállaltak, s mely húszra volt róva, — a jelenlegi nem protestáns tulajdonos szinte nem, állítván, hogy a kérdéses jószágot egyházi teher nélkül szerzette meg. Csalatkozik, a ki hiszi: hogy e hiány a pro­testánsok által szerzendő birtokkal pótoltatik, mert ezek, ha szereznek is birtokot, mely eddig egyházilag nem rovatott meg, attól az egyház szükségeihez járulni nem akarnak. Pedig nincs rendiben, hogy ezen egyházi adó fogyatkozást szenvedjen, hiszen ez nem egyéb, mint alapítvány, hasonló amahoz, melyet valaki akár életében tett, akár pedig végrendele tileg bizo­nyos egyházi vagy iskolai célokra hagyományo­zott,— s valamint ennek tőkéjéhez nyúlni szabad nem lévén, annak pusztán kamatjait a kijelölt célokra fordítani lehet; úgy azon egyházi adó is, mit nagy-apám elvállalt, kamatját teszi azon ala­pítványi tehernek, mely birtokomon fekszik, s melyet annyi egyházi visitatio szentesített. Csak egyben hibáztak eleink—hogy az ilye­tén egyházi járandóságot egyéb alapítványok példájára nem tábláztatták be — mert ha ezt teszik, akkor birtokosról-birtokosra száll az egy­házi teher mind addig, míg az a minden évi járan­dóságnak megfelelő tőkének lefizetése által le nem rovatik. Rajtunk áll most eleink ezen mulasztását pótolni, pótolni pedig akként, hogyha ilyetén egyházi tartozások világos teher gyanánt a telek­könyvi hivataloknál jelentetnek be. Szent-Ivdnyi Márton.

Next

/
Thumbnails
Contents