Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-09-25 / 38. szám

A syriai szenvedő keresztyének javára segélyt gyűj­tenek Német, Angol, Franciaország protestáns egyházi lap szerkesztői, mi is keresztyéni kötelességünknek tartjuk hit­sorsosink szerető s irgalmas szivéhez fordulni s csak fillért kérni, mely Idvezitőnk mondása szerint, több mint a gazdag aranya, ha mindene az az áldozónak. E felhívásra saját aka­ratunkon kivül az angol syriai segély-alap kezelői C. R Eardley és J. f&gusson urak szerkesztőségünkhöz intézett testvéries kérése is indított, kik intézkedtek arról, hogy a begyülendő segély a legigazságosabban osztassák fel a nélkülöző szenvedők közt. Szerk. A moldva-oláhországi reformált keresztyének érdekében. A ,,Bukaresti magyar közlöny1 ' sept. 1-sö számában (mely már politicai tartalommal jelent meg) Mester Ede, egy ref. missionáriusnak Romániába küldetését inditványozá. „Nemzeti szempontból is kiszámithatlan szellemi haszon háramlanék egyesekre, mint az egészre — igy szól indít­ványozó ur. — Az idökénti érintkezés megvédné (Oláhor­szágban lakó magyar hitsorsosinkat) az idegen nemzetiség­be való felolvadástól, villámütésként hatván lelkére, az Is­ten igéjét anyai nyelvén hallani." Cikkje végén pártfogásra hívja fel a magyar ref. egyházkerületeket s évenkinti se­gélyezést kér, mely az utazás költségeit s pályadijt fedezni, ö maga évenkint 20 forintot ajánl e célra. T. Koos Ferenc bukaresti ref. lelkész ur szinte hatha­tósan ajánlja e vallásos erkölcsi éi s nemzetiségi szempont­ból oly fontos ügyfelkarolását s indítványozza, hogy ezen missionarius papnak Ploesten kellene lakni, honnan Buzeo, Foksány, Galac, Braila, Kai arás, Oltenica, Gyurgyevó, Szeverin, Krajova, Rimnik, Pitest, Tirgovist, Kimpina váro­sokat évenkint bár egyszer is meglátogathatná. Nekünk régi óhajtásunk, tisztelendő Révész Imre ur­nák pedig kedvenc eszméje egy ily missionárius papnak a Moldva-Oláhországban elszórt reform, magyarok közé kül­detése. Miután ez eszme épen onnan pendíttetett meg, ko­molyan a jánljuk a ft. egyházkerületek figyelmébe, mint oly ügyet, mely megérdemli hogy tanácskozási tárgyaink közé sorozzuk. Szerk. — ISKOLAÜGY. Igazgatói jelentés a gyönki h h. algymnasium 1859—60. évi állapotáról. Minél nagyobb jelentőségű azon hely, hol valamely tudományos intézet létezik; minél szélesebb körre kiter­jedő és eredménydusabb azon hatás, mit az a neki kimutatott téren előidézni képes; ezek következtében minél szorosabb viszonyban áll az az egészszel egyfelől, mint az egyház, másfelöl, mint a nemzet mivelödésének eszköze: annál inkább megvárhatja az egyház, meg a nemzet, hogy időről időre értesíttessék az olyan intézetek bármilyen állapotáról, melyek e kettős irányú elöhaladás emeltyűi gyanánt kí­vánnak tekintetni; de másrészről annál jobban kötelezve érezhetik magukat azon intézetek is arra, hogy a korral együtt haladó, vagy attól elmaradó életüknek jelét kimutas­sák, és szellemi működésükről ott, a hol lehet számot adja­nak, s ezáltal az egyház és nemzet iránti felelősségüket elismerjék, bebizonyítsák. — Ezen gondolattól vezéreltetve határoztam el magamat arra, hogy igénytelen szavaimmal röviden elmondjam, milyen állapotban volt ez évben inté­zetünk ? mik voltak azon örvendetes tényezők, melyek virágzására éltetöleg hatottak ? mik azon hiányok, melyek kisebb vagy nagyobb mértékben gátolák a szerencsésebb elöhaladást ? és melyek volnának szerény észrevételeim nyomán a többek között az eszközök, melyek a tökélyese­dés céljához képest az intézetnek a kellő lendületet megadnák ? A mult évi hibás rendelkezés okozta kedvezőtlen viszonyoknak a dolgok törvényes rendbehozatala általi megszüntetése után az egész iskolai év a tanárok közti példás egyetértésben és békességben folyt le, mely körül­ményt egy részben elvitázhatlanul a tanárkarnak testületi érdekei feletti biztos öntudata s azok érvényre juttatására való rendíthetetlen törekvései idéztek elő. Im ezen örven­detes jelenetet ábrázoló soraim fedezzék cl tehát fátyolként a tisztelt közönség által most egy éve szemlélt gyönki ba­jok egy részét. Az egész tanévet megint csak a régi gyöngélkedő gymnasiumi épületben töltöttük el. — Ez év folytán négy rendes tanár és egy — mellékesen — mint rajztanító mű­ködött. — Volt a tanintézetben 100 tanuló, kik közül 31 ez évben lett beírva. Ezen 100 számban Tolnavármegyéböl volt 55, Soinogyból 13, Fehérből 11, Baranyából 10, Pest-Soltból 6, Veszprémből 3, Esztergomból 2. — A tolnai reformált egyházmegyéből volt 20, a k.-somogyi ref. egy­házmegyét képviselte 22. — Magából Gyönkből 20 nö­vendék tanult az intézetben. A mi az intézet szellemi részét illeti, a közönségesen taníttatni szokott tantárgyakon kivül az I-ö osztályba fel­vétetett az első fél évben a világtörténelem, legnevezete­sebb eseményeiben tárgyalva Bredow magyar fordítása szerint. A elsajátíthatás könnyítése végett a növendékek kézi könyvnélkül magyarázat utján taníttattak, a hallottakat a tanulók otthon fogalmazták, A nyári fél évben pedig a magyar nemzet története is Rajcsányi szerint, megkezdetett. Megjegyzendő, miszerint a honi történet ezelőtt is mindig taníttatott a IV-ik osztályban. — Elismeréssel kell szóla­nom a német nyelv tanításánál az I-sö osztályban Brassai okszerű vezérkönyvének célirányos voltáról, a mely tan­könyvnek útmutatásaihoz alkalmazkodva, rövid idö alatt, a lehető könnyűséggel bámulatos sikert lehetett általa elérni, — A vallástanítás ez évben nem egy különálló, hanem a 3 rendes lelkész-tanár által teljesíttetett, a az oktatás a biblia olvasás- és magyarázással összekötve kezeltetett; ezen-

Next

/
Thumbnails
Contents