Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-03 / 5. szám

tére elvezérelnek — a mathesis és természettan ; — ne higyjük, hogy azon nemzetek, kik a gépeket, gőzt és electricitást olyan kiterjedésben alkalmazzák az életben, egyebet nem tanulnának, mint azon tudományokat, melyek ezek ismeretére elvezetnek. Higyjük el és győződjünk meg ellenben arról, hogy ezen tudományokat azok segítsége nélkül, melyekről mi most is oly kicsinyelve szólunk, meg sem lebet tanulni, vagy belölök csak annyit lehet megtanulni, mint a mennyit például egy lakatos legény, ki sem természettudományt, sem mathesist nem tud, meg bír tanulni a gépészetből. Higyjük el és győződjünk meg róla, hogy a nagy angol-amerikai és francia nemzetet, kikre oly igen szeretünk mint magas példányképekre nézni, sem a kézművesek, sem a gépgyárosok, sem az ezekhez hasonló és köznép sorában álló munkások nem tették azzá, a mik, hanem míg ezek némi befolyással voltak e nemzetek nagyságára, nagygyá tették őket a nemzet azon tagjai, kik tudományos míveltségeikkel ezekre is hatottak, kikről olvassuk, hogy míg a practieus életet egytől egyig mind ismerik, ismerik egyszersmind az emberi nemzetnek a múltban gyűjtött tudományos kincseit is, és bizonyosan előbb tettek ilyen általános miveltségre, azután ennek folytán practicus ismeretekre szeri. Azt ezen nagy nemzetekről még sohasem olvastuk , hogy a nemzetet kézroivesek, gyárosok vezérlik és képviselik. A nemzet képviselői tudományos fok ott uraim, és [azon tudományok összeségével szereztek azok magoknak elébb általános, később szakmíveltséget, melyeket mi most minden igaz ok nélkül, — mintha csak saját" vesztünkre törnénk, kíméletlenül , mondhatnám éretlenül, az ablakon akarunk kidobálni, többet mondok, melyeket mi most a magyar .. ég alól végkép száműzni akarunk." (Folyt, követk.) Gönczi Pál. KÖNYVISMERTETÉS. Sárospataki füzetek. Harmadik évfolyam. Kiadják ; Erdélyi János, Hegedűs László, Szeremlei Gábor. — Szerkesztik: Antalfi János, Arvai József. Sárospatak, 1859. A sárospataki prot. tudományos folyóirat legközelebbi szállítmánya 1859. dec. 31-ről ismét egy évfolyamot zár be, — nevezetesen már a harmadikat. Hogy némileg tolmácsolói legyünk azon határozott elismerésnek, s a legrészvétteljesebb érdekeltségnek, melylyel az e lapok részéről is találkozik, — és hogy lerójuk azon tartozást, melylyel nemcsak a lelkes kiadók s szerkesztők, hanem az egyház s tudomány géniusza iránt is kötelezve érezzük magunkat: bátorságot veszünk egy kis „ismertetésre ;" egyszersmind azonban, és pedig legelsőbben is a t. olvasó közönség figyelmének — a vállalat mind „anyagi", mind „szellemi" oldalára kiterjedő figyelmének —• fölhívására. Ily figyelemre eddig is nagyon méltóvá tette a „Sárospataki füzeteket" egyházi eszméletünk megindításának őket illető érdemén kivül, azon komoly, határozott, s öntudatos jellem, melyet kezdet óta folyvást tanúsítanak. És hogy mégis találkoznak tudományos körök is egyházunkban, hol csak névből ismerik e füzeteket, hogy azoknak folytonos ajánlgatása még mindig nem vált fölöslegessé: ez fájdalom! oly valóság, mely ha a derék „vezetők" buzgalmát nem érinti is : egyházirodalmunk olvasó közönségére azonban nem a legkedvezőbb világot Iveti. Lássuk csak: a közelebb bezárult évfolyam is minő tartalom, mennyi érdek, s mily becses darabokkal kínálkozik. Mely közben az egyes darabokra való tekintettel a birálat jogával is élni fogunk. Megnyitja a szóban forgó évfolyamot, s annak első füzetét Erdélyi Jánosnak „a hazai bölcsészet történelméhez" ismét becses adatokat szolgáltató közlése Ladivér Illyés-rol. — Az előadás ama kedvessége s classicitása, mely szerzőnek a komoly tudományok terén csak igen kevesekkel megosztott tulajdona, — s mely eszközli, hogy míg egy részről a „tárgy" nemcsak megelevenül, hanem kimaradhatlan érdeket is költ maga iránt a szellemesítő kezelés következtében, addig más részről egyszersmind tanuságossá is válik az olvasóra: hü kisérokép követi a mester nevét ezen darabban is. Miután előadja a Ladivér életére vonatkozó adatokat, körülményeket, szóval életének külső történetét, — melynek mellékesen megjegyezve nem kis érdeket kölcsönöz az, hogy a protestáns hatás ellen 1671-ben Eperjes táján megindult vallásos mozgalmak hullámai igen közelről s jelentékenyen érintették, — szépen lerajzolja őt mint tanárt, kiben a tudós a nevelővel, a bölcsész a költővel egyesült; s úgy azután sok számú, de nagy részben csak kéziratban maradt müveinek legelsőbbikét, a Pneumatikát alaposan értesítő kivonatban megismerteti. — Ezt követi Simon József-tői „Autonomia és centralizatio," melynek megírására azáltal érzé magát szerző különösen indíttatva, mivel — úgy mond — amaz első szónak széles palástja alatt igen sok visszaélés történik, s az azt lármázók 9

/1

0

része nem érti e szót, s annak jelentéséről nem is gondolkozott. Bocsásson meg a tisztelt szerző, kit mi valamint egyéb cikkeiben, úgy a kézalattiban is legszellemdúsabb s legbuzgóbb egyházi fértíaink egyikének ismertünk föl, s minden tárgyhozi hozzászólását érdekkel és figyelemmel olvastuk, — bocsásson meg, mondom, ha jelenlegi tárgyalásának jelemzésére legelsőbben is azt mondani vagyunk kénytelenek, miszerint az általa felhozott lármázók elleni méltó nehézteléséből egy kis elfogultság s egyoldalúság érte magát az eszmét is méltatlanul. — Ezt mutatja mindjárt maga a meghatározás, — mely szerint t. i. bizonyos egyházi aristocrat-hangon mondatik, hogy az autonómiának alapföltétele az „ész." Hogy az akaratot az okosság teszi szabaddá, következőleg az okosság érvényesítése a legfőbb s legjobb törvény: ezen egykor sokat mondani látszó tétel ma már illető értékére szállíttatott le, s méltán számíttatik azok sorába, melyek inkább csillognak mint megelégítenek. — Valóban az autonómiánál sokkal inkább szélesb palástja vau e tételnek, mivel hogy mindenki könnyen 5