Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-08-26 / 34. szám

mily borzasztó türelmet s kitartást kivan, ha tudjuk azon körülményt, hogy a 32-re menő protocollumokban minden kis helyi jártasságot mindenkinek saját utánnézése, s így nyert tapasztalata után lehet csak szerezni, nem levén már többen azok közül életben,.kik itt-ott eligazító vagy felvi­lágosító utasításokat adhatnának. Megvallom, hogy a fen­tisztelt urak ügyiránti buzgalmukról bármily magos fogal­mam volt is, nem bámulnom nem lehetett azon ernyedetlen kitartást és szorgalmat, melyet egyik ügy, mint másik nap kora reggeltől késő estéig kifejtettek. Gondoljuk el csak, hogy ott, hol a szegénység az ur, hol a külön kaszszák szerény tartalmát a roppant számú szükségek szászszor és szászszor összesöpörgetni parancsolták, mily szászszoros összeházasítási, majd mily bonyolult elválasztási története van minden kis Összegnek, melyet pedig ha a vizsgáló figyelembe nem vesz, sem saját lelkiismeretét nem nyug­tathatta meg, sem az égő gyanú eloszlatására tiszta meg­győződéssel nem felelhet. Ismétlem, borzasztó munka ez, s a legnagyobb méltánytalanságot követi el az, ki ily mun­kának elhamarkodott bevégzését sürgetné. Épen ezen — a sanyarú időközi körülmények kényszerítő hatalma által előidézett bonyolultság az, mit sokan átláthatlan sötétsége nek tekintve oly ráfogásokkal bélyegeztek, melyeket akár feltenni, akár elhinni egyiránt tévdolog volt ott, hol a szám­adások évenként számoltató bizottmányok, majd oly egy­házi főnökök előtt megfordultak, kikre vallás iránti közö­nyösséget, vagy a fötanoda iránti ellenséges érzületet, hanyagságot, vagy épen roszlelküséggel párosult önzést ráfogni, annyi, mint azoknak csendes síri nyugalmukat háborgatni. Csak egy kis türelem még, s e tekintélyes kül­döttség, ki oly szigorú pontosság- s éles belátással me­rült a számadások stb. tengerébe, ki fog deríteni mindent, s ügyhiszem, nem fog leplezetlen hagyni semmit, és a fő­tanodára nézve már is annyira károsnak bizonyult, de még folytonosan szított gyanút, meg fogja szégyeníteni. — A numismatica ügye már is tisztába van hozva, a mennyiben ernyedetlen buzgalmu, s e téren is mély szakavatottsággal biró Sárközynknek sikerült kideríteni , hogy az összes hiány, mit többen 2—3000 ftra szerettek emelni, alig tesz 200 ftot, és a történeti s ritkasági nevezetesebb példányok — néhány kivételével — mind meg vannak. — A legkö­zelebbi sup. gyűlésen erről is teljesen kimerítő tudósítás fog adatni, valamint arról is, hogy e hiány mily körülmé­nyek közt történt, s mennyire nem állt hatalmában meg­akadályozni az érmek elvitelét annak, kitől saját, megta­kargatott, s a fötanoda e kincsével együtt biztos helyre elrejtett ezüst s arany vagyonkáját is az országos zavarok közt orzó kezek addig eltulajdonították, míg ö politikai kereset alatt állva, távol lenni kényszerült. — Óhajtanám, hogy a somogyi tudósító ur, ki rosz szándékú referadák után indulva oly feketére találta festeni azt a jellemet, melynek tisztaságáért önmaga is tényleg mindent kész volt egykor elkövetni, szinte jelen lenne e gyűlésen, s figyelem­mel kisérné azon vizsgálati előterjesztést, miben mind a szakavatottság, mind a részrehajlatlan szigorúság kezet fogva egyiránt nagyok. A september havában Pesten tartandó gymnásium— szervezeti tanári értekezletre követekül Kerkapoly K. és Csepely Sándor tanár urak választattak meg. A középtano­dai tanárikar részéről kidolgozott tervezet fog bemutat­tatni. Ha jól értesültem, a ministeri szervezettől teljesen elszakadva, korszerű elvek, s alapos tapasztalatokra épített oly szervezet volna ez, mely bár a középtanodai osztályok száma szaporításával a philosophiai tanfolyamot a gymna­siumba felvenné, mindazonáltal a mostani költséges rend­szer helyett tanerő-, s költségkímélést lehetségesítne. A legközelebbi tanévre két tanári szék leend betöl­tendő. Az egyik már két éve áll betöltetlen, miután t. Boross Mihály urnák megválasztatását a m. kormány nem erősítette meg, — a másik tiszt. Tóth Balázs ur lehető eltávoztával ürülendne meg, kit a takácsi fényes gyüleke­zet lelkészeül legközelebb meghívott. — A főtiszt, super­intendentia régibb határozata szerint e tanszékek csőd utján fognak betöltetni. Jövőre egyházmegyénk beléletéröl írandók, most csak annyit, hogy a n. m. helytartóságnak a pesti városi hatóság utján, a pesti prot. testvér egyházakhoz menesztett értesítvénye bennünket is nagyon meglepett Isten velünk. Pápay Károly Miskolc, julius 24. A tiszáninneni helv. hitv. egy­házkerületnek Miskolcon létező föleánynöveldéjében f. hó 23-dik napján tartatott meg a nyári közvizsga, igen jeles s válogatott közönség jelenlétében. — Az e.-kerületrészéről, a közvizsgáni elnöklettel meg voltak bízva alsó-borsodi segédgondnok Tólcsvai Nagy Gedeon és esperes Édes Albert urak. Jelen voltak a helybeli lelkészek, s a feltano­dai tanárikar nagy része, számos helybeli s vidéki szülék és hallgatók. — Reggeli 9 órakor vette kezdetét a vizsga, vezértanár Dóczy Gedeon ur által mondott buzgó ima, s a növendékek ajkairól Istenhez zengett áhítatos énekléssel. Szép volt egymásmelleit ülve látni, a minden fény és pompa nélkül, de válogatott Ízléssel, s egytíil egyik magyarosan öltözködött növendékeket: annak szíve, ki nemzetét külső­leg öltözetére nézve is magyarnak szereti látni, repesett e látványon örömében. Már maga a kellő csínnal, s egy nö­neveldéhez mind rendre, mind tisztáságra nézve méltókép rendezett, s taneszközökkel ellátott tágas tanterem, hol a közvizsga tartatott, meglepöleg emelte a magyar öltönyben levő kedves növendékek kellemét, s az alkalom ünnepé­lyességét. De mindenekfelett emelték azt a csinos magyar nö­vendékeknek szép értelmes, mondhatni a tudományok lel­kének mintegy álértését bizonyító magyar feleleteik, melyeknek hallására nem lehete örömkönyekre nem fakadni nem csak a szüléknek, de a kevésbé érdekelt hallgatóknak is; lehetett itt nagymérvben tapasztalni, hogy kellő ügyes és tapintatos vezetés mellett, mi hajlandó a női lélek szere-34

Next

/
Thumbnails
Contents