Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-07-29 / 30. szám

meg nem szabhatja, liogy az ember kicsin, vagy nagy, kék vagy barna szemű, sas orrú vagy pisze orrú stb. legyen-e? Míg tehát a vallás nem egyéb, mint a lélek meggyőződése, hite és reménye, addig az állam törvényhatóságoktól teljesen független. De a meggyőződés vagy liitjogát máskép nem lehet gyakorolni, mint annak „nyilvánítása" által hogy az ember mit hisz. Minél fogva a „vallásos érzés jogának nyilvánítása már bennfoglaltatik a hivés jogában, mert azzal egy és ugyan az: se jog annál sértetlenebb és szentebb, minél valóbb, hogy az emberi élet lényegéhez tartozik érzésének nyilvánítása és másokkali közlése, s hogy ennek kivánata sehol sem erősebb és tiszteletreméltóbb, mint a vallási tárgyakban. Midőn már az egy meggyőződésben, egy hiten levők egymással társaságba lépnek, s egybegyüléseket, tartanak, s ez esetben bizonyos formára van szükségök. melynél fogva egymást megismerjék, s közösségük nyilvánvaló legyen, milyenek a hitvallás, a közösen gyakorolt istenitisztelet, s azon polgári állás, melyet a népéletben elfoglalnak. Ez által belépnek a polgári társaságba, de nem úgy, mint egyház, hanem mint felekezet (secta), mert egyesületük még nincs a polgári társaságba foglalva, s a köznépélettel teljesen összeolvadva. Ilyenek a quákkerek, anabaptisták, s hazánkban a nazarénusok. Mihelyt azonban valamely vallási társulat oly kiterjedést nyer, hogy a népség egész összegét, vagy legalább annak nagy részét magában foglalja, ekkor lesz a felekezet „egyházzá. Ha már valamely vallás követői ily mértékben megszaporodnak, lehetetlen, hogy e körülmény a népéletre befolyással ne legyen. A közönséges egybegytílések, ünnepek, tanintézetek, társasági kötelességek, melyeket vallanak, fegyelmök, erkölcstanuk és szokásaik, melyeket vallásos nézeteik szerint határoznak meg s életbeléptetnek, szükségesképen belé vágnak a népéletbe, s abban változást hoznak elő. Midőn a keresztyén vallás a római birodalomban közönségesen elterjedt, más ünnepei, szokásai és törvényei által más népéletet létesített, s azt később teljesen megváltoztatta, midőn a törvényhozás annak elvei szerint szabályoztatott. Már míg valamely vallás a népéletben „felekezetet" képez, addig csak úgy tekinthető, mint az állam különös figyelmét nélkülöző bármely magánegylet, pl. műegyletek, természettani társulatok , szegényápoló-intézetek stb., melyekre minden bölcs kormány figyelme a puszta tudomáson tul nem terjed ki. S ha más különben az állam annak vallási elveit nem találja ártalmasoknak, joga van kívánni, hogy a rokon érzelműek kis körében, „a magán vagy házi istenitiszteletet'4

szabadon gyakorolhassa, s az állam a legcsekélyebb tettleges beavatkozástól is tartózkodjék, s figyelme egyébre ne terjedjen ki, mint az ellenőrködés nemleges vitájára. De mihelyt a felekezet a nép jelentékeny részét magában kezdi foglalni, s a népéletben azon mértékben változást hoz elő, mint elvei szélesebben elterjednek: már akkor joga van az államnak különösebb figyelmét reá fordítani, s eddigi magára hagyott szabad kifejlését, az állam céljával megfelelőleg törvények által szabályozni, sőt ha erkölcstana, ünnepei, szokásai stb. az államéletre kártékonyán hatnának, a ,,jus reformandi-ját4

' gyakorlatba venni, s annak további terjedését tettleges hatalommal gátolni, s egészen el is tiltani; mely jog e. i. miként már említettük, nem terjed ki a protestantismusra, hanem a netalán újonnan keletkező felekezetekre s egyházakra. Látni való ebből, hogy a v

jus reformandi" egyáltalában nem ad az államfőnek oly határtalan jogosultságot, minőt Thomasius a territoriális rendszerében felállított ezen elv szerint: „cujus est regio, illius est etiam religió," neki tulajdonít, melynél fogva az egyház egy sorba tétetik bármely más államintézvénynyel, s a feletti főnökség az államhatalom egy részéül és természetszerű kifolyásául tekintetik *); még kevésbbé egy és ugyanaz Hobbes Caesareopapatusával, mely a fejedelmeknek saját államaikban a különböző egyházak felett pápai jogosultságot tulajdonit**). Ezen elvek szerint, a fejedelem egyéni személyében a hatalom minden hatványai valláskülönbség **) Thomasii: Vindiciae juris majest. circa sacra. Halae. 1699. Hobbes: Elementa philosophica de cive. Amstelod. 1647., különösen a 17. és 18-ik fejezetben. Leviathan, sive de matéria, forma, et potestate civitatis ecclesiasticae et civilig. Amst. 1667.