Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-07-15 / 28. szám

Legyen e nap a jövőben, magasztos és nagyszerű re­ményeink megvalósulásának óhajtva várt napja; legyen azon erős hit és meggyőződés biztosítéka, miként többé nem jöhet már oly nehéz és nyomasztó körülmény, mely a részvétlenség hideg, dermesztő fagyával birna ismét a honfiak kebelét bevonni. És hogyha minden iskolákban ily irány és nevelés adatik iíjainknak : akkor a haza jövője örökre biztosítva van, mert mint Anglia legújabb példája mutatja, hol a nemzet minden fiaiban a honszeretet lángja kiolthatlanul lobog, ott nincs mit félni a bármi veszélytől is, ott minden egyes polgár, mint meg annyi erős védvár. Legyen e nap főiskolánk arany napja ; és hogy való­ban azzá lehessen : esdve kérünk mindenkit, hogy az e végre készített dísz-aranykönyvbe becses nevét irja be. Igen, a hála és kegyelet örökíteni szereti kedveseit, még pedig nemcsak pusztán szavakban és Írásban, hanem az idő viharjaival ezredeken át dacoló emlékszobrokkal, így ajándékozta meg jelenleg főiskolánkat hazánk egyik nagyreményű jeles művésze, ifjú b. Vay Miklós ur, kinek magas röptű szelleme, legyőzvén a kába előítéleteket, benső legszentebb hivatásának, a művészetnek él. Látni kell öt, a különben szelíd és nyájas féríiut, mi büszkén áll művész társai között önerejére támaszkodva, s teremtő lelke mily megelégedés örömérzetével tekint végig sikerült munkái felett. Ilyet adott nekünk Lorántfy Zsuzsánna egyik alapítója személyét örökítve szoborban. Siessünk leleplezni ez óhajtva várt kedves ajándékot, hol nemeskeblü jóltevönk magasszelleme elérzékenyülve tekint le , midőn, habár későn és kis részben is, de több ezeren róvjuk le tartozott hálánk édes adóját. Mielőtt azonban távoznánk: hivatalos állásomnál fogva egy nagy kérésem van a tisztelt Gyüle­kezethez, főiskolánk jövőjét sok részben biztosító, de még csak kezdetben levő tápintézetet magas pártfogó kegyeikbe ajánlom. Nemes adakozásaikért az öntudat legszebb jutal­mán felül, nyomor és szükséggel küzködő szegény szülök ás gyermekek, összetett kezekkel buzgó imáikban kérnek reájok áldást a mindenhatótól. Isten, kegyelem és irgalom atyja ! áldd meg ezen főis­kolát, áraszd reá s növendékeire végetlen jóságú kegyel­medet, s engedd ily százados ünnepélyeit mindaddig meg­tarthassa, míg a világ népei között a felekezetiség és nem­zetiség különbsége el nem enyészik! Áld ás és béke legyen mindnyájunkkal! Szíves figyelmeztetés. E lap 26. száma egy tudósítást hoz a n.-honli ág. ev. esperesség jun. 12. tartott közgyűléséről. E tudósításban olvastuk, hogy az ott pátens szerint rendezett hét egyház ,,egytöl-egyig mind volt képviselve az egyházaknak azon közpolgár-rendü tagjai által, kik lelkészeik ellenére az 1791. 26. tc. engedte szabadságokhoz ragaszkodva, nélkíi­lök — ebbeli érzelmeiket nyilvánítandók s teendőikre nézve tanácsot kérendök — a gyűlésben megjelentek." Ez az egyszerű tény, melyei a honti egyházmegyéből jelentenek, és melynek hasonmásaira más egyházmegyék­ben is akadhatnánk, kivált, ha szegény népünk fölvilágo­síttatnék mindenhol, hogy ott, hol vele lelkésze, bármi magánérdekből, a gyűlésen megjelenni vonakodik, a gyü­lekezetnek más küldöttei által magát képviseltetni nemcsak joga van, de kötelességében is áll. Legyen szabad e szo­morú tény fölött néhány észrevételemet elmondani. Szomorúnak neveztem e tényt, s valóban az; mert ez világosan bizonyítja , hogy némely lelkész-atyánkfia a septemberi kiadványok keresztülvitele körül nem űgy vi­selte magát, mint protestáns lelkészhez illik; sőt inkább egyházkormányzat körüli privát nézeteit hierarchicus be­folyással ráerőszakolta gyülekezetére. Mert máskép miként történt volna, hogy péld. a n.-honti esperességben hét egyház visszatért a törvényes térre, és visszatért lelkészei ellenére (!), a nélkül, hogy ezek megjelentek volna ? És máskép miként történt volna, hogy a gömöri ev. egyház­megyében 19 gyülekezet azonnal sietett jelenteni az auto­nom egyházhoz való csatlakozását'? Es máskép miként tör­tént volna, hogy országszerte, valahol csak a máj. 15—diki legmagasb kézirat kellőleg kihirdettetett, a gyülekezetek tömegesen jönek a törvényes alapon álló anyaegyház ke­belére, védszárnyai alatt menedéket keresők ? Világos e körülményekből, hogy híveink az ügy állásáról vagy nem voltak eléggé fölvilágosítva, vagy pedig — mi ennél is roszabb — épen félre voltak vezetve. Bátorkodom itt egy nevezetes körülményre figyel­meztetni a t. olvasót. Váljon honnan van az, hogy míg most is látjuk, miszerint sok egyház, lelkésze ellenére, elszakad a pátenstől, azelőtt is tapasztaltuk, hogy némely lelkészek legbuzgóbb ajánlgatásaik, rábeszélgetéseik, sőt fenyegeté­seik mellett sem birták a septemberi rendeleteket elfo­gadtatni, s erről a gyülekezetek panaszkodnak; honnan van, mondom, hogy arra egyetlenegy eset sem mutatható fel, hogy ennek ellenkezője történt volna ? Arról ugyanis sem nyilvános, sem magán uton nem értesültünk, hogy a gyülekezetek ohajtották volna a pátens elfogadását, a lel­kész pedig ezt ellenezte volna, vagy hogy most a restitutio után lelkészek panaszkodnának, miszerint ők kényszerít­tettek egyházaik által a septemberi rendeletek elfoga­dására. Azonban történt legyen ez bármikép, én további okait kutatni nem fogom, nem akarom. A történtek át vannak adva a múltnak; ítéljen fölüttök részrehajlás nélkül a jövő. Tu praesens cura. Nekünk a jelenre kell fordítanunk min­den gondunkat, hogy egyházunk jövőjét, és pedig a múlt­nál boldogabb jövőjét biztosítsuk. A központi bizottmány nemcsak bölcsen, de a keresz­tyénség szellemében is járt el akkor, midőn máj. 21. kibo­csátott felhívásában azon elvet fejezte ki: ,.Testvéri kezet nyújtunk a tökéletes visszabéktilésre !"• Ezt annál inkább tartozunk tenni, mert — mint a fönebb felhozott példák bizonyítják — a magokat patens­szerüleg rendezett egyházak részint félreértésből, részint felvilágosítás hiányában, részint talán erőltetés által voltak oda vezetve, hogy meggyőződésükkel ellenkező rendsza­bályokhoz alkalmazkodjanak. Hogy ez valóban így történt,

Next

/
Thumbnails
Contents