Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-07-15 / 28. szám
Legyen e nap a jövőben, magasztos és nagyszerű reményeink megvalósulásának óhajtva várt napja; legyen azon erős hit és meggyőződés biztosítéka, miként többé nem jöhet már oly nehéz és nyomasztó körülmény, mely a részvétlenség hideg, dermesztő fagyával birna ismét a honfiak kebelét bevonni. És hogyha minden iskolákban ily irány és nevelés adatik iíjainknak : akkor a haza jövője örökre biztosítva van, mert mint Anglia legújabb példája mutatja, hol a nemzet minden fiaiban a honszeretet lángja kiolthatlanul lobog, ott nincs mit félni a bármi veszélytől is, ott minden egyes polgár, mint meg annyi erős védvár. Legyen e nap főiskolánk arany napja ; és hogy valóban azzá lehessen : esdve kérünk mindenkit, hogy az e végre készített dísz-aranykönyvbe becses nevét irja be. Igen, a hála és kegyelet örökíteni szereti kedveseit, még pedig nemcsak pusztán szavakban és Írásban, hanem az idő viharjaival ezredeken át dacoló emlékszobrokkal, így ajándékozta meg jelenleg főiskolánkat hazánk egyik nagyreményű jeles művésze, ifjú b. Vay Miklós ur, kinek magas röptű szelleme, legyőzvén a kába előítéleteket, benső legszentebb hivatásának, a művészetnek él. Látni kell öt, a különben szelíd és nyájas féríiut, mi büszkén áll művész társai között önerejére támaszkodva, s teremtő lelke mily megelégedés örömérzetével tekint végig sikerült munkái felett. Ilyet adott nekünk Lorántfy Zsuzsánna egyik alapítója személyét örökítve szoborban. Siessünk leleplezni ez óhajtva várt kedves ajándékot, hol nemeskeblü jóltevönk magasszelleme elérzékenyülve tekint le , midőn, habár későn és kis részben is, de több ezeren róvjuk le tartozott hálánk édes adóját. Mielőtt azonban távoznánk: hivatalos állásomnál fogva egy nagy kérésem van a tisztelt Gyülekezethez, főiskolánk jövőjét sok részben biztosító, de még csak kezdetben levő tápintézetet magas pártfogó kegyeikbe ajánlom. Nemes adakozásaikért az öntudat legszebb jutalmán felül, nyomor és szükséggel küzködő szegény szülök ás gyermekek, összetett kezekkel buzgó imáikban kérnek reájok áldást a mindenhatótól. Isten, kegyelem és irgalom atyja ! áldd meg ezen főiskolát, áraszd reá s növendékeire végetlen jóságú kegyelmedet, s engedd ily százados ünnepélyeit mindaddig megtarthassa, míg a világ népei között a felekezetiség és nemzetiség különbsége el nem enyészik! Áld ás és béke legyen mindnyájunkkal! Szíves figyelmeztetés. E lap 26. száma egy tudósítást hoz a n.-honli ág. ev. esperesség jun. 12. tartott közgyűléséről. E tudósításban olvastuk, hogy az ott pátens szerint rendezett hét egyház ,,egytöl-egyig mind volt képviselve az egyházaknak azon közpolgár-rendü tagjai által, kik lelkészeik ellenére az 1791. 26. tc. engedte szabadságokhoz ragaszkodva, nélkíilök — ebbeli érzelmeiket nyilvánítandók s teendőikre nézve tanácsot kérendök — a gyűlésben megjelentek." Ez az egyszerű tény, melyei a honti egyházmegyéből jelentenek, és melynek hasonmásaira más egyházmegyékben is akadhatnánk, kivált, ha szegény népünk fölvilágosíttatnék mindenhol, hogy ott, hol vele lelkésze, bármi magánérdekből, a gyűlésen megjelenni vonakodik, a gyülekezetnek más küldöttei által magát képviseltetni nemcsak joga van, de kötelességében is áll. Legyen szabad e szomorú tény fölött néhány észrevételemet elmondani. Szomorúnak neveztem e tényt, s valóban az; mert ez világosan bizonyítja , hogy némely lelkész-atyánkfia a septemberi kiadványok keresztülvitele körül nem űgy viselte magát, mint protestáns lelkészhez illik; sőt inkább egyházkormányzat körüli privát nézeteit hierarchicus befolyással ráerőszakolta gyülekezetére. Mert máskép miként történt volna, hogy péld. a n.-honti esperességben hét egyház visszatért a törvényes térre, és visszatért lelkészei ellenére (!), a nélkül, hogy ezek megjelentek volna ? És máskép miként történt volna, hogy a gömöri ev. egyházmegyében 19 gyülekezet azonnal sietett jelenteni az autonom egyházhoz való csatlakozását'? Es máskép miként történt volna, hogy országszerte, valahol csak a máj. 15—diki legmagasb kézirat kellőleg kihirdettetett, a gyülekezetek tömegesen jönek a törvényes alapon álló anyaegyház kebelére, védszárnyai alatt menedéket keresők ? Világos e körülményekből, hogy híveink az ügy állásáról vagy nem voltak eléggé fölvilágosítva, vagy pedig — mi ennél is roszabb — épen félre voltak vezetve. Bátorkodom itt egy nevezetes körülményre figyelmeztetni a t. olvasót. Váljon honnan van az, hogy míg most is látjuk, miszerint sok egyház, lelkésze ellenére, elszakad a pátenstől, azelőtt is tapasztaltuk, hogy némely lelkészek legbuzgóbb ajánlgatásaik, rábeszélgetéseik, sőt fenyegetéseik mellett sem birták a septemberi rendeleteket elfogadtatni, s erről a gyülekezetek panaszkodnak; honnan van, mondom, hogy arra egyetlenegy eset sem mutatható fel, hogy ennek ellenkezője történt volna ? Arról ugyanis sem nyilvános, sem magán uton nem értesültünk, hogy a gyülekezetek ohajtották volna a pátens elfogadását, a lelkész pedig ezt ellenezte volna, vagy hogy most a restitutio után lelkészek panaszkodnának, miszerint ők kényszeríttettek egyházaik által a septemberi rendeletek elfogadására. Azonban történt legyen ez bármikép, én további okait kutatni nem fogom, nem akarom. A történtek át vannak adva a múltnak; ítéljen fölüttök részrehajlás nélkül a jövő. Tu praesens cura. Nekünk a jelenre kell fordítanunk minden gondunkat, hogy egyházunk jövőjét, és pedig a múltnál boldogabb jövőjét biztosítsuk. A központi bizottmány nemcsak bölcsen, de a keresztyénség szellemében is járt el akkor, midőn máj. 21. kibocsátott felhívásában azon elvet fejezte ki: ,.Testvéri kezet nyújtunk a tökéletes visszabéktilésre !"• Ezt annál inkább tartozunk tenni, mert — mint a fönebb felhozott példák bizonyítják — a magokat patensszerüleg rendezett egyházak részint félreértésből, részint felvilágosítás hiányában, részint talán erőltetés által voltak oda vezetve, hogy meggyőződésükkel ellenkező rendszabályokhoz alkalmazkodjanak. Hogy ez valóban így történt,