Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-07-08 / 27. szám
vakat intézett az egész ifjúsághoz. Beszéde roppant hatást tett, s amaz éljen hangok, melyekkel néha félbeszakasztaték, tanuskodának, hogy az egész tömeget igaz hódolat, való lelkesedés vezérlék e helyre. A főtisztelendő superintendens szállásáról, az egész tömeg a méltóságos fögondnok ur lakása felé vonult, csendben, díszesen. A méltóságos gróf szinte szíveskedett az utcára lejönni, a hozzá felküldöttek szavai után, s ott köszöné meg az irányában tanúsított tiszteletet. Óriás éljenzés hangzott fel bucsúképen itt is, rivalgó éljen rezgeté meg a léget nagyságos Sárkózy Kázmér segéd-gondnok ur ablakai alatt is, — s ezután a lelkes fiatalság, az egész tömeg, a legnagyobb csendben szétoszlott. Szatmár-Németi, jnnius 22-kén 1860 Mult hó 7-én M.-Csengerben tartott értekezletet és számadási vizsgát, a szatmári egyházmegye lelkészi gyámintézetének kezelő választmánya; miután az intézet lelkiismeretes pénztárnoka, T. Darabánt János m.-csengeri lelkész ur, folytonos gyengélkedése miatt, sem a nevezetes ököritói tractualis gyűlésen, február havában, — sem a hírhedt kis-naményi gyűlésen, május havában meg nem jelenhetett, az intézet érdeke pedig, mint szinte a gyámoltak helyzete sürgetően parancsolák, hogy a pénztári számadás, az alapszabályok értelmében köröztessék. A választmányi munkálat eredményét tárom én itt szerkesztő ur engedelmével a nagy közönség elébe; részint azért, hogy ha még volna, mit képzelni sem szeretek — egyházmegye, hol gyámolda nem létezik, serkenjenek fel az aluvók ; részint azért, hogy szánakozzék a nagy közönség rajtunk, kik e reánk nézve megbecsülhetlen intézetet nem ápoljuk ugy, mint kellene. A mult év september havában evangeliom hangzék hozzánk, pesti lelkész N. T. Török Pál ur levelében, siettünk is a kívánatnak eleget tenni; a mit akkor csendben tettünk, most a nyilvánosság terén teszem: adná az ég, hogy az ige megtestesülne, az olvasott szavak valósággá változnának. — Ha valahol, e vidékre volna óhajtandó, hajó szivü Józsefek támadnának, kik a szükségben kiáltók szavait meghallva, az éhezőknek segélyt nyújtanának, Az 1833-dik évben alapittatott; meghalt, s még most is élő lelkesek által a szatmári lelkészi gyámolda, részvények alapján, minden lelkész köteleztetvén, hivatalba lépése idejétől kezdve 2 pftjával évenkint törleszteni, a meghatározott 30 pft. részvénydijt. Az 1858-dik év végén választatott a gyámolda ügyeit jelenleg kezelő választmány, a részvényes lelkészek által; a tractuale consistorium, mint fő felügyelő, következő állapotban adá át a pénztárt a választmány felelősége alá ; 2763 ft 48 kr. töke öszveget pengő pénzben ajánlatot világi buzgó hitrokonoktól 830 pft.; részvény hátralékot 219 ft. 83 kr; kamat hátralékot 50 ft. 53 kr. pengő pénzben. A töke Összeg lelkész uraknak volt kikölcsönözve, de mivel a kötlevelek igen hijánosok valának, a választmány első teendőjéül tüzetett, uj törvényes kötleveleket venni, a részvény s kamat hátralékot beszedni; hogy pedig az intézet alaptökéje szaporitassék, a 30 ftos részvény 40 ftra emeltetett, s egyházak, s világiak aláírási ivekkel megkerestettek. S mig a világiak példás buzgósága következőleg neveié az intézet alapját, miért fogadják itt a nyilvánosság terén is a hálás elismerést: Tekintetes Ajtay Sámuel ur, 200 ít. Gr. Teleki Sándor, 250 ft. T. Vállyi János ur 200 ft. T. Szegedy István ur 20 ft. T, Gyene Károly ur 50 ft. Földtehermentesitési kötvényben T. Uray Endre ur 100 ft. T, Vásárhelyi József 30 ft. T. Galgócy Sándor 60 ft. T. id. Mándy Péter 20 ft. Gyene Pál 30 ft. T. Pika Miklós 40 ft. T. Boros Bálint 50 ft. T. Gulácsi Lörincz 30 ft. T. Kiss Gedeon 30 ft. T. Vajai Károly 40 ft. T. Böszörményi Elek 40 ft. T. Uray Antal 20 ft. T. Keresztszeghy Lajos 40 ft. T. Böszörményi Károly 40 ft. T. Uray Kálmán 200 ft. T. Mándy Antal 20 ft. T Jékei-Mórné Uray Klára 50 ft. T. Mándy József 30 ft. T. Kürty Miklós 20 ft. T. Kürty Miklósné 20 ft. T. Boross Mihály ur 20 ft. Kóka Sándor 15 ft. Dobról több egyesek 5 ft 30 kr. Az egyházmegye 64 egyháza közül, csak következők segélyezték az intézetet. M.-csengeri Egyház 11 ft. 24 kr. Ricsei egyház 1 ft. N.-géci egyház 16 ft. Daróci egyház 1 ft. 12 kr. Cs.-bagosi egyház 5 ft. óvári egyház 5 ft. Vetési egyház 4 ft. Angyalosi egyház 1 ft. Sonkádi egyház 4 ft. mind pengő pénzben. A választmány kitűzött feladata megoldása körül fájdalom, nagyon kevés örvendetes eredményt mutathat fel, részint a bekövetkezett szomorú körülmények, részint és főleg lelkésztársaink közönyössége, hogy ne mondjam, hidegsége miatt; a kötelezvények igen lassan cseréltetnek fel, a részvény és kamathátralék folyvást igen sok, ugy hogy ma holnap a tractus rendelte szigorú rendszabályhoz kell nyúlni, a kezelő választmánynak, ha a naponként szaporodó segélyezendők csekély járalékát pontosan óhajtja fizettetni, mire pedig oly égető szükség van. Az 1858-és 59 évekről megvizsgáltatván a pénztári számadás, kiderült, hogy az 1860-dik évben kamatra kölcsönzött tökéje van az intézetnek 3228 ft 60 kr. pénztári maradvány pedig 51 ft. 96 kr. és így közvetlen a pénztárnok által kezelt összes töke 3280 ft. 56 kr. o. é. kamathátralék a lefolyt 1859-dik és előbbi évekről 76 ft. 9 kr. o. é. ez az oka aztán, hogy bár az ajánlatot tevők kamatjaikat lefizették is, 15 segélyt húzó gyámoltjainknak mind ez ideig nem valánk képesek, az általam csak pirulással említhető csekély 13 osztrák forint évi segély öszveget kifizetni. Hogy jövedelmező tőkénk is lassan szaporodik, oka, mert a lefolyt 1859-dik évben 65 lelkész részéről csak 64 ft 90 kr. részvénydij folyt a pénztárba ; holott, ha a hátralékot nem vennők is figyelembe : 136 ft. 50 krnak kellett volna befizettetni, mi után még senki sem fizette be az egyházmegye lelkészei közül az ujonan meghatározott 10 ft. 50 kr. o. é. Ily szomorú gyámoldánk helyzete, s mentségül szegénvségünket nem hozhatjuk fel, mert épen ennek érzete buzdíthatna még inkább bennünket: hogy szegény maradékink, vagy épen önmagunk javára siessük lefizetni évi cse-