Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-06-29 / 26. szám

2) Az előszó magában véve jó és egész, de annak thémávali összefüggése nincs. Ugyanis a lelkészi pálya más életpályák feletti nehezebb voltáról értekezvén, abból azt következteti, hogy jelenleg annak legfőbb feladatáról a prédikálásról, tanitásról szóland. Teher és feladat kiilönnemii fogalom, s az elsőből csak teherre, t. i. a lelkészi pálya nehéz voltára, vagy a contrario annak könnyűvé tételére lehetett volna áttérni. 3) Az első rész feladatának fogalmazásából kihagyta szerző az alapige kincsét, nevezetesen az evaugyéliomot. Ismertető szerint, tételét így kellett volna felállítani „a lelkipásztor legfőbb feladata az evangyéliom prédikálása," — a mit itt szerző még mond, elmaradhat; a fő- és melléktételek fogalmazásában a körülírást, bővítést s különösen több fogalmak beszövését távoztatnunk kell. Igaz, hogy az evangyéliomra, mint prédikálandóra rá jő az első rész, de csak mint pannus adsutus; holott az első rész arról taníthatott volna, hogy az evangyéliom prédikálása által mikép tanít, gyönyörködtet és indít a lelkész. 4) A második rész thémája ismét túlmegy, benne két fogalom van, a) mi lesz a legszebb jutalom? b) dicsekedhetik-e a lelkész? Az első szerint fel kellene mutatni a legszebb jutalmat, a második szerint a diesekedhetés lehetlenségét. Ez utóisót teljesíti szerző annak mutogatásával, hogy a lelkészt szükség kényszerítse a prédikálásra, s ennek azután utána veti, „úgy vagyon... ne dicsekedjünk, ne kérkedjünk azzal mások előtt, hanem mi magunknak a magunk lelkében dicsekedjünk; tehát mégis szabad a dicsekvés, csak másoknak ne mutassuk azt. A mit itt szerző a 91.. 1. 30. s. következő soraiban mond, azt én magamra ugyan nem alkalmazom, mert protestáns ember ugy sem hiszi. 5) Harmadik rész feladata ez, „hát ellenkező esetben mit várhat magára a lelkész?" erre az alapige szavaival közvetlenül az a válasz, hogy Jajt: „jaj nekem — úgymond — ha az evangyéliomot nem prédikálom:" Itt rátér szerző arra, mit én az első részben stirgölök; csakhogy a kidolgozásban e feladatról mit sem találni, mert az egészen keresztül csak azon okok emlegettetnek, melyek miatt nem prédikál a lelkész. Ezen ugrálást, következetlenséget lehetetlen észre nem venni. Elősorolt okai közöl is az 5-ket, mint promissi carminis auctor kihagytam volna. Nyelvére nézve szerzőnek csak a kezdet nehéz, azután elég szabad és tiszta, mindenesetre az első mondat szóelrakása hibás, a mennyiben a „nincsen" a mondat legvégén nincsen. Pál apostol használja ugyan, de mégis kerülendő az ily kifejezés „hiába rugódozott" 91, 1. 20. s. nec verbum verbo curabis reddere fidus interpres. 11) A magunk és mások hibáztatásáról. Alapige Mat. 7., 3—5. miért nézed a szálkát stb. Kulifai Zsigmond kunhegy esi ref. lelkésztől. E munkára vonatkozó pár szóval csak szerző gondolatainak élethű röptét óhajtóm megemlíteni, mely sajátság öt különösen a használhatók közé emeli. — Irálya is kedves a uekiindulás után, noha mindjárt az előszó 4—14. sorában ezen rámutató névmásnak „az," különböző ragokkali tizenegyszer előfordulása nyelvtani szegénységre mutat. Szinte nem ajánlatos az ilyen ó-testiimentomoskodás „örömmel nyitják meg füleiket intéseink előtt" 108. 1., 7. s. A 12-ik szám alatti beszédet, mely zsolt. 127, 3. nyomán a szülői tisztekről értekezik, s szerzője az ismeretes nádudvari lelkész Baksai Dámiel, sem analytikaisem synthetika létére is kedvessé teszi a szépen folyó költői uyelv, az életre vonatkozó gyakorlati igazság. Olvasván e munka következő szavait: „tekintsetek be iskoláitokba: felerészét is alig látjátok ott azon gyermekeknek, kik köztetek láttak napvilágot, és kik e városnak polgárai lesznek egykoron. Nézzetek szét az utcákon, ott tanulják a ti gyermekeitek szabadon elcsapva, mint vadállatok fiai, a féktelen erkölcsöt, istenkáromlást" stb. Fáj az ember szive, Nádudvarról a 19. században ilyen panaszt hallani; vagy tán csalódom s ezen szavak nem Nádudvarnak udvarolnak. 13. Egyházi hátramaradásunk okai (esperesi közgyűlés alkalmával. Mát. 6. 24—34.J Jeszenszki László nyíregyházi ág. ev. lelkész. Szerző egyházi hátramaradásunk okait következőkben találja: 1) kevés bennünk a jézusi hit, de annál több az észostromló álbölcselkedés, 2) kevés köztünk az egyháziasság, de annál több a világból való szellem, 3) kevés köztünk a közszellem, de annál több a szűkkeblűség. Mely pontoktárgyalásaéskivitele körül, ha elvonultunk attól, hogy az alapigével vajmi kevés vagy semmi összeköttetésök sincs, a tapasztalható meleg ügyszeretet, buzgóság, a gondolatok könnyű folyama, ezen beszédet a füzet jelentékenyebb, kerekded és korszerű müvei közé emelik. De ha az egyházi beszéd készítésének célja és rendeltetése, basis mindenkor az alapigéből meríteni, s ahhoz mint szomjahozó szarvas a hideg kutfőhez gyakran vissza-visszatérni stb. stb.: akkor az elég bő és anyagdús alapige iránti részvétlenség nem helyeselhető. Szinte nem foghatok kezet szerző az 1-ső részben felállított ezen okoskodásával 120. 1. 27. s. „az alanyi igazság a tárgyilagosnak soha nem lehet mértéke; mert hiszen sok van még a mit elménkkel fel nem érünk, a mit el nem viselhetünk, és azért mégis igazság és valóság lehet;" találtatik e tételben igazság, de nem ily kategoricus imperativusban, s nem ily consequens kell ide, mert a posse ad esse csakugyan non valet conclusio. Az is sok, mit 121. 1. 2. s. mond, t. i. „mit a véges emberi elme vagy fel nem fog, vagy megérteni egészen nem képes: ha Krisztus mondja, akkor adja meg magát és boruljon a hit mennyei karjaiba, mert igaz az, mit Krisztus annyiszor mondott, hogy „a hit megtart." Ez igen nyers erőszaktétel a lelkeken, és alig hiszem, hogy ily tanokkal egyházunk hátramaradásain segítsünk; de nincs is erre szükség; Krisztusvallása nem olyan, hogy a reformatio háromszázados életében is így kelljen prédikálnunk. Krisztus ama szavai nem azt jelentik, mit szerző feszeget, nevezetesen vakengedelmességet, hanem bogy Krisztusban s tudománya-