Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-06-08 / 23. szám
liogy azon aranymondat szerint: „Kevés törvény kevés áthágás," sehol kormányzati rendszerben nem fordult elő oly kevés iigyes-bajos dolog, mint nálunk, hol a törvény merev szabályait mindig- a keresztyéni, testvéri szeretet pótolta. Mi lett volna, ha elődeink megfordítva, csak a törvény kiilformáira fordították volna főfigyelmeket, s a helyett, hogy egy házias összetartó szellemet teremtettek, a temérdek paragraplms által a testvéri szeretet kapcsait lazították volna? az, hogy az egyházunk ellen zúdult első vihar azt minden külformával együtt örökre elseperte volna. Valóban egyházunk dicső multjávali nagy ismeretlenséget árulnak el azok, kik az egyházrendezés formáira oly súlyt fektetnek, hogy azok kedveért készek voltak az egyházat fentartó szellemet megtagadni. Ha akkor nem siettünk a reformokkal, mikor az idő a mienk volt s hatalmunkban állott a változások utkörét kijelölni, hogy lehetne kedvünk állapotaink oly reformálásához, melynek körét idegen kéz tűzte ki, mikor viszonyát az alakuló félben lévő országos institutiokhoz biztosan megállapítani lehetetlen ? Kétséget nem szenved, hogy a hosszas provisorium alatt életműködésében megzsibbasztott egyháznak szüksége van a megújulásra, de hogy e megujulás magunk saját erejéből magunk módja szerint ne eshetnék, azt csak oly ember állíthatja, ki mint a pesti á. ev. superintendentia ideiglenes igazgatója kedvet találhat abban, hogy Önmaga fészkét berútítsa s reánk olvassa a „XIX." századirója b. Eötvös ím e szavait: „A hamis elv is jobb, mint semmi elv; és a leghibásabb rend elsőséget érdemel a teljes rendhiány fölött" — mely idézettel míg saját egyházát bemocskolta, mondhatjuk, hogy a magas kormánynak nem igen kedvező bókot csinált, miután hasonlítása a nyiltparancsot és ministeri rendeletet „hamis elv" kifolyásának és a megállapítandó rendet „hibás rendnek" mondja. Itt már csakugyan elmondható: „óvj meg uram minket ügyetlen barátainktól, ellenségeinktől magunk is megóvjuk magunkat." De hiába! ki egy hosszú életet VoocniAtes munkásságban töltött, nem csoda, ha föl nem találhatja hamarjában magát oly cselekvési téren, mely egész múltját cáfolja, meghazudtolja. Nem ott áll az egyház legszilárdabb alapon, hol a legcsekerij-j^ részletekre kj&ij^ s minden lépést kimérő szabályzat he az egyházi életet; hol habár a legtisztább szándékkal annak oly állást adnak az államban, mely fentartó elveivel ellenkezik. Az egyház hatalma a szellemben rejlik, a szellem pedig a történelem tanusága szerint mindéi!kor és mindenütt depraváltatott, hol és valahányszor ha még oly jászán-, déku hatalommal is szövetségre lépett. Tanúság rá a protestáns Németország, melyről a „Zeit,stimmen aus der reformirten Kirche der Schweiz 1860 jan. 1-ői" számában ezt olvassuk: „Ila az egyházi absolutismus't önmagában tekintjük, mily kongó, mily szappanbuborék, mily széllel bélelt valami az! Mily hányavetiséggel hetvenkedett a protestáns egyház évek óta a fejedelmi ábrándozó védelme alatt a brandenburgi porondon! Afflavit Deus et dissipati sunt! A nép vagy fejedelem ajkáról ellebbent szócska r»i'\ döntötte őket, a szabadság legparányibb fuvaln u, előtt megrázkódtak, s minden nyárfalevél rezzenése megriasztotta a rosz lelkiismeretet. Gyalázatos bukás! megmutatták, hogy hiányzik a jellem. Midőn néhány év előtt a müncheni evang. consistorium Bajorország prot. egyházát egy új egyházi rendezéssel akarta boldogítani, s a gyónást s egyházi fegyelmet újra be kívánta erőszakol ni a nép felforrtyanva kiáltotta: „Nem! Mit nyilatkoztatott most a consistorium ? Hogy nézeteit félreismerték, mert ő csak statistikai adatokat akart gyűjteni. Midőn a bádeni főegyháztanács egy új katholizáló istenitiszteletrendet akart a gyülekezetek nyakára tolni, nagy zajt ütöttek azok s az egyházi tanácstól a nagyherceghez való fellebbezés által annyit nyertek, hogy az új istenitisztelet bevitele a gyülekezetek tetszésére bizassék; akkor azt nyilatkoztatta az egyházi tanács, hogy a fejedelem által kimondott kényszer-mellőzés eleitől fogva az ő véleménye is volt. Legkirívóbban mutatkozott azonban a legfőbb egyházi hatóság jellemtelensége Poroszországban. Mióta az uralkodó herceg az előbbi egyházi igazgatásra a képmutatás bélyegét nyomta s különösen a házassági ügyek kezelését a hittantekintélyek prücskei alól felmentette s protestáns alapelvekre állította; a világ nagy bámulatára egyszerre azt nyilatkoztatta a }1 0 gy ezen szí l bad alapelveket mindig vallotta s mai _ kor m ány alatt azok szerint járt el. Ugyan „BetHniáiT.. Hollweg," ki 1854-ben a berlini főegyháztanács
