Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-05-04 / 19. szám

nyilatkozatait — az egyháznak bármely céljára törekedve is, önmagának kell és pedig saját és illető organumai által gyakorolni hatalmát; úgy azonban, hogy a gyakorlatot organnmaira bizva, magától a hatalmat el ne idegenítse, vagy más szóval ne engedje, hogy organumai magukat függetlenítvén, tőle mintegy elszakadjanak, söt azokat, mint sajátjait, egyre magához kötve függésben tartsa. A harmadik fejezet „az egyház-szervezeti és kormányzati rendszereket" tartalmazza, első szakasza különösen „a püspöki rendszert" ismerteti történeti fejlődésében, s ki van róla mutatva, hogy az említett rendszer, nem annyira az egyháznak, s kivált a protestáns egyháznak eszméjéből folyt, mint inkább csak a hely és idő szerint létezett körülményekből merült föl a gyakorlatban, s az egyszer megszületett tényleges állapotok másolataként született meg az elméletben, rövidségével az egész egyháznak, tehát nem csak az egyház azon tagjainak, kik mind a világi hatóságon mind a papi renden kivül állottak, hanem a papi rendnek is, nem csak, de zavarásával magának az államhatalomnak(17—36 lap.) Második szakasza a „földesúri rendszerrel foglalkozik," melyet az episkopal rendszernek hatalmas ellensége Thomasius állított fel a Pietisáknak s illetőleg a lélekismeret szabadságának a papi rend Ítélete ellenébeni védelmezésére. Szakavatottan rajzolja szerző, hogy a rendszer, mely vallási dolgokban az egyéni szabadság mellett harcolva, az egyházi hatalmat megsemmítni törekedett, mint lett egy veszélyes túlságnak az úgynevezett fejedelmi-pápaságnak szülője, s tévedéseivel a kellő megnyugvást nem eszközölhetvén (37—40. lap,) amaz alapeszméjével, hogy „az egyház a hit alapján nyugvó szabad egyesület," következetes okoskodás útján előidézte a „Gollegial rendszert," mely a harmadik szakasz tárgya (40—-45. lp.) E most nevezett rendszer jellemzése folytán, abban látjuk ennek jogosítottságát, „hogy első bírta sükeresen érvényesíteni s megtermékenyítni az elvei, mely szerint egyház és állam külön hatalmak. Ellenben gyengéje az, hogy kevéssé érvényesíti azon körülményt, mely szerint az egyház Krisztus tudományán alapult, s — így — megfosztja azt az őt joggal megillető glóriától, s oda törpíti hogy hasonlatos legyen bármely más, az államban létező szabad társasághoz, melynek ellenében azért az államnak több joga se legyen mint egyebek irányában, de több kötelessége se." A Wittenbergből kiindult, de kívánatos sükerre nem juthatott egyházalkotmányozási irány tanulságos tárgyalását végezvén, a schweitzi keresztyén protestántismus alkotmányozási tevékenysége által életre hozott „presbyteri rendszert veszi vizsgálat alá, s e végett visszatérve a XVI. századi reformatió korára, előadja, hogy az egyházszervezet és kormányzat érdekében mily elvet követtek, mily körülmények között, mily eredménnyel működtek Zwingli és Kálvin ? előadja, hogy Isten e hü szolgáinak példája s útmutatása, mily jelentékeny üdvös befolyást gyakorolt különböző országok protestáns evang. egyházainak alkotmányos fejlődésére, és ez által a keresztyén szabadságra hívatott atyafiak igényeinek méltányos kielégítésére. E tartalomgazdag előadás — meg vagyok győződve — az evangyéliomi anyaszentegyház minden érdeklett tagjának nem csak élvezetes, hanem egyszersmind épületes olvasmányt is nyujtand, annyival inkább, mert — a 76. lapon kezdve — az ismeretes munkát kétszeresen érdekessé teszi, annak sajátságos tájékozó combinatiókkal való fejtegetése, hogy a két testvér magyar hazában mint fejlődött, mint emelkedett érvényre az evangyéliomi egyház presbyteri rendszere. — Valóban e mü — ha reményem szerint, oly meleg részvétre, s figyelemre talál, minőt érdemel — hazánkban nem csekély befolyást fog gyakorolhatni a fogalmak tisztulására, az egyháztársulati életben még itt ott feltünedező ellentétek kiegyenlítésére, lelkészek és világiak bizalmas együttműködését gátló kétségek elhárítására, s így egyik előkészítő tényezője lehetend, hogy az evangyéliomi jellemünek mondható, legelőnyösebb presbyteri-rendszerhez szent határozottság buzgalmával ragaszkodva, a magyar evangyéliomi egyház, óhajtott virágzó jövendőnek örvendhessen. Széki. —: inr>rii"Sgrinviá —— BELFÖLD. Melanchthon ünnep Pápán. Nt. szerkesztő ur! Helybeli ref. egyházközségünk és főtanodánk is áthatva a hála azon kegyeletes érzésétől, mely jelenben az egész protestáns világot egyik legnagyobb bajnokának visszaemlékezésénél lelkesíti, karöltve sietett a hivők kebleiben élő eme tiszteletet f. hó 22-dikén kifejezni Melanchthon Fülöp háromszázados emlékünnepének megülése által. A templomban tartott istenitiszteleten főt. Széki Béla egyházkerületi főjegyző s helybeli lelkész tartott kenetes emlékbeszédet, alapigéttl vévén Rom. 12, 11. versét. „Lélekben buzgók legyetek." Evangyéliomi lélektől áthatottan fejtegeté a reformatió elveit és áldásait az egész emberiségre, élénken rajzolva a reformátorok hősies küzdelmeit, és buzdítván, hogy a mai protestánsokat is az evangyéliomi igazság hasonló szeretete lelkesítse. — A templomból a főiskolába mentünk, s ennek nagy teremében a tanári kar és tanuló ifjúság tartá az ünnepélyt, melyen a reformáltakon kivül ágostai helvét vallású egyház t. lelkésze s egy pár elöljárója is jelen volt. Az ünnepélyt a főiskolai énekkar nyitá meg; ezentúl nt. Kis János igazgató tanár imádkozott, buzgón kérvén a gondviselést, hogy valahányszor az emberiségnek, s különösen prot. egyházunknak szükséges leend, adjon mindannyiszor az idők teljességében Melanchthonhoz hasonló nagy reformátori szellemeket. Ezután nt. Tóth Dániel th. tanár lépett a szószékre, Melanchthon élet és jellemrajzát olvasta föl, e nagy szellemet kora gyermeksége ótai fejlődésében állítván elő, s őt mint a keresztyénség szent lelkétől eltöltet, mint az isteni gond-