Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-04-27 / 17. szám
gyalának, idvezült Czeglédi Istvánnak, életének és halálának rövid leírása." Hogy a posteritas megtudja, kicsoda és minémü hasznos edénye lett légyen Istennek idvezült Czeglédi István, jóllehet az ö megbecsülhetetlen sok szép munkái, eléggé megmutatják; mindazáltal azonkívül is méltónak Ítéltem lenni (más tudós nemzeteknek szokása szerint) életének és halálának rövid summáját (a mennyire én végére mehettem s nagy részének szemmel látott tanúja is voltam) jó lelkiismerettel leirni s örök emlékezetben hadni; annyival is inkább, hogy a mit nemzetünknek nagy restsége és gondviseletlensége miatt, sok tudós embereinknek, érdemes szép híre, neve, halóföldökkel együtt temettetik a sírban. Születését, a mi illeti ez szent lélek templomának idvezült Czeglédi Istvánnak: született e világra 1620. Andráshavában, Erzsébet napján. Édes atyja volt öreg Czeglédi István, szép tisztes ősz öreg ember a matocsi, misztók-ujfalusi, tarpai s több ekklesiáknak is successive dicséretes tanítója, ki noha akadémiákban nem tanult volt ugyan, de a mint kézirataiból kitetszik, igen szép tudományu ember volt. Annak is atyja prédikátor volt,sőt mint idvezült Czeglédi István sokszor mondotta, tizedízig a Czeglédi házból származottakat felvihetni, a kik egymásután következve, mind egyházi szolgák voltak. Ebből az Áron házából származott azért e mostan említett Krisztus szolgája. Látván édes atyja még kicsiny korában éles elméjét, az apró iskolákban szorgalmatosan tanítatta a tisztességes tudományokra s a jó erkölcsöknek szoros iskolájában, maga is igen jól nevelte. Annak utána felserdülvén 1640 esztendőtájban (a mint szólnak,) öreg deákságban állította. Tanulta magyarországi nevezetes scholákban, ugy mint a váradiban, debreceniben és patakiban, abban az időben theológiára nézve a leghíresebb scholában, amaz halhatatlan emlékezetű tudós Tholnai János alatt, (ki sok jó prédikátorokat szüle, és az practica theologiát virágzóvá tötte vala a magyar hazában) onnét az újhelyi schola mesterségre menvén, nem sok idő múlva egy Harthai András nevü főember, Németországban küldötte, hová indult el 1644-ben György havának 27-dik napján (a mint édes atyja feljedzette.) A belgiumi akadémiákban, kiváltképen a lejdaiban amaz ékesen szólló hires theologus, Fridericus Spanhemius alatt, annyira épült, kiváltképen a polemica theologiában, hogy még az idegen nemzet is vaneralta, a disputálásban való nagy dexteritasáért. A görög és zsidó nyelvekben is annyira épült, hogy más szeme nélkül nem szűkölködött, hogy azokban lásson. Az akadémiákból haza érkezvén 1647-ben, mindjárt Cassán az akkori reformata scholának directiójára és idvezült Regéczi Andrásnak, akkori időben, sokat harcoló Krisztus vitézének, segítésére, beállíttaték, a holott jelesen forgolódván elhíresedék, kiváltképen a prédikálásban való nagy facultásáért, mivel igen buzgó és affectust indító tanításokat tött, melyre nézve igen sokáig ott maradhata, hanem minekutánna megházasodott a tállyai szép virágzó ekklésiában lőn hivatala, a holott négy esztendő alatt nagy kedvességgel szolgálván, a néhai méltóságos fejedelem asszony, Lorándfi Susánna akaratjából és a berekszászi ekklesia hozzá való nagy indulattjából Berekszászban viteték, a holott esztendőnél tovább nem lakhatók, mert a cassai reformata ekklesia sok reménkedésére, (a berekszászi ekklesiának, nagy keserűségére) Cassára kelle menni 1653-ban. Ollyau törésre s fokhelyre állíttatván, a holott sok adversáriusokkal kelle csatázni, elkezdi elsőben az élő nyelvvel való hatalmas tanítás által a lelki harcot, azután sok szép hasznos könyveknek kibocsátásaaltal, melyek miatt sok keserves méltatlan gyalázatokat, pasquillusokai kikomoediaztatásokat, ok nélkül való fizetést, végre sanyarú rabságot és halálhozó utazást kelle elszenvedni. Legelső munkája, mellyet kibocsátott, volt a „Csatázó léleknek lelki diadalma" 1659-ben, mely ellen senki pennáját nem merte mozdítani ez mai napig. Azután csak hamar, amaz kicsiny, de fontos iráskát, a nagypénteki disciplinálásról, melynek titulusa ez: „Egy katholikus embernek, más egy, igaz evangyéliomi fején felneveltetett cálvinista emberrel való beszélgetése 1659-ben," melyre egy Anonymus irt vala egy árkuskára valamit, melyre felindíttatván irá, amaz igen tudós munkáját „A Melach doctort 1659-ben, rettenetes éjjeli nappali nyűg hatatlansággal, ilyen egymásután azon egy esztendőben három munkát. Ez Melach doctor nevü munkáját, nagy csodálkozással olvasta s egyszersmind gyönyörűséggel, amaz nagy munkáju idvezült Medgyesi Pál csodálkozván, azon, hol vette azokat a sok egymással üstököt vonó doctorokat, kiket igen tudóssan egymással commissált. Irá azután az „Országok romlásinak okairól való könyvét 1660-ban" Következék a „Barátsági dorgálás" 1663-ban, (mellyről sokszor mondotta, hogy majd egyik munkája miatt sem izzadott annyit.) Ezt imitt amott kapdosák, de justa refulatióját e mai napig senki sem látta. (Folyt, következik.) TÖRTÉNELMI ADATOK. A magyarországi helv. hitvallású superintendentiák hajdani felosztásáróli nézetek bővebb felvilágosításául. (Folytatás). „III. Az 1731. april 6-tól. — 1734 okt. 21-ig terjedő működések ismertetése." Láttuk az idézett okmányokból, minő sorsa volt az egyházi belkormányzatnak szinte húsz év viszontagságos lefolyása alatt. Lehet képzelnünk, minő epedéssel várta a hitfelekezet az uralkodó Felség igazságot és törvényt kiszolgáltató szózatát. A várakozás és remény annyival inkább jogosított vala, mert az 1715: XXX. törv. cikkben kinevezett bizottmánynak, — mely 1721. évben Pesten majd Pozsonyban tartotta üléseit — foliantos dolgozata már a Felség elébe volt terjesztve. Elvégre kiadatott a híres „Carolina resolutió" 1731. april 6., melynek a superintendensekre és superintendentiákra vonatkozó 5. pontját Rézső Enzsel Sándor a 9. sz. lapban már közlötte.