Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-01-12 / 2. szám

immár, ha egyébként minden hatásokat tévesztenék is, egy, bizonynyal eléretik általuk: igazolják legalább bírálatom létrejöttét, melyet a fencimzett munkán ezennel végrehajtani készülök. — Csalhatlanságot, feltétlen igazul elfogadást, nem igénylek nézeteimnek. Sőt megvallom, ugy érném el célomat, ha hogy e birálat indokul szolgálhatna más egyebeknek , magának a tisztelt szerzőnek is felszólalására, s ez által egy oly szellemű tudományos szóváltásra, melylyel a mennyit nyerne a tudomány,amennyit tisztulnának a vallásos tudálmunknak alapul szálgáló eszmék: annyira nyerne meg minél többünket a tudomány érdeke. II. Szabadjon immár ezekután, elsőben is felállítani mérő pálcánkat; vagyis a keresztyén hittudomány készítéséhez megkívántató kellékek,— egy jó dogmatikában feltaláltatni kellő követelmények íormulázását. Két főosztályra különülnek minden tudományos műnél e követelmények, a tudomány tárgyát tekintő anyagiak ra, s annak (rendszeres) kifejtését, és (öszhangzó) kifejezését avagy előadását feltételező alakiaki a; önként értetvén, hogy ezeknek viszont egymással egyezni, összhangozni szükséges. Ugy annyira, hogy az egyik oldal tökéletlensége nemcsak nem fedeztethetik a másik által, sőt ennek lehető tökélyét is megsemmisíti. E tekintetben egészen úgy áll a dolog, mint a phisikában, a két erőnek egy kihatójával. A mtiszerző mind a két oldalra tartozik, és pedig egyenlő gondot fordítani; s különös fáradságába, kettős munkájába kerül, mind a két oldalt illető követelményeknek eleget tenni; a közönség azonban csak egynek látja egyszer, együtt élvezi azt. Az anyagi követelményeket a mi illeti: ezeket ismét két részre oszthatjuk, a mennyiben a vallástudomány anyagát nem a csupasz tudásra, ismeretre tartozó elemek képezik, hanem olynemü szellem-életi határozottságok, melyek egy részt az öntudalom s lelkiismeret közvetlen világából, más részt az emberiség, közelebbről a keresztyén világ vallásos életének történeti tényeiből meríttetnek.— Szóval a hittudomány, — mint szerzőnk is mindjárt az első lapon mondja— hitélet; szabatosabban mondva, mindig a hitéletből merített, arra fektetett tudalom tartozik lenni, a vallásos életnek észlelete, reflexiója, öntudata. — Annak tehát, a ki dogmatikát ir, mindenek előtt ily, még pedig az egyházzal közös hitélettel kell birnia; azaz : birni a szellemi élet azon határozottságaival, melyek a vallásos tudat tényleges alkotó elemei, s közelebbről a vallásos lelkületet, a theologusi jellemet képezik. Ez a követelmény azonban a dogmatikust nem annyira, mint dogmatikust illeti meg, — hanem már mint keresztyént általában ; őt annyiban még is inkább egyéb hitsorsosinál, a mennyiben azok vallásos életének is ő akar adni tudományos kifejezést, szót kölcsönözni az egyház szívdobbanásinak. De hogy ezt tehesse, az egyetemes tudományos kétségnek azon magasabb nemére van szüksége, mely közelebbről a tárgyak és fogalmak kellő világításba helyezése , összefüggő rendszerbe foglalása, s kimerítő felfejtése által határoztatik meg. — És ez a mily lényeges, ép oly sok munkába kerülő követelmény. — Lényeges t. i. nem annyira oly értelemben, mintha ez adná és tenné ki egyedül a vallás értékét, hanem a mennyiben nélküle annak élete csakugyan az öntudattal nem bíró gyermekéhez hasonlatos, — a ki szintngy él, s ösztönszerűleg elvégzi ugyan az életmunkásságokat: de a nélkül, hogy számolni tudna magának miért, s mely törvények szerint? A hittudomány az emberiségnek önmagáról, mint vallásosról való tidást, — mely tudásban az akarja, s kell is neki megbizonyítani, hogy hitvilága nem világosság nélküli, sötétben való tapogatózás, homályos sejtelem, — hanem az ismeretnek fényétől a legutolsó mozzanatig átderengett szellemi élet, melynek törvényeit, s azok miértjét, az okosság szinte kiváuja magának kimutatni, megmagyarázni. S ennek tehetése végett már, szintúgy megkívántatik ide, mint bármelyik bölcsészeti tudományhoz, a tárgyak mélyébe hatolni képes, de azért világos, és mindeure világot vető észjárás; a fogalmak természetes fejtözését úgy eszközölni, mint követni tudó rendszeres gondolatmozgás; helyesen rendező és beosztó, szabatosan különböztető, alaposan kifejtő és teljesen kimerítő tárgyalás. Lehetnek, kik ezekhez még hozzáadatni kívánnák a bibliai zamatot; helyesebben mondva azon mostanában sokszor emlegetett, s úgy látszik igen kedvenc eszmét, hogy legyen a dogmatika bibliai dogmatika; a szentírásra építtessék, abból meríttessék. Ha ezzel az szándékoltatik mondatni, hogy a Krisztus kijelentett igaz tudományát, annak elveit és igazságait foglalja magában : akkor mi is járulunk e nézethez, de a melyet már a fenebbiekbe befogalaltunk, midőn arról volt szó, hogy a hittudomány az egyház hitéletéből meríttessék. Mert e hitéletről természetesen fel kell tennünk, hogy az magát a Jézus tudományának alapjára építé s fejleszté ki. — Ha azonban azt akarná talán mondani e követelmény, hogy a dogmatika az egyes tantételek tárgyalása közben folyvást a bibliából vegyen forma szerint is anyagot, akár bizonyíték, akár magyarázat végett idézendő egyes locusokat, s ezekhez idomítsa rendszerének egész oeconomiáját: úgy az ilynemű követelményben részünkről mi nem osztozhatunk. Példákkal bizonyíthatnék, hogy a szentírásból vett erősségek száma épen nem bizonyítéka s még kevésbbé mértéke az orthodoxiának; s igen sok esetben lehet mind a helyek értelmezésében, mind a tárgyak kifejtésében, mesterkéltséget sőt erőszaktételt felfedezni. — Ám legyen bibliai dogmatika is, — de az aztán egészen más. Ez anyagi kellékekhez járulnak aztán a formaiak, melyekre a dogmatika Írójának hasonlóan ügyelnie kell. Ügyelnie kell már csak azért is, mivel ő úgy szólva az egyház nevében ír, — annak hitéletét akarja kifejezni ; következőleg úgy oldja meg jól feladatát, ha előadásában az egyház mintegy önmagára ismer, azt magáénak vallja — fogadja. — De más oldalról müve az irodalomnak is esvén : szükség, hogy mind a szoros értelembeni nyelvezetet, mind a benső alakítást — com-2