Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-01 / 1. szám

vül bizonyos positiv lételemek is foglaltatnak: ugy önként él tetik, miszerint magában a protestantismusban is a csupa negation kivül van bizonyos positivitás is, mely már azon meghatározásnál fogva is, melyet a reformátorok az egyházról felállítottak, egyéb nern lehet, mint a keresztyénség eszméjében rejlő positivitás. A protestantismusnak tehát az a feladata, hogy afölebb kifejtett kettős protestationak (a negativ oldaloknak) egymást folytonosan ellensúlyozó befolyása mellett (alaki elv) a keresztyénség eszméjében létező positiv mozzanatokathelyese n fel fogvak ifejtse s megvalósítsa az egyházban (anyagi elv). A keresztyénség eszméjét pedig positiv mozzanataiban tekintve, ugy kell néznünk, mint : 1-ör a szabadság eszméjét, mint a Krisztus/bani hit által nyerendő lelki s erkölcsi szabadság eszméjét. A honnan a protestantismusnak egyik főfeladata a keresztyéni szabadság eszméjét megőrizni s azt — a mennyiben a földi alakok az eszmék alakjához idomitliatók — az egyházalkotmányban is kifejezni, megtestesítni. Ha végig tekintünk a prot. tartományegyházak alkotmányain s azok fejlődésének történelmén, mindenütt azon szives igyekezet nyomaira akadhatunk, hogy a társulati szerkezet a keresztyéni szabadság eszméjével minél bensőbb öszhangzásba hozathassék, vagyis, h<-gy az apostoli kor egyházalkotmányával minél teljesebb egyenlőségre - emeltessék. Azonban minő volt az apostoli kor egyházalkotmánya? Azok, kik a politicai élet szótárából szeretik átvinni a neveket s fogalmakat az egyház körébe is, democratainak mondják; de már magában ezen nevezetben az egyháznak valamely idegenszerű felfogása, mintegy az állammal párhuzamítása, sőt mondhatni a világba beolvasztása tükröződik. Nagy tévedés a politicai alkotmányalakneveket az egyházra alkalmaztatni. Az apostoli kor egyházalkotmányát, ha már nevezetre van szükség, nevezzük apostolinak. S váljon ezen apostoli egyházalkotmány oly mesterségesen s finomul összeillesztett szerkezet-e, mely a legnagyobb államtudósokat is csodálkozásra ragadhatja ? Épen nem. Az apostolok államtudósok nem valának; az apostoli egyházalkotmány is nem valamely államtudományi elmélet szüleménye vala, — hisz ekkor a legnagyobb politicusok legjobb egyházalkotmánykészítők is volnának! A z apostoliegyházalkotmány akeresztyénség szellemének közösségi vagy társulati önnyilvánulása vala. Az apostolok nem készítettek valamely detaillirozott alkotmányt; ők sem a maguk jogait s a gyülekezetekét, sem az egyeseknek a gyülekezetekhez s ezeknek az egészhezi viszonyait valamely töprenkedő akribejával nem kivánták mintegy §-onként kijelölni; a hiererchia, küriarchia és caesareopapia ellen sem kellett valamely idegzetes jogféltékenységggel védekezniök, — ott élt és működött köztük a keresztyénség közszelleme, és ez mindenkivel biztosan eltaláltatta az őt illethető alkotmányos álláspontot, mindenkit eléggé biztosított keresztyéni jogának élvezhetése —, vagyis a Krisztus igájának hordozhatása iránt. (Mat. 11, 28—30). Ily alkotmány nem iratik, nem készíttetik, hanem csak ugy nő, mint magból az élőfa; ily alkotmánynak csak az egyházban , a szentek közösségében lehet helye, hol mindenki minden szerkezeti szorító kapcsok nélkül is eleven tudatával s érzetével bir annak, hogy mindnyájan egy test-, egy lélek-közösséget képeznek, melyben egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség (Ef. 4, 5). És ezen alkotmánynak megfoghatlan titka a világosságra hozott keresztyéni szabadságban rejlik. Ebből következik, miszerint az egyházalkotmányozásra fordított aggadalmas gond s örökös szorgalmatoskodás teljes mértékben aligha helyeselhető; mert az könnyen odavezethetne, hogy az egyházban a társulati szerkezet s ne maga a keresztyénség tekintessék fődolognak. Nem szabad ugyan a társulati szerkezet iránt közönyösnek lennünk ; mert ki tagadhatná józanul annak magára a keresztyénségre is vonatkozó mélyebb viszonyulásait: de azért nem kívántatik, hogy az egyházalkotmány-készítésnél apostoli egyszerű tisztünket valamely államtudósi nehéz szereppel váltsuk fel. Oly correct, egymásba vágó, egy kéz által mozgatható rendszeres szerkezetre, minővel az államok dicsekedhetnek, az egyháznak egyáltalán szüksége nincs; sőt e célt a keresztyéni szabadság tetemes megbénitása nélkül nem is lehetne valósítani. Legyen bár tökéletlen a szerkezetalak, mindegy, csak maga az eszme jelenhessék meg épen az alatt. Az egyházban bizonyos világszerinti társulati szerkezethiányok bátran elnézhetők, csak maga a keresztj^énség eszméje életteljes erejében s épségében meg ne nyomoríttassék. Ha a római egyház külszerkezetét nézzük, tagadhatlanul annak imposant tekintetével nem is versenyezhetik a protestáns egyház; azonban, nézetem szerint, bármely szigorú csontalakot adni az egyháznak annyi, mint a keresztyénségnek szabadon tenyésző életerejét fejlődésében s működésében megkötni s az apostoli egyszerűségből a polgári államszerkezetek complicáltságába s mintegy uj törvényigába átlépni. Nincs veszélyesebb dolog, mint az életet a képzelt alaki tökélynek feláldozni. Hadd mondják tehát, hogy nekünk sem tudományunkban, sem szertartásainkban, sem alkotmányunkban egyalakuság nincs; örömest elszenvedhetjük e terheltetést, tudván, hogy az erőteljes élet csak többféle alakokban nyilatkozhatik. Váljon tökéletlensége-e az a növényvilágnak, hogy ugyanazon növényfaj több különféle alakokban (alfajokban) jelentkezik s váljon kívánatos e, hogy az egyalakuság kedveért az u. n. válfajok mind egyenkivül megsemmisíttessenek ?! Az életnek legbizonyosabb jelensége a szabadság alapjáni többft le alakokban nyilvánulás,— és ennek sehol sincs oly jogos állása, mint a keresztyénségben s a keresztyén részegyházak közt is sehol sincs oly természetes hivatása, mint a protestáns egyházban. Bizton merem mondani, miszerint a protestantismus külső vagyis alaki tökéletlenségén mindenütt a keresztyéni élet magas tökélye tündöklik át. A honnan a protestantismusnak egyik életfeladata a keresztyéni szabadságot nemcsak az episcopale s territo riale vagy bármely systemák által okozható külső tényleges befolyás elllen megóvni, hanem azt egyszersmind saját kebelében is minél teljesebb épségében valósítani s megtestesíteni. A protestantismusnak semmiféle physicai centralisatio felé gravitálása sem igazolható. A szellem ereje kössön össze bennünket; de amoly protestáns szerkezeti egységre s physicai egyetemiségre törekvés sem nem kívánatos, sem nem hasznos. Gyarló és lelketlen egység az, melyet csak az ugyanazon szerkezet holt kapcsai tartanak össze, — ily egységet csak a keresztyéni szabadság drága árán lehetne — de nem szabad —• megvásárolni. Még az egyes gyülekezeteknek akár tractus, akár superintendentia alá rendelendő holt és szolgai magatartása sem találná sem az apostoli kor történetében, sem a keresztyénség alapeszméjében igazoltatását. A keresztyénség eszméjét positiv mozzanataiban tekintve, ugy kell néznünk továbbá: 2. Mint az egyenlőség eszméjét. Ez a szabadság § \ eszméjéből önként foly, sőt mintegy annak életalaka. Ezen keresztyéni egyenlőség pedig nem valamely csupán kedves ! csengésű üres hang ; nem is a politicai ábrándozóknak amaz egyenlősége, mely tulajdonképen alig egyéb, mint a társaság kebelében dulakodás; hanem oly valóság, mely e földön csak az egyház kebelében nyerheti teljes kifejezését s mely nélkül az egyház —• nézetünk szerint — az üdvin tézméuy eszméjének sem felelhet meg kellőleg. A protestantismusnak e szerint második főfeladata