Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-12-06 / 49. szám

de színezetet is a szent költészetnek, a azért e müdarab, a vallásos hevülésre képes lelkületet, kivált némely kitűnő helyein,— mint Jeruzsálem s az ott tartott nagy ünnep leirása az I. szám alatt, Juda családi ünnepe, s a nemzet múltjának elbeszélése a II. szám alatt elbájolja, a pusztulás rajzolata pedig a VI. szám alatt megrendítő hatással lepi meg. Ha ismertetésem bevégzésére sietnem nem kellene, szeretnék bemutatni néhány szép helyet ez egészen jeles és kellemes darabból. Legalább egy két pont hadd nyerjen helyet itt. Lap 40. „Nagy volt Mózes, gyermekeim! Nem volt ő nálánál nagyobb próféta Izraelben. Nagyságát hirdetik törvényei, melyeket egy rendületlen alapra, a Mindenható tiszteletére alapított, mert e törvényekuek a társadalmi élet minden rétegeiben szétágazó szálai, egy középpontban, a Jehova tiszteletében öszpontosulnak, mely öszpontban a nemzetnek minden különvált részei egy egészszé olvadnak egybe. Nem csupán a jelenre, de évszázadokra kiható törvények ezek, melyekben a nép egysége, mint a nemzetek nagyságának legszilárdabb alapja a vallásos összeköttetés által örök időkre biztosíttatott;— és jöhet fergeteg, szétszórhatja e nemzetet, mint megoldott kévét a vihar, elszéledhetnek idegen népek hónába,— de míg e törvények tiszteletben tartatnak, a Jehova népei másokkal Összeolvadni, elkorcsosulni nem fognak" sat. Lap. 60. „Protestáns nép! édes testvéreim! Isten nagy szellemvilágában egy ország vagy te is, kinek erősséged, Jeruzsálemed egyedül önmagadbau, megtisztított tanaidban, ősi alkotmányodban és jó tetteidben van,— romlásod felé akarsz-e sietni, midőn erősségedet vallásos közönyösség, erkölcstelenedés és fényűzés által rongálod; elakarod e pusztítni önmagadat, midőn ősi intézményidet önnön fiaid lábbal tapodják?! Nem elég-e, hogy alapköved, az egyesség megingattatott, midőn két országra, Izrael és Juda országára oszlottál vallástételeidben; több felekezetre akarsz-e még oszlani, hogy megássad sírodat? Oh! tekints Jeruzsálem felé s olvasd el a romok felett a pusztulás gyásziratát és „vedd eszedbe, melyek békességedre valók !!" E intidarabból szép tudományos képzettség, meleg humanitás, buzgó erkölcs-vallás és keresztyéni öntudat, gyakorlott nyelvezet, erőteljes szónoki és szivet nyerő költői tehetség nagy mértékben tűnnek ki. Ennyi szépnek, jónak, ily mértékű vegyülete egy ifjú bajtársunkban,^örömre hevít bennünket, s nagy reményre jogosít!! Csak sok ily ifjakat: s ne féltsük ügyünket! Következik a IV-ik füzetben ismét egy igen jeles és szerzőjéhez méltó cikk: „A keresztyén egyház élete a három első században." K. Tóth Mihálytól. Legcélszerűbb lesz e darabot szerző saját megnyitó szavaival vezetnem be olvasóim ismeretségébe. „Az egyházi könyvtár I-ső füzetének 148-dik s több lapjain az apostoli korszak történetét s jellemét igyekeztem megismertetni, előadván azt is, miképen fejlődött s alakult a kerésztyén egyház." „Most folytatni kívánjuk a ker. egyház történelmét, összekötvén a már elmondottakkal, az ezúttal elmondandókat." „Valóban nehezebb dolgot vállaltunk magunkra, mint egyelőre gondoltuk. Több igen jó könyv szolgál segítségünkre; s minél többet olvasunk által: annál erősebben megvagyunk győződve, hogy nagyon nehéz jól választani ki, mit és mennyit mondjunk el nép számára írott könyvben; és hogy semmivel sem könnyebb a jól kiszemelt tárgyaknak népszerű érthetőséggeli előadása. — Mégis teszünk egy kísérletet" sat. „Isten segítségével tehát célunk most a ker. hívek eleibe terjeszteni" „előbb azt, hogy a ker. egyháznak minő küzdelmeket kellett vívnia a három első század alatt, mind külső, mind belső ellenségekkel ;a „azután azt, hogy a nemes harcnak megharcolása után minő volt a 3-ik század végén a ker. egyházban a „hittan, a kormánylati szervezet, s a ker. élet általában véve erkölcsi, családi és polgári tekintetben." A felmutatott szép rendbe fűzve, a szép Ízléssel s jó válogatással összeszedett tárgyakat, oly kellemes styllel és modorban, annyira mindig hatalmában tartva a kitűzött tervet és célt, annyi ker. öntudatot, buzgóságot, s másokba is ezt önteni készséget lehellve minden sorába, szóval annyi magához méltó előnynyel adja elő a tudós szerző, hogy alig hagyott fenn legkisebb kívánni valót,— s dicséretére mondom e műnek, hogy elolvasása közben én leginkább a szép keresztyéni lelkületű Kurz „Kirchen-G-esichté„jébe, melynek ritka szépségeit hajdan pesti theologusaimmal sok örömmel éldeltem, éreztem magamat viszszavarázsoltatni. Szabadjon még e szép műnek „zárszavából" valamit ide iktatnom: A vallásos hit örök tárgyairól, Istenről, lélekről, sírontúli állapotról csak isteni kijelentés adbat vigasztaló ismeretet. Ámde az isteni kijelentést az emberi bölcselkedés sötét feihői, az emberi bűnök sürti ködéi nem egyszer rejtették már el lelki szemeink elöl. Viszont a hamis bölcseség sötét felhőit, az igaz tudomány napja, a bün sürü ködéit a tiszta erkölcs fénysugárai nem egyszer eloszlatták már lelki szemeink elöl." „Ily szempontból kell tekintenünk az egyházi történetet, mint tudományt. Nem ad , nem is adhat több ismeretet a vallás örök tárgyairól, mint a mennyit Krisztus urunk kijelentése által nyertünk. De megtanít arra, hogy micsoda emberi találmányok, s mesés hagyományok rejtik azt el elölünk, és odasegít, hogy megtisztított reformált ker. egyházunk a tiszta isteni kijelentésnek legyen hü sáfára." sat. És most egy szép kis versfüzér következik szent versezetekből,jelesen 1)„ Adventi ének" Baksay Dánieltől, melyre csak azt jegyzem meg,hogy ha versnek jó, de nem bir a szent ének azon kellékével, mely bibliai eszméken és stylon alapuló vallásos kenet. Szívhez hatóbb ének ennél Énekeskönyvünkben az54 ik Dicséret. 2) „Bűnbánó ének" Kis Árontól vallásos kenet,s költői virágok kellemessé teszik a kis darabot. 9) „Jézus a tengeren" (szent történeti ballada) Gyöngyösi Sámueltől, nemcsak e kis koszorúnak, de a magyar költészetnek általában legszebb virágai közé számítandó, akár balladai alakját, akár költői színezetét, képekben és stylben, akár az egészet át lengő érzelmet tekintem, melyet a mély vallásos öntudat égi fénynyel s illattal emel fel magasra a földitermékek felett. Itt is ismerjük meg ex ungve leonem : „Hajóra ült az ige bajnoka. Körébe néptömeg csoportosul, Követni őt, hogy égi üdvöket Hirdetni hallják Isten ajkirúl, Ah ! mert ha angyalok nyelvén beszél nekik, Szebb honba szállanak sóvárgó lelkeik" sat. 4) „Jairus leánya" E. resztyéni versezet. . tői, — ez is szép s kenetteljes ke-Bezárja a IV-ik füzetet: „Adat a debreceni reformált kollegiom történetéhez." Könyves Tóth Mihálytól. Debreceni reformált kollegiom, magyar református emberre, akárhol tanult légyen is az újabb időben már számosabb főiskoláink közül, mindenesetre vonzó, s tiszteletet ébresztő név. Ennek a sokaktól tisztelt anyának, a sokaktól becsült rokonnak, barátnak történelméhez tartozó olvasmánynyal zárni be, a magyar reformált egyház s vallás érdekében megindított Népkönyvtár V-ik füzetét, s azzal együtt első évi folyamát, ismét a szerkesztőséget illetőleg jó tapintat, helyes gondolat vala.— De szerző is igen jó tapintattal