Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-22 / 47. szám

biztosítva is van, a ki csak maga az egyház lehet, mely nálunk evangélicusoknál a presbyteriális rendszer természeténél fogva választott képviselőinek vagy megbizottjainak adott hatóságot, felsőbbséget. S ily általános megbízást egyes egyéniségek1

, bár az egyház tagjai legyenek is, és bár mily magas és kitűnő állásúak, nem igényelhetnek. Ezért szabja a törvény a reudezést a közértelemhez, s rendeli, hogy az olyan legyen , mely „communi virorum ejusdem religionis — consensione maximé congruus reputabitur (nem pedig quem — reputabimus) s ezért mondja, mint okért hogy : Hinc sua majestas — evangelicos ulterius audiet atque una curabit sat. E szóban „curabit" ismét nagy erőt látnak némelyek, holott királyi jogánál fogva a Felség természetesen gondoskodhatik, hogy bármily testületek s igy az egyháziak is nyilatkoztassák életjeleiket, munkálódjanak , rendezzék magukat; de ebből nem következik, hogy az egyházi élet belsőjébe is beavatkozhassék , vagy beavatkoznia kelljen. Midőn pedig a rendezést említi a törvény, mindenkor feltételül tűzi a vallásos elvekkeli megegyezésit például: „curabit ut in hac re certus principiisque ipsorum religionis accommodatus ordo constabiliatur, ami csak ugy érthető és képzelhető ha a rendezés az egyházból folyik ki, nem pedig kívülről az egyházba be. Igen méltatlan és fájdalmas nézet lehetne az, ha valaki azt hinné, hogy az evangélicusok csak ellenszegülési hajlamból idegenek a magas ministerium által készítettetett rendezést és törvényeket elfogadni. Egyházi életök fentartása s vallásos elveik teszik az önrendezést és egyházi saját törvényhozást szükségessé, azonfelül, hogy az 179% ki törvény őket arra teljesen jogosítottamár csak ezen szavakban is: „et deinceps ratione per hanc legem definita condendi (canones) neque — nec per regias resolutiones possint alterari „mert csak fel nem lehet tenni, hogyha az állam-hatalom által értette volna a törvény az egyházi canonok alkothatását, megtiltotta volna ugyanazon hatalom általi változtathatásukat. Egyébiránt nagy megnyugtatásunkra szolgál, hogy a vallás ügy, mely a hitben, szeretetben s reményben gyökerezik, egy láthatatlan hatalom oltalma alatt áll, mint hazai történetünk is mutatja, s ha az Üdvezitö szavaiban igazság és erő fekszik, mint nem tagadható: akkor ez ügynek győzni, s ha ő él nekünk élni kell! Es megnyugtatásunkra szolgál az nekünk magyarországi evangélicusoknak, a miben ismét isteni utmutatás látszik, hogy 0 császári királyi Felsége amaz 179%-ki törvényt legfelsőbb szavával újólag biztosítani méltóztatott, mert hinnünk kell, hogy ha communi virorum ejusdem religionis — consensione, nem fog a célba vett rendezés öszvehangzónak találtatni, nem is fog életbe léphetni; mert hinnünk kell, hogy a Felségnek legfelsőbb felügyelése szintúgy, mint legkegyesbb atyai szive nem fogja a magas kormány eddigi szándokát a törvénynek, hanem inkább a törvényt e szándoknak, ha bár legtisztább volt is ez, felibe emelni! Sárközy Kázmér. Óhajtom, hogy a tisztelt ur ellenfelemül meggyőződésüknek más indítóokokat is szíveskedjék feltenni, mint azokat, melyek csupán magános érdekekben gyökereznek. Gróf Desewffy Aurél. (B. M.) Mikor a magas kormány által két hónappal ezelőtt megindított egyházrendezés csak hamar egymásután a conventek ismeretes határozatait szülte, mi azzal hizelgénk magunknak, hogy amolyan Presse-féle elleneink a közérzelem azon ünnepélyes nyilvánulásai előtt meghökkenve, ügyeinket egyszer tán alaposabb tanulmányozásra méltatandják és eljárásunk motívumait felfogni igyekezendnek. Történt azonban, a mi tiz év óta folyvásti sorsunk , hogy ügyünk komolyabb vizsgálása helyett, személyeket támadtak meg, és eljárásunkat titkos bujtogatás eredményének vévén, azt állították, hogy a legújabban tartott conventek végzései épen nem vallásügyi motívumoknak köszönnék keletkezésüket, nem is az egyház közértelmének kifolyásai azok, hanem az egész mozgalomban a vallásra nézve idegen érdekek szerepeltek és a történt felszólalások csak az ugy nevezett ó-conservativ párt fondorkodásának eredményei (lásd Presse 228. sz. Zur Wahrung des geistigen Friedens). Soká gondolkodtam, mi adhatott eljárásunkban okot ily gyanúsító ráfogásokra, mely lépés, mely kifejezés támaszthatta elleneinknél a gyanút, hogy az összes magyarországi protestánsság a dologra nem tartozó indokokból egyháza szent érdekeit mellőzve jövendőjét kockáztatta volna. Másfelől szinte büszkének kellene lennem hazafitársaim dipl^jnatiai ügyessége és hallatlan discretiójukra, hogy az ügynek annyi helyen történt nyilvános tárgyalásai közben nem találkozott egyegy hivatlan prókátor, ki a dolog igazi mivoltát kifecsegte s eltitkolt motívumainkat kifitogtatta volna. Azonban a mint a dolgok valósággal állnak, az idegen motívumok épen nem nálunk keresendők, hanem inkább vádlóink beszédiben, melyekben olyak adatnak szánkba, miket nem mondtunk, olyak cáfoltainak, miket nem állítottunk s minthogy mind e légből kapott költeményeket valószinűekké kellett tenni, szükséges volt titkos tendentiákat ránk fogni, hogy azok révén sikerülhessen amaz ismeretes mondás szerint: „durch Unterschiebung von Tendenzen kann man alles beweisen," ránk bizonyítani, hogy torkig reactionarek, izgatók, s tudja Isten mi gonoszságban még leledzők vagyunk, és mindez azért, mert elég vakmerők voltunk önmagunk dolgában saját vélemény nyel birni és nem biztuk eszünket a Presse szerkesztőjére. Valóban elmondhatjuk a közbeszéddel: „ki miben tudós abban gyanús" vagy minta német tartja: „Es sucht keiner den andern im Sack, er habe denn selbst darin gesteckt. Vádlóink egyről egyig ama világboldogítók soraiból valók, kiket minden lépésökben ama mindent nivellirozni akaró törekvés vezérel, melyet ők nagy büszkén civilisálásnak kereszteltek el. — Ama szél-