Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-22 / 4. szám

voltak, kik Borosa cikkében megütköztek, ennek oka nem lehet más, mint az, hogy Boross a mit szabadon íeldolgo zott, joggal sajátjának tartván, a kútfőt nem említette s így ama kemény Ítéleteket, egész általánosságban, mint saját véleményét kimondván, ezáltal azon félreértésre adott okot, mintha kifakadásai minden ágost. hitvallásuakat illetnének. Én pedig tapasztalván, hogy B. az általam kijelölt biztos kútfő adatait a dolog lényegére nézve meg nem másította, el nem fordította, nem éreztem magamat felhivatva Boross indolgozatán változtatást tenni, annyival inkább nem, miután távolról sem gondoltam, hogy a mi a cikkben mint hatalomtény kárhoztatik, azt valaki a confessio kárhoztatásának veendi. Hogy gondolkodom én ez ügyről, erre nézve jóval a cikk megjelenése előtt nyilatkoztam körömhez tartozó oly auditórium előtt, mely mindenkor ké3z arról tanúságot tenni, s azon alkalommal kijelentettem világosan, hogy én a botrányt kiválólag a fonák eljárásban s abban látom, hogy kívülről történt rendelkezés oly dologbau, mely kizárólag a hívek összegének jogához tartozik; minélfogva épeu oly kárhozatas volna, ha lutheránus hívekre kálvinista szertartást akarna valaki ráerőszakolni, a minthogy kárhoztatom, hogy a badeni egyháztanács a helvétiai istenitisztelet forma helyébe az ágostait akarja behozni. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani, hogy a többször említett Boross ur közleményének félremagyarázható kifejezései által, az előttem mindenek felett drága egyetértés a két testvéregyház között valahogy meg ne zavartassék. Vegyék az illetők e sorokat az őszinte szeretet oly lelkével, a milyennel én azokat irtam. Szerkesztő. Kettős gyászhír Dobsináről. A múlt év utó hetében két nevezetes gyászeset hozta hullámzásba egyházunk csendes folyamát. Az első főtisztelendő Páek Mihály ur, a tiszai evang. kerület superintendensének halála és temetése volt. Tizennégy havi szélhűdés következtében! szenvedése után, melynek második rohama dec. hó elején balkeze és lába használatától is megfosztá öt, a béke angyala, kit epedve várt, december 24-én eljött hozzá és azon öröm és hálaéneket, melyet itt alant a buzgó keresztyénvilág ezer meg ezer templomban lelki áhítaltal viszhangozot, ő már a mennyei angyalok seregével Jézus lábainál zengé el. Tetemei az örök nyugalom helyére dec. 27-kén délelőtti tizenegy órakor kisértettek ki, oly tisztelő sereg kíséretében, milyet Dobsinán szemlélni csak rendkívüli esetben lehet s oly ünnepélylyel, milyet, mint buzgó főpásztor, méltán megérdemlett. A templomi prédikációt Pál. 1. Thess. 1, 2—5. verseit véve vezérigéül, főt. Topé reze r János W i 1 m o s, tiszai administrator ur, és lőcsei lelkész tartá, a búcsúbeszédet pedig nagytiszt. G ö m ö r y András, rozsnyói lelkész ur, Jakab 1, 12. verséből merítve a vérző sebekre az evangyéliomi vigasz balzsamcseppeit. Mindkét szónok szívből szólott, azért sziveket is nyertek. Ezenkívül az udvaron és a sírnál is buzgó ima mondatott. A gyászistentisztelet fényét emelek : a tiszteletre méltó iglói (Szepesmegye) egyháznak, érdemteljes küldöttsége; a rozsnyói nemes egyháznak számos képviselői ; a gömörmegyei ev. esperességnek különösen a Csetnek és Rozsnyó völgyben lakozó lelkészei és világi tagjai és a híveken kivül a dobsinai bányászok, kik mintegy 150 en díszruhában és zászlóval vezeték a megszámlálhatlan tömeget, mely hamvaira áldást és békét kívánva vált meg az elhúnyt főpásztor hantjaitól. — Életrajza következő: „Született Dobsinán 1795-dik oktober 18-kán Páck Mihály és Heutschy Susanna polgár szülőktől. Tanult Dobsinán, Rozsnyón, Pozsonyban, Debrecenben , és a bécsi egyetemen. Lelkész lett 24 éves korában Kematen nevü faluban felső Ausztriában, hol 172

évet töltött. Innen Rozsnyóra hivatott meg, miután szülőinek látogatása alkalmával egyszerű fellépte által a sziveket egészen megnyerte: 'itt az Isten igéjét köztetszéssel 12 évig hirdette. — Rozsnyóról az iglói egyház hivá öt lelkészül, hol 22'/2

évig, hogy közszeretet kisérte lépteit, eléggé tanúsítja az egyház híveinek azon nemes tette, hogy a boldogultat, ki a forradalmi szerencsétlen viszonyok miatt hiva tálától elmozdíttatott, utolsó fillérig mindaddig fizette, míg a m. kormány kegyéből újra hivatalt vállalhatott. Hivataloskodásának utolsó helyei R.-Szombat és Dobsina valának, de amott csak 8, itt pedig miután egy szélhüdési roham jobb kezét és lábát tehetetlenné tevé és beszédétől is megfosztá, csak kéthónapig mŰkö dött, és egy év és két hónapig iszonyú kínokat szenvedett. Superintendens 1847-dik évben lett. Házassági életre liemenyik Máriával, kivel haláláig a legboldogabb szeretetben élt, 1821 dik év febr. 7 kén lépett. Boldog házasságuk gyümölcse 12 gyermek lön, kik közid jelenleg 5 fiu és 5 leány hullat könyeket. 1 Igen, gyászkönyeket, de egyszersmind hálakönyeket, hogy Isten, kettőt kivéve, már mind szabad szárnyra segíté, és tisztességes nevelést nyerve, most részint a haza és nemzet, részint l az egyház jólétének, felvirágoztatására szentelhetik életöket. Kimúlt 1858 dik december 21-én reggeli 5 órakor. Nyugodjanak békében hamvai, özvegyét pedig és a gyermekeket kisérje i gondviselésével az özvegyek és árvák Istene. És itt örömest véget vetnék tudósításomnak, de nem lehet, mert egy másik gyászeset még erősben megrázkódtatott benniinj ket. Gömöry András a gyász istenitisztelet után, mely alatt, a megkisértés, megpróbálás és az élet koronájával lelkesedéssel és meghatólag szónokolt, a paplakon esti 9,

/4

óráig néhány hátramaradt lelkész társaságában vidámon, de tisztességesen (a szeszes italoknak épen nem volt barátja) mulatott. Ekkor jó kivánatok közt elbucsúzék a nemes lelkületű lelkész és barát, de alig ért rokonával hold. Páck sup. lakához, megrohanja őt is a tüdő szélhűdés s alig 10 perc alatt az 55 éves jó kinézésű és még erős alkatú férfiúnak vége van. Ki mondhatná meg a leveretést, a | fájdalmat, melyet e hirtelen halál itt helyben és Rozsnyón okozott. Hihetetlennek tartá a dolgot mindenki és mégis december 30-kán ujabb temtéshez kelle vérző szívvel készülnünk. A rozsnyói egyház ugy intézkedvén , hogy a test Dobsinán tétessék sírba, Rozsnyón pedig jan. 2-kán Requiem tartassék, helyben a templomban alólirt tartott Bölcs. k. 4. 14. verse fölött német beszédet, Teichengraber Lajos olasz-pataki lelkész pedig a sírnál ma! gyar beszédet. Hogy kisérő sok volt, nem szükséges mondanom, különösen ki kell azonban nekem rozsnyói híveit emelnem, kik közül nemcsak férfiak, hanem nők is igen igen számosan jelentek meg utolsó tisztességére. A rozsnyói gyászistentiszteleten képvij selve volt teljesen a szolgabírói hivatal, a városi tanács, a céhek, az anya- és leány gyülekezetek tagjai pedig alig nyerlietének állomási helyet. A prédikációt itt Pálnak az efezusi vénekhez intézett búcsúja nyomán (Ap. csel. 20) Bartholomaeidesz János, első alesperes és csetneki lelkész tartotta igen jó siker rel és hatással, a búcsúszót pedig alólirt intézte a gyülekezethez. Életrajzát rövid kivonatban szinte méltónak tartom átadni a történetnek. Született Dobsinán 1803-dik év november 22-kén Gömöry Simon és Remenyik Zsófia polgárszőlőktől. Tudományos képzettségét szerzette Dobsinán, Rozsnyón, Eperjesen s végre a grifiswaldi egyetemen. Némethonból visszatérve, több évi nevelősködés után, 1834-dik évben rozsnyói lelkésszé választatott, hol 24 évig kitűnő buzgóság- és lelkiismeretességgel működött. Madarász Louisában 1835-dik év folytán, a legszeretetreméltóbb s a legmíveltebb lelkű nők egyikét nyerte el, kivel 22 évig, hogy boldogul élt, hogy tettleg életének angyala volt, tanúsítja nyilván az, hogy egy év előtt bekövetkezett halála, Gömöry Andrásunkat oly mély szomorúságba ejté, melynek súlyos betegség s élte utolsó percéig komorabb kedély és nyomasztó lelki fájdalom lett következménye. Gyermekei nem voltak , épen azért több jótékony alapítványokat tett s három testvéreiről is testvérileg gondoskodott, részletesen azonban , tökéletes tudomásom nem levén, ezeket elő nem sorolhatom. —- Életének kitűnő jellemvonása, hogy hívő lélek volt, a ki nem üres szavakat pengetett, hanem Krisztus igéjét hitteljesen hirdette s azt az életben is megpecsételte. — A két dobsinai születésű Krisztus szolgája tehát szülőföldén egymásmelleit fekszik, mint Rozsnyón a hivatalban, ugy itt a sírban követék egymást; miután mindketten meghányattak az élet tengerén, itt pihentetik apáik mellett fáradt tagjaikat. Áldottak legyenek hamvaik! — Ezzel befejezem tudósításom azon