Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-11-08 / 45. szám

len véleményeket adna elő, nem igen fognék gyalázni atyját, ha a vitályt röviden kettévágná egy suhogóval. Mind azon okok, melyek ama gondolatra vezetnek, hogy a szülék különösen alkalmasok gyermekeik nevelésére, s e nevelés főcélja az atyai viszonynak: azon gondolatra is visznek, hogy az atyáknak, szükség esetében, meg kell engednünk a büntetés használását is, minélfogva, gyermekeiket, kik nem képesek maguk javát megítélni, kényszeríthessék vallásos tanítás elfogadására, s a vallásos isteni tiszteleten megjelenésre. Már, ha a büntetői kiváltság oly kitűnően atyai kiváltság, miért ezt elfogni az atyai kormánytól? Egyszersmind a képtelenségek legnagyobbikának látszik előttünk, felhasználni valamely vélemény terjesztésére a polgári hivatalokból kizárást, s azután visszahökkenni más büntetéseknek ugyanazon célbóli használatától. Mert semmi sem világosb, mint, hogy ha csakugyan kell büntetni: tehát eléggé kell büntetni. A büntetés által okozott szenvedés tisztádon tiszta rosz, és sohasem kell más, mint csupa valami jó cél végett büntetéssel snjtolni. Teljesen esztelen kegyetlenség oly büntetésekről gondoskodni, melyek a bűnöst kínozzák a nélkül, hogy a bűnnek elejét vegyék. Már az lehetséges, hogy vérengző s engesztelhetlenttl sujtoló üldözés által a vélemények elfojtassanak. Ily módon törültettek el az albigensisek. Ily módon lön végök a lollardoknak. Ily módon verettek le Olasz- és Spanyolországban a reformátió szép hajtásai. De arra egész bátorsággal kihívjuk Gladstone urat, mutasson fel csak egyetlen esetet, melyben az általa ajánlott rendszer sikerült. És miért is lenne oly gyöngéd szivti ? Mi okát tudja adni, hogy a gyilkos felakasztassák, az eretnekfőnök pedig ugy engedtessék kisikamlani, hogy még csak pénzbeli büntetése se legyen? Kevésbé veszélyes tagja-e a társadalomnak az eretnekfőnök mint a gyilkos? Egy léleknek elvesztése nem nagyobb gonosz-e mint többek életének kioltása? s azon gyilkosságok száma, melyeket elkövetett a legelvetemedettebb órgyilkos, ki valaha tőrét Olaszországban bérbe adta, vagy a legvadabb kalóz, ki valaha a szélnek fekvő állomáson rabolt, valóban csekély, hasonlítva a lelkek számához, melyek egy ügyes eretnek főnök hálójában megfogattak. Ha tehát az eretnekfőnök végetlenüí több roszat okoz, mint a gyilkos, miért ne lenne tárgya a büntető törvényhozásnak épen oly természetesen mint a gyilkos? Mi tudunk okot hozni fel, s pedig rövid egyszerű következetes és döntő okot. Mi nem kisebbítjük aroszat, mit az eretnekfőnök előidéz: de azt mondjuk, hogy ez a rosznak nem olyan neme, mely ellen őrködni, a kormány céljához tartoznék. De, hogy Gladstone ur, ki az eretnekfőnök által előidézett roszat oly neműnek tartja, mely ellen őrködni a kormány feladata: mikép menekül el tanának nyilvános következménye elől, nem értjük. A világ telve van ily párvonalos esetekkel. Egy gyümölcsáruló asszony felszakítja taligája kerekével a kövezetet, és — a rendőrszolga letartóztatja. Egy fösvény, ki milliomot halmoza öszve, eltűri, hogy egy öreg barátja s jóltevője a dologházban haljon el: aljas hálátlanságaért semmiféle törvényszék előtt sem lehet kérdőre vonni. Azért van-e ez, mert a törvényhozó roszabbnak véli a gyümölcsös-asszony magaviseletét mint a fösvényét? Épen nem. Azért van, mert a járda felszakgatása olyanfajta rosz tett, mely ellen védeni a társadalmat a közhatóság tiszte; a szivtelenség pedig nem ilyen fajta rosz. Azt pedig mondani: hogy a fösvényt meg kell ugyan büntetni, de kevésbé szigorúan mint a gyümölcsáruló aszszonyt, — tetőpontja az esztelenségnek. Az eretnek Konstantius üldözi Athanast; s hogy is ne? Hát azt a rablót, ki egy erszényt elvett, a császár megbüntess e; — azt a gonosztevőt pedig, ki milliómokat tanított meg, hogy a Teremtőtől elrablott tiszteletet egy teremtményre a Krisztusra ruházzák, kimélje? Az orthodox Theodos üldözi az ariánokat, és pedig szintoly okszerüleg. Hát a császári fenség ellen elkövetett csufolódásért halállal kelljen lakolni: arra nézve pedig, a ki a Krisztust e Mindenható s végtelen Teremtőt a teremtmények sorába aljasítja, semmi büntetés se legyen? — Mindkettőre rövid feleletünk van: „A császárnak a mi a császáré— A császár hivatása ez, hogy a rablókat és pártütőket büntesse; császári hivatásának nem célja akár terjeszteni, akár kiirtani az Atya és Fiu egylényegüségerőli tant. — „Nem így: azt s mondja Gladstone ur. A császár lelkiismereténél fogva kö| teleztetik terjeszteni mind azt, mit e kérdésre vonatkozólag igaznak gondol, Konstantius köteleztetik az arian isteni tiszteletet állapítani meg egész birodalmában, s kitenni serege legvitézebb vezéreit, kincstára legalkalmasb ministereit, ha ezek a nicaeuai hitcikkeket tartják. Theodos szinte ugy köteleztetik kitenni, minden közhivatalnokot, a kit arian hitű elődei betettek. De ha Konstantius csak egyetlen egy arany értékű pénzbüntetést szab is Athanasra, ha • Theodos csak egy hétre zárat is el egy arianhitti praesbytert: ez a legmenthetlenebb sanyargatás.1

"— Olvasóink hihetőleg szeretnék tudni mikép sült ki ezen különböztetés. Azon okok , melyeket Gladstone ur a vagyont, testet I s életet érdeklő üldözés ellen felhoz, két osztályba sorozhatók. Elsőbe tartoznak azon okok, melyeket csak túlzó I udvariasságból lehet o&nak nevezni, s melyeknek haszná-I lására egy-oly tehetséges egyént mint ő, csak a legkeser| vesb szorultság kényszerithetne valaha. Másodikba azok, melyek valósággal okok, s melyek oly erősek, hogy nem csak az ő kivételét teljesen bizonyítják, de teljesen felforgatják általános szabályelvét is. Tüzérszerei ez alkalommal kétfélék, oly darabok, melyek csütörtököt mondanak, s i olyanok, melyek robajjal sülnek el és a legrombolóbb si; kerrel önmagán pattannak el. „Nekünk — ezt mondja Gladstone ur — mint nem csalhatlan teremtményeknek nincs jogunk, bármely puszta szemlélődésünknél fogva is, kínzásokat s büntetéseket elkövetni embertársainkon, sem társadalmi, sem vallásos téren. Van jogunk az ország törvényeit kínzások és büntetések által erőszakosan is végrehajtani, mert e jogot nyilván adta sra: a ki kinyilatkoztatta, hogy a polgári hatalmasságok viseljék a fegyvert a gonosz cselekedőinek megbüntetésére s buzdítására azoknak, a kik jót cselekesznek. így, a lelki dolgokban is, ha Istennek tetszett volna átadni hatalmát az egyháznak vagy államnak, hogy ez átadott hatalmat állandólag gyakorolja tagjain, vagy szélesebben véve akármi más emberen is: volna jogunk azt használni. De nem világlik ki, hogy e hatalmat vettük volna: következőleg nem is kellene gyakorolni." El kellene szomorodnunk azon gondolatra, hogy életünknek s vagyonúnknak ttldözéstőli biztossága nem nyugszik ennél erösebb alapon... Nem gonosznak cselekedője e az eretnekség tanítója ? Nem volt-e az eretnekség kárhoztatva sok országokban, s a többek közt a mienkben is hazai törvények által, melyeknek büntetés által szentesített erőszakos végrehajtása — Gladstone ur mondata szerint — igazolható. Ha nincs is megemlítve valamely eretnek különösen a szövegben, melyre Gladstone ur hivatkozik; de nincsenek sem az orgyilkos, sem a fosztogató, sem az útonálló ; és ha az új testamentomnak, — az eretnekség haladását megakadályozó kormányi közbenjárást illetőleg — hallgatása, okul szolgálhat arra, hogy az eretnekek se pénzre, se fogságra ne büntettessenek, bizon épen oly erős okul szolgál arra is, hogy a tisztségekből ki ne zárattassanak. „Isten — így szól Gladstone ur — jónak látta felhatalmazni az erőszak használását egyik esetben, de nem a i másikban ; mert azon fenyítésre nézve, mely az ő rajta ejtett sérelemért karddal sújtatott volt, a Megváltó eme nyilatkozatot tette, hogy az ő országa nem e világból való; értve világosan megkülönböztetett módon, hogy máskép és nem e világnak módja szerint kell eljárni azon szentesítésre nézve, mely által az ő törvényei megtartandók legyenek." Itt Gladstone ur, esakugy emlékezet után idézve, tévedésbe esett. Ama nevezetes szavakat, melyeket felhoz, ugy