Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-10-04 / 40. szám

hozzáadással, váljon „igennel" vagy „nemmel" sza­vaztak-e ; é) a többség határozatát, a mellette szóló s kellő rész­letességben elősorolandó indokokkal együtt. Az óvások és különvélemények a határozat kihirde­tése után tüstént bejelentendők, s azonnal vagy a legköze­lebbililésben' benyújtandók ; ezek mindazáltal csupán jegy­zőkönyvbe iktattatnak, s további figyelembe nem vétetnek. A csatolványfüzetnek a jegyzőkönyvrei folytonos hivatkozással s ugyanazon sorrendben, minden iromány­darabot eredetiben vagy az eredetivel összhangzó teljes másolatban kell tartalmaznia. 76. §. A zárülés végével ugy a jegyzőkönyv, mint a csatolványfüzet is megerősíttetik , a superintendens, a su­perintendentiális felügyelő (gondnok) s egyik jegyző által aláiratik, és a superintendentiális pecsét reányomása által meghitelesíttetik. A jegyzőkönyv tiz nap alatt két példányban, az or­szágos hatóság utján , megtekintés végett a vallás- és ok­tatásügyi minisztériumhoz felterjesztendő. 77. §. A superintendentiális convent határozata vég­rehajthatónak csak akkor tekintethetik, ha a ministerium által, az illető jegyzőkönyv elintézése alkalmával, az ellen nehézség nem támasztatott. Csupa tudomás s az egyházi levéltárakbani megőrzés végett, a superintendentiális gyülekezetek tárgyalásai a jegyzőkönyv elintézése előtt is közöltethetnek az esperes­ségekkel, papokkal és presbyteriumokkal, de mindég csak a jegyzőkönyv, valamint a csatolványfüzet teljes példá­nyaiban. 78. §. A jegyzőkönyvnek a vallás- és oktatásügyi mi­nisterium általi elintézése után, az a superintendens által az egész birodalomban lévő minden evangélikus su­perintendentiákkal közöltethetik, a hitvallás különbsége nélkül. 79. §. A superintendentiális convent azon tagjai, kik annak székhelyén nem laknak , a superintendentiális köz­ség pénztárából utazási és tartózkodási költségeik fejében kellő kárpótlást kapnak. Ot tödik f ej ezet. A Superintendentiális consistoriumokról (törvényszékekről.) 80. §. A superintendentiális consistorium áll: á) a superintendensből ; &) a superintendentiális felügyelőből (gondnokból) ; c) a helyettes superintendensből; d) ezenkívül még két egyházi s három világi ül­nökből ; e) az illető rendhez tartozó ugyanannyi helyettesből, kik az egyiknek vagy másiknak akadályoztatása, vagy a felek általi el nem fogadása esetében, a rendes ülnökök he­lyét foglalják el; /) egy egyházi s egy világi jegyzőből, kik szavazat nélkül a jegyzökönyveket vezetik, s kik közül egyiknek a kiadmányokat az elnökkel együtt alá kell irnia. 81. §. A superintendentiális consistoriumban a superin­tendens vagy akadályoztatása esetében a helyettes superin­tendens elnököl. A superintendentiális felügyelőt (gondno­kot) az elnök oldala melletti díszülés illeti. 82. §. A superintendentiális consistorium tagjainak szavazatai titokban tartandók. 83. §. Ha tárgyalandó ügyek forognak fen, ugy a superintendens vagy a helyettes superintendens a consisto­rium rendes tagjait, rendszerint a hónap második keddjére egybe hivja. Ha valamelyik tagja azt hiszi, hogy meg nem jelen­het, ugy ez az öszszejövetelt rendelő elnöknek arról jelen­tést tenni köteles, hogy ugyanazon rendbeli helyettes hivat­hassák be. 84. §. Ha vizsgálatot kell elrendelni, ugy a super­intendentiális consistorium egy bizottmányt nevez ki, I mely egy bizonyos határidő alatt a vizsgálatot befejezni s | arról egy pontos jegyzőkönyvet a consistorium elé terjesz­teni köteles. Vizsgáló biztosul senki sem neveztethetik ki, a ki ugyanazon ügyben már birói működéseket teljesített. A vizsgáló bizottmány köteles, kellőleg indokolt véle­ményét egyideüleg egy külön jelentésben benyújtani. 85. §. A superintendentiális consistorium teendőihez tartozik: A. fölebbezési bírósági minőségében mindazon esetek­ben itélni, melyek az 58. §. a), b) és c) pontjai alatt elöso­roltatnak; B. első folyamodásilag tárgyalni s elhatározni: a) az esperességeknek, az esperes, az esperességi consistorium s annak jegyzője elleni panaszait; b) az esperességeknek az esperességi perceptor s más hivatalnokok ellen, a reájuk bízott pénzalapok és hi­vatalok szabályellenes kezelése miatti panaszait; c) az esperességi conventeknek az idöszerinti elnök­ség elleni panaszait; d) a superintendentiális consistorium kötelessége a népiskolatanítók választását megvizsgálni és megerő­síteni ; e) a superintendentiális consistorium vizsgálja meg a superintendentiális perceptor pénztárát és számadásait; f) a superintendentiális consistorium dolga, a super­intendentiális convent elé terjesztendő tárgyakat előké­szíteni ; e végre minden fontosabb ügyekben (nevezetesen a 69. §. 1, 2, 4, 5, 8, 9, 11. pontjaiban kijelelt esetekben), vagy a kidolgozásra több időt igénylő kérdésekben, tanács­kozó külön-bizottmányoknak vagy az egyház egyes tag­jainak véleményét kérheti ki; általában a superintenden­tiális consistorium köteles arról gondoskodni, hogy a su­perintendentiális convent által tárgyalandó minden ügy kellőleg felszerelve terjesztessék az elé. 86. §. A superintendentiális consistorium Ítéleteinek végrehajtásáról az elnökség gondoskodik. A superintendentiális consistorium ítéleteinek az in­dokokat kellőleg kimerítve kell tartalmazniok. A felebbezés mindazon esetekben, melyekben a super­intendentiális consistorium másod folyamodási biróságkép működik, az evangélikus egyházi legfőbb törvényszékhez ; azon esetekben pedig, melyekben első folyamodási biró-1 ságkép működik, a generális conferentiához intézendő. A felebbezés felfüggesztő hatálylyal bír, ha a) az ítéletben más hivatalhelyre leendő áttétel általi elmozdítás, a jövedelem felfüggesztése vagy végképeni hi­vatalvesztés ; b) valamely kártérítésbeni elmarasztalás van ki­mondva ; c) minden házassági perekben , ha az egyik fél aka­ratja ellen az ágytól és asztaltóli elválás, vagy ha a házas­ség érvénytelensége vagy végelválás határoztatik. 87. §. A bírósági dijak a superintendentiális pénz­tárba folynak. 88. §. A bírósági tárgyalásokról külön jegyzőkönyv vezetendő, melybe minden ilynemű tárgyalási ügyek velős kivonatban, az intézkedések és határozatok ellenben indo­kaikkal együtt szóról szóra beiktatandók. Ezen jegyzőkönyv titokban tartandó, s csupán super­intendentiális levéltárban őrzendő. 89. §. A nem bírósági tárgyalásokról szinte külön jegyzökönyv vezettetik , melynek a tárgyalási ügyeket el­intézésökkel együtt, a világos megítélést lehetségessé tevő kiterjedésben kell tartalmaznia. A superintendentiális consistorium ezen jegyzökönyve a superintendentiális consistorium tagjai által megtekin­tethetik. 90. §. A superintendentiális consistorium azon tagjai, kik asuperintendensek hivatalhelyén nem laknak, a super­intendentiális pénztárból tartózkodási és utazási költsé­geik fejében arányos kárpótlást kapnak.

Next

/
Thumbnails
Contents