Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-30 / 35. szám

rajzokat, melyek a legkirívóbb színekkel ecsetelik ezen különbséget s ellentettséget, a világítás és befeketítés, bol az egyik , hol a másik félre esvén a szerint, a mint az illető ecsetelők álláspontja hozza magával, ki nem tudná, hogy volt idő, a mikor a történetet — még az egyháztörténetet sem véve ki — nem tekintették egyébként, mint az emberek önkénye-, szeszélye- és bolondságának míveleteit, — az emberiségnek Önmaga ellen való vétkes harcát, melyet a bűn és az ördög szít folyvást a pusztítás érdekében? Akkor aztán tespedéssel határos elmélkedésekbe merült a világ; s elkezdve a thronusoktól, le a csizmadia műhelyekig a bölcselkedés ragadta magához a sympathiát és uralkodást. Volt viszont idő, melyben a viszony egészen megváltozott. — A kedélyek megnyugtatására, az észrevétlenül megsokasodott bajok orvoslására képtelen bölcsészet elveszté hitelét; s majd nem nyíltan őrültségnek, legjobb esetben üres hiábavalóságnak kiáltatott; s ezrek vérének kellett kiomlani, hogy az előbb sínlődésnek indult élet ismét visszanyerje rendes állapotát. Hiába volna, de nincs is okunk feledni akarni azon közeli érintkezést, határozó befolyást s kölcsönhatást sem, a melyeknek viszonyában szinte gyakorta találjuk a világtörténeti s bölcseleti működéseket. Sőt örvendve jegyezhetjük meg, hogy voltak olyan idők is, a melyekben vagy a bölcsészet tette egyenesen az életet, a történeteket elmélkedésének tárgyául, —• irányát és eredményeit tekintve a szó legszorosabb értelmében gyakorlati volt; — vagy az élet, a történeti cselekvés alkalmazta magát a bölcsészet által felállított elvekhez, s mint a legjobb egyetértésben élő testvérek karöltve munkálkodtak az emberiség ősi szent telkein. — Azon közelség, ama legintimabb viszony, melyben a nagy Aristoteles és Sándor személyileg állanak, egyszersmind a tőlük eredő bölcselet és történeti nagyság viszonyául tartathatik. Sándort, a kizárólagosan világtörténeti személyt philosoph nevelője tette oly nagygyá. Aris- ! toteles nagyságot viszont nem kis mértékben emeli bölcséletének életrevalósága. De mivel a fejlődés fogalma által feltételezett örökös jobbra-balra, központi és központtóli, egységes illési és felbomlási nozgást mutat az emberi nemnek is élete; és mivel az egyik vagy másik irányhoz való rokonszenv, egyiknek vagy másiknak inkább óhajtása lényegesen azon helyzettől függ, melyet mindig a jelen kornak uralkodó, ébredő, avagy már túlélt szelleme irányában elfoglalunk: 1 nem lehet csudálkozui, ha a kérdéses viszony ma is inkább a különbözőség s ellentettség színében tűnik fel előttünk, 1 mintsem az ellenkezőben. — így tűnik fel pedig az közelebbről s világosabban szólva azért, mert a közvetlen jelen is szétszakadottságban kénytelen látni az életet és bölcsészetet. — Fő-fő bajaink, alant mint fent; egyesek s a tömegek életében; az élet minden rétegein keresztül húzódó betegségek okai elvégre mind e szakadáshoz viendők vissza; s minél nagyobb súlylyal és több oldalon nehezkedik az ránk : annál nagyobb erővel kell más oldalon nyilvánulni a kibékéltetés után való törekvésnek. Minél kevesebb elvszerinti, bizonyos eszmékért lángoló lelkesedéstől kisért mozzanatokat találunk az emberiség és világélet vezetésében ; minél több ok van ma is még kívánni, hogy bárcsak philosophusok lennének az uralkodók : annál inkább korszerű minden oly törekvés, mely a történeteket az észtani szükségesség álláspontjáról igyekszik nézni és felmutatni, s ez által egy, az észtantól legmélyebben áthatott világtörténelmi tudat előkészítésében fáradozik. Felfogásunk szerint ez a cél látszik lebegni a fencímzett munka irója előtt is, melyet ehhezképest ez álláspontra helyezkedve vélünk legigazabbau méltathatni, s im ezennel a t. olvasó közönségnek bemutatni. — Azon solid tudományosság, mely e munkának minden sorában visszatükrözik, magában hordja a biztosítékot a felöl, hogy az avatottak figyelmét magára vonni, s illő recensióját valamelyik szaktudósunk által a magyar tudományos élet orgánumában a szemlében megtalálni fogja. Addig is azonban nem véljük feleslegesnek ez ismertetésünket is közre bocsátani. — A 276 lapra terjedő I-ső kötet magában foglalja a bevezetésen kivül China és India történetét; még pedig oly az összes állapotokat felölelő terjedelemben , a minőben azt irodalmunk eddigelé még fel nem mutatta. — A bevezetés tartalmát a világ, ember , történet, észtan, az észtanilag tárgyalandó világ-történet fogalmának felállítása, — az emberiség fejlődése tényezőinek, a fejlődés megindulásának, irányainak, az emberiség részlegesülése lépcsőinek, a világtörténet tere s idejének kijelölése képezi. Mi gyönyörködve élveztük a fogalmak felállításánál nyilvánuló szabatosságát és tömörségét az irálynak; lehet azonban, hogy más szempontból tekintve, különösen az első fogalmak tárgyalása nagyon is resumé szabásítnak, s inkább scliolastikus, mint irodalmi kezelésnek fog feltűnni. — Megjegyzendőnek véljük a bevezetésben különösen, szerzőnek az eddig szokásos felosztástól való eltérését a világtörténelem koraira nézve. 0 ugyanis két főkört vesz fel és különböztet meg. — Az elsőt betölti az emberiség fejlődésének azon része, melyben az ember még nem tudta magát mint szellemet; ugyanazért magát mint ilyet fejleszteni nem is törekedett. — Ám azért a fejlődés már e korban is nemcsak megkezdődött, hanem be is végződött; a mennyire ez amaz öntudatra ébredés nélkül lehetséges volt; tehát szükségkép csak igen tökéletlenül egészen természeti alapon , az az annyira elmerülve a természetbe, hogy annak mint mindenes hatalomnak ellenébe az ember egyedisége épen semmi. — Az első kor természeti alapokon eszközlött eme fejlődésének ismét 3 stadiuma van, a szerint a mint az állam a közvetlenség, s azért a családiság és egység, — vagy a közvetettség, s azért a társadalmi élet és különség elvén épült; vagy végre a mint benne az elemek egymást, — miként kell — áthatották. E stádiumoknak China, India és Persia történetei által betöltött ugyanannyi korszak felel meg. A 2 -ik kor az öntudatra ébredt, s magát mint szellemi lényt érvényesíteni törekvő emberiségnek történetei által van betöltve. És mivel a szellemvilágban az egyedi az általánosban nem vész el hanem inkább ezt magába fogadva megvalósítja: kitűnik, hogy e világban két tényező van, u. in. a szellem-egyediségében, s ugyanaz általánosságában. Miként látható, e tényezőknek mindegyike az emberi szellem s azért egységük világos; de egyikük az egyedi, másikuk a mindenes; azért köztük viszony támad, mint mindenütt, hol azok — mik egyek — egyszersmind különbözők is. E viszony háromféle lehet. 1-ső az elemek közvetlen egységéé, mely a görög világban jött létre; hol az egyedi szellem a mindenes hatalmakkal közvetlen egységben, békében élt. 2-ik az elemek szétváltságáé, különbözőségéé és küzdéséé, melyet a római világban találunk 3-ik a közvetett egységéé, vagy a különvált, sőt ellentétessé lett elemek kibéküléséé. Ez a keresztyén világ jelleme stb. (28 — 30. lapokon). (Vége követk.) Peti József. wVil^aflrYH BELFÖLD. A tiszántúli h. h. egyházkerületnek, aug. 10—15-ik napjain tartatott gyűlése számos papi és világi férfiak jelenlétében. Tárgyai közül csak az érdekesebbeket említem meg. — Nagy örömmel fogadtatott a helybeli egyházi tanácsnak azon tudósítása, hogy főgondnokul mélt. Zsombory Imre urat nyerte meg, a ki a főiskolai gondnokságot is szives volt elvállalni azon feltétellel, hogy a fontosabb ügyekben ugyan maga fog elnökölni, de a rendes