Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-30 / 35. szám

lángai közt sem tagadnók meg: de megbocsássatok és meglássátok, míg köztünk oppositió létezik, míg az véres szalagkint húzódik keresztül az egyház rétegein, s az igaz hitélet veszélyes hátrányára a tényező erőket ellensúlyozza, addig vége a tökély utjáni haladásnak, addig jó éjszakát neked prot. egyház felvirágzása! S kérdem: miért is köztünk ez oppositió létezése ? avvagy nem elég még a római egyházuralom ellensúlyozására a protestantismus oppositiója? hanem kell, hogy az vészt rejtegető felhői villámaival evangyéliomi egyházunk szelíd működéseiben is, mint keblén melengetőjét halálra maró kigyó, továbbra is éljen s ápoltassék ? El vele! Van egy mód, s szerintem csak ez egyetlen az, mely a prot. egyház szivében emelkedő óriás választófalat ledöntheti, s ez: az egyháziak jobb sorsba helyezése. Míg ez meg nincs, addig az oppositió chimérája meg nem hal; addig mindig alapos maradand az!egyháziak félelme a küriarchiától. Prot. egyházunk világiai, a reformátióval lerázták a papuralom szenvedhetlen igáját — szétszaggaták a papiönkény terhes láncait: de ugyanakkor az egyháziak estek a küriarchia szoritÓ járma alá. Háromszáz éves szenvedés, fájdalmas nyomor és megaláztatás, nem csoda ha a tehetlen s önkénynek oda dobott egyházi testületet, alárendelt szolgai helyzetbe törpitette — nem csoda, ha e nyommasztó sorsban közülök sokan a szégyen és demoralisátió undok iszapjába sülyedtek — nem csoda, ha elveszték hitöket még azokban is, kik valósággal támaszaik vnlának, az ölelő karokat bizalmatlan hidegséggel taszíták el maguktól, s a kor szellemében létesített, legüdvösb intézményekben is küriarchiát láttak. Mint régen volt; így van ez ma is — s meddig lesz még így? zsinat, egyházi domestica, állam-segély, vagy más sociális intézmény kiegyenlítendí e ügyünket? Isten tudja! Az önkormányzat legdicsőbb jellege, ha a tetterőre fektetett szilárd akarat jóllétet áraszt egészre ugy mint egyesekre. Virágozzék fel tehát az egyház mielőbb, lelkészi testülete sorsa jobbra fordultában. Ez a ti teendőtök, egyházat kormányzó világiak! akkor nem leend panasztok, nem leend megszégyenüléstök vallástok lelkipásztorával, mert tündöklő palotáitok dísztermeiben, a lélekben, testben megalázott mártír helyett, egy tudományosan mívelt, vallásos érzelmeiben magasztosan felemelkedett egyházi férfiúval társaloghattok, kit a hierarchiai dölyf helyett, fenséges önérzete lelkesít, s méltóvá teend becsüléstökre. Virágozzék fel az egyház mielőbb, lelkészi testülete sorsa jobbra fordultában. Ez a ti teendőtök egyházat kormányzó világiak! akkor nem leend panaszuk a most Ínséget és nyomort szenvedő egyháziaknak sem eUenetök; akkor megszünend s alaptalanná váland küriarchiátóli félelmük addig nem. A tiszántúli e. kerület ragyogó példával tűnik itt fel előttünk, illöleg rendezvén hivatalnokai dotátióját. De ez még nem elég; még itt megállapodni nem szabad. Hol a Dégenfeld-, Teleki-, Vályi-, Ujfalussy-,Bay-, Csanádiak, és többek nemes szellemi intézményeiket mint különben is áldásdús rónaföldet, egy hatalmas Tisza hullámai kövérítik: ott remélnünk — onnan jogosan várnunk többeket is szabad! A jótékony intézkedés, mi megtörtént az e. kerület főbb hivatalnokaival: bizony csak akarni kell megtörténhetik az egész e. kerület, sőt az összes magyarhoni prot. egyházi testületével is. „Zajongjon vagy csendelegjen körülöttünk az élet tengere, a mi teendőnk mindég egy és ugyan az marad : magunkban létesíteni, s tovább terjeszteni Isten országát." E lapok szerkesztőjének arany szavai ezek, s tán nem veszek el szellemi beesőkből, ha azoknak, kiknek e cikket én is irtam szívökre kötöm, hogy el ne feledjék soha, soha. Literáti János. S#S>8 RÉGISÉGEK. Zvonarits Mihály sárvári lelkésznek Klaszekovics István superintendenshez irt levele. (Vége.) Gyalázat képpen tulajdonítja azt is ide nékünk Pataj Uram, hogy mi Lutheránusoknak nevesztetünk ; nem veszi ő kegyelme eszibe, hogy mi ennek a névnek , sem találoi sem magunknak formáloi, sem kivánoi nem vagyunk, s tudjuk miis, hogy az ellenkező felek, nékünk kik Lutberussal egyenlő értelemben vagyunk, gyalázat képpen tulajdonitják azt az nevezetet; de azért nejn is szigyenljük Luthernek , mint az Isten lelkinek, ez utolsó időbéli draga eszközönek, nevét, s el szenvedünk igy neveztetni jó lelki ismérettel. Mikor pedig azt a nevezetet szenvedjük, nem vetjük akkor öszve Luthert Krisztussal, hanem Calvinussal, avagy más ellenkező felek között való nevezetes emberekkel, s nemis keresztségíinknek, hanem az mennyei tudomány felől való értelmünknek, és vallásunknak tekénytetiből szenvedjük a Lutheránus nevet. És ha ki meg kérd : ez két egy mással ellenkező iras magyarázó Doctor Luther, és Calvinus, közzül mellyéknek vagyok értelmén, a mennyei tudomány dolgában azt mondom minden ortzám pirulasa nélköl, hogy Lutheren vagyok s nem a Calvinusen. S igy a Calvinus kővetőihez kipest igazán szenvedem ha ki Lutheránusnak mond. Abrahamrol a hivek Abraham fiainak, Nathanaél Jaeobrol verus Izraelitának neveztetik. Nem azért hogy ezek Abrahamba vagy Jákobba hittenek volna, vagy azoknak nevében keresztelkedtenek volna meg, hanem azért hogy a hitben azoknak nyomdokát követték, és alnoksak bennek nem volt. Szent PalPhariseusnak mondja magát Actor. 23. p. 6. az Ananias főPap előtt és elvalasztja magát a Saduceusoktól a fel támadás felöl való tudományban ; az mennyei tudomány tisztaságával nem egyező gyülekezetbéliek is nevesztettenek igy, mert egy Nicolausról, ki felől vagyon emlékezet in Actis Aplorum G. p. 5. ap. 2. p. 6. neveztetnek az őtet követők Nicolaitaknak. Mais mit árt ratione Confessionis ennyi tévelgyés közzött embertől neveztetni, de távul légyen ratione Baptismi; hogy valaki mástól kiványon neveztetni, hanem tsak a Jesus Krisztustól. Miis tudjuk Sz. Pálnak amaz reguláját 1. Cor. 1. p. 13. Num Paulus Crucifixus est pro nobis. Minekutánna elégé a Lutheránus névvel mind Kegyedelmeddel egygyöt Patay Uram meg nevetett, és meg tsufolt volna, tsak egyedül magamra térül osztán. Mivel hogy pedig éj esztett a Büi praedikator engemet, az ostja tudományára következendő felelettel, és éntett levelében hogy addig gondolkodjam tudományomrol, mig az a felelet meg lészen, iránszam, hogy ijesztéssel akart a barátom ell álatni tudományom juellől. Azért én erre az igékkel feleltem vala. Olly értelembe légy barátom, hogy sem te tőled, sem senkitől Magyar országban, akarmely Calvinistátol is bizony meg nem ijöttem soha, te náladnál pedig nagyobbakkal volt éltemben dolgam, kiknek mind azon által bé dugta j Isten általam szajokat igazsággal veszteben kellet hagyni pöröket. Ez szavaimmal tudományom igaz fundamentomhoz való álhatatos ragaszkodáson at értettem, kiktől voltak ollyak (bizony mostis mondom, sokképpen föllebb valók a Büi praedicatornál) kik el akarták vonni, de az Öreg Isten az ő Isteni erejét vevón véghez az én erőtelenségem-