Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-16 / 33. szám

Antal úr, az általa szerkesztett „Budapesti Szemle" teljes két pél- I dányát adományozta szorgalomdíjul két kitünőleg jó tanulónak. | d) Az intézet könyvtára nevezetes gyarapodást nyert az által, hogy Szemerei Szemere Pál ós Domby Márton urak egész ; nagybecsű bibliothekájokat átadák a pesti theol. tanintézetnek, — valamint nevelte azt több rendbeli könyvekkel néh. Nagy István bicskei volt lelkész özvegye. A pénzgyüjteményt szaporították Gázon Zsigmond ur szivaczi ref. lelkész s Fábián Mihály segédlelkész. e) Walter ur, jelen évi nyáron is , hat ingyenjegyet adott át az intézetnek , melyekkel az ifjak dunai uszodájába járhattak s ott díjfizetés nélkül úszni megtanultak. Mindezek kétlen tanújelei az intézet iránti buzgó részvétnek s annak zajtalan gyarapodásának; mely jótéteményekért hálás szívvel mondok forró köszönetet a közönség előtt. A kővetkező isk. évi tanítások october 10-kén kezdetnek meg; az azt megelőző napok fölvételi vizsgákra, beírásokra, elő-Tcmdezésre fordítandók. Török Pál. Egyházi irodalom. A léleknek vele született sajátsága , hogy mindig valami után vágy. De ha léte öntudatos, a mije van , nem dobjael mohón, a bizonyost a bizonytalanért soha nem adja. Mint az élet javai , ugy a lélek vágyai is különfélék , nemcsak az egyéniségekhez külön-külön, hanem egyenkint is az idők változataihoz képest. Két ellensarkias elem , szellem és anyag alkotván a térheti s időben élő ós munkálkodó embert, vágya, majd ezzel együtt akarata is hol egyik, hol másik rófizéhez vonzódik inkább, a szerint, mint a két fél közül melyik erősebb vagy gyengébb. Míg egyik ember csak a kézzel foghatónak örül, a másik előtt ajz becses, mit szem nem lát, fül nem hall. Meglehet, hogy ki tegnap a földiekhez ragaszkodott lelke egész hevével, ma megutálva eldobja azokat, s a tulvilágiakoni merengésnek engedi magát, ugy bánik kincsével, mint fótischimádo istenével. De nemcsak az egyesek életében van ez így, így van a társadaloméban, így a nemzetekében is; csakhogy midőn az egyesek vágya s akarata irányának változása percben, vagy órában megtörténik, a nemzeteké évtizedeket, vagy századokat igényel e részben, annál inkább , minél öntudatosabb a nemzet. De mint egyesek, ugy társadalmak, nemzetek is óhajtják vágyukat, akaratukat kimutatni, sokszor hogy azt mások vágyául s akaratául is feltolják , így mintegy törvény tekintélyére emeljék midőn aztán ők lóvén a szerzük a védői, sőt terjesztői szerepet is maguknak igénylik. Minthogy a szó elrepül, az irás megmarad, midőn amaz a közelségben elenyészik , ez egyik földrészről a másikra eljut, vagyis ugy térben, mint időben állandóbb s maradandóbb, megszületett az irodalom, mely aztán idővel nemcsak egyes államok, hanem az emberiség kormányzó tekintélyévé is emelkedett, megtestülte lóvén azon plátói elvnek : „bölcseké az uralkodás," ugy aztán, hogy nemcsak egyesek, hanem társadalmak lelki erejének mértéke, irodalma. Ugy amaz, mint ez azon miség és mennyiség mértéke szerint ítélendő, melyet a vásárra hoz. Az irodalomban anyagot és alakot különböztetvén meg, mindkettőnek megvan saját becse s érdeme. A nyelv itt nem pusztán ugy tekintendő, mint külső mez, melyet valaki azért ölt fel, hogy jobban megláttassék, vagy magát a lég változásaitól védje. Itt anyag és alak egymást kölcsönösen meghatják. Egyik mint másik életkérdés. Nem célom az Összes irodalmat ennek kül s bel minőségét j s kellékeit vázolni, csak annak egy ágára szándékom fordítani az olvasó figyelmét. Ki a magyar protestáns egyház keblében jelenleg létező mozgalmakat figyelemmel kiséri, el fogja ismerni, hogy az most kezdi öntudatos létének jelét adni. Egyházi domesztika, s belmissio azon kót gyúpont, mely körül a közfigyelem forog. Váljon nem lesz-e valami központtóli erő, mely a két fokus hatalmát meggyőzi, a jövö titka. Adja Isten, hogy ne legyen. De ez öumunkásság nélkül alig ha lehető , még pedig célszerű önmunkásság nélkül. S ez nem lehet másként, mint irodalom utján. Teremtsünk egyházi irodalmat!! hangzik a kiáltó szó egyesek ajkáról. Teremtsünk olvasó közönséget!! mondják misok. Mi megengedi a felvételt, hogy mindkettőre szükség vaa, „Egyétértés által a kis dolgok is megnőnek." Minek kivitelén egyesek akarata megtörik, egyesült erő által sikerül. Ez elismert igazságból több elv vonható le. Nevezetesen 1. azon kérdésre : teremtsünk egyházi irodalmat. a) Kiket a természet tehetséggel s jóra való akarattal megáldott, fogjanak kezet a szent cél kivitelére. Minden egyes válaszsza a tudománynak azon ágát, melyhez leginkább vonzalmat érez. S ez minél kisebb rész az egészből , annál jobb, mert„részszerint van bennünk az ismeret, részszerint a tudomány." Igy több egyesek közremunkálása által alakuland egy egész. De itt ismét több bökkenő van. a) „A hány fő annyi ész." A sokféleségből csak rakás, de nem öszhangzó egész alakulhat. Miként lehető hát az egygyé olvasztás ? ft) Mint vannak emberek, kikre azt szokták mondani: „A nem elkorcsosulása," ugy vaunak könyvek, melyek az emberi szellem elkorcsosulásának szüleményei, melyek ha cimeröket homlokukon viselnék, könnyű lenne a juhokat a kecskéktől, a bárányokat a farkasoktól elválasztani. De ez ritkán az eset, hanem többször „méz íz alatt méreg lappang,í

C

s az iró, ha nem szántszándékos akarata vagy földi haszon reményéből is, de vigyázatlanságból , vagy gyarlóságból konkolyt hint tiszta mag helyett, mely aztán ha túl erőt vesz, oka a körülményekben keresendő. Ilyenek napi renden vaunak az irodalom életében, például, hogy csak egyet említsek : Tudatik, hogy Strauss „Leben Jesu-ja, — mely megmutatja mint kell rontani, de aztáu, hogy a lerontott helyett másat miként építsünk, arról mit sem szól — bár müveit egyházi tudósok számára volt irva, de mégis hamarabb , mint ezeknél helyt talált az a világioknál, sőt még inkább a népnél, —• mely minden ujon mohón kap, — mert nem egy iró találkozott, ki ezt a nép nyelvére áttenni fáradságot vett magának. —E kót bökkenő szerintem két eszköz által hárítható el: ««) Szigorú ítészét. Ennek célja nemcsak az , megmondani : mint van valami, hanem mint nincs, sőt mint kell lennie. Ebből látszik, hogy az itész a tanítók tanítója, mint ilyentől követeltetik olyan jártasság azon téren, melyen fellép, mint mástól senkitől. Azért ki e részben mint avatatlan lép fel könnyen alkalmaztathatik reá az irás szava: „Más szemében a szálkát meglátja, magáéban a gerendát nem veszi eszébe." Ugy más részről, ki avatott létére visszavonul, hasonló azon szolgához , ki a kezébe kereskedés végett adott girát, ha nem gonoszságból is, de restségből, félelemből elássa. „Sáfárkodjék azért mindenki a neki adott tehetség mértékéhez képest." Azt mondhatná valaki, hogy a szigorú itészet által az iró elrettentetik; melyre legyen szabad megjegyeznem: Az igazságos, nem szarkasztikus, az elvet, nem a személyt tekintő, minden pártérdeken felülálló itészet — mint említém — szeretettel tanít, már pedig azt hiszem, tanulni mindnyájan akarunk. Ki az atyai figyelmeztetés elöl visszavonul vagy képtelen, vagy kislelkü. Első esetben nyer a társadalom , másodikban a kis lélek idővel erősbül, önbizalommá szilárdul, így elvégre is vagy megáll, vagy elesik. Ez esetben is megismervén önerőtlenségét, nyugodtan vonul vissza , s nem kárhoztatván senkit, ha életrevalóság van benne, azon téren munkál, melyen megállhat. Csak így vettetik az irodalom mezején tiszta mag, mely ha kikel, és a gaz által el nem nyomatik terem gyümölcsöt, némely harminc annyit, némely pedig száz annyit. (ifi) „Viseljetek gondot magatokról és a nyájról, melyen titeket a szentlélek őrállókká tett," hangzott az egyház elöljáróihoz az utasítás. Az irás e szavaihoz híven vagyok bátor a közfigyelmet felhívni. A magyar protestáns egyházi elöljáróság bölcseségét tanusítá az országos népiskolai választmáuy alakításában. Ehez hasonló választmányt óhajtanék én az egyházi irodalom alakítására. Az egyes egyházkerületekből szaktudósok választatván, ezek fognának egy testületet alkotni, feladatául tűzetvén az egyházi élet jelenéből, vagy múltjából vett kérdések