Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-09 / 32. szám

hallatlan csekély áron megszerezhetővé tegye és terjessze e földnek minden népei között. Vallásos-költői felfogással angyalnak nevezhetjük e társulatot is, mert az isteni bölcs és kegyelmes gondviselésnek mintegy kiválasztott és rendkívüli eszköze ez; az ég közepén repül ő, mert pályafutása és rendeltetése nagyszerű és dicső, melyet nem földi alacsony, nem világi önző, hanem a legnemesebb önzéstelen érdekek vezérelnek, s többé már őt a sötétség völgyének fiai fentrepülésében fel nem tartóztathatják ; az Isten igéje, az örökkévaló evangyéliom van e társulat kezében is, és azt a legközelebbi ötven év alatt, több mint ötven millió példányban, s mintegy százötven különböző nyelvjáráson, s ezek közt a mi magyar nyelvünkön is megszűnés nélkül terjeszti a föld határain szerteszéjjel, északtól délig, kelettől nyugotig, minden ágazatnál, népnél, nyelvnél és nemzetségnél. Az isteni bölcs és hatalmas gondviselésnek ezen áldott intézkedésén, lehetetlen a leghálásabb szívvel nem örülnünk, szerelmesim! Oh mert voltak idők, néha e hazában is, midőn a szentírást csak igen kevesen és nagy nehezen szerezhették meg ; voltak idők, midőn betelni látszott közöttünk is e részben, mit az Istennek lelke Amos próféta által mond, így szólván : íme napok jönek, ezt mondja az Ur, melyeken bocsátok éhséget e földre, nem kenyérnek éhségét, sem vizeknek szomjúságát, hanem az Ur beszéde hallgatásának éhségét és szomjúságát. Es bujdosnak egyik tengertől fogva a másik tengerig, és északtól fogva napkeletig futosnak az Ur beszédének kereséseért, és nem találják. Azon a napon elepednek a szépt

szüzek és az ifjak a szomjúság miatt. (Auios VIII. 11—-14.) És most ime, dicsőség légyen Istennek! a könyveknek könyve, az emberi nemzet nagy tudománya a szentírás, e mi városunkban is, minden egyéb könyvekhez képest, igen csekély áron, a legszegényebbek által is megszerezhető. De nem elég az isteni gondviselésnek ezen kegyes gondoskodása felett csak örvendeznünk : hanem szükség azt, minden buzgósággal saját lelkeink hasznára is fordítanunk ; nem elég csak látnunk, hogy közöttünk is feltűnt s ujabb fényben ragyog az igaz bölcseség vezérlő csillaga : hanem szükség azt tetteinkben és egész életünkben híven követnünk; — mert miként ama végső időkben, ezt mondja amaz örök evangyéliomot hirdető angyal a föld népéhez : Féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget, mert eljött az ö Ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizeknek forrását (Jelen. XIV. 7.) : Ugy most is saját éltünk valódi boldogságának érdeke, és az időknek jelei arra intenek bennünket, hogy felövedezvén az Isten igéjének világot meggyőző fegyvereit, harcoljuk híven a mi dicső rendeltetésünk nagy és nemes harcát. És hogy ezt minél értelmesebb elmével és erősebb akarattal tehessük : jertek, és ez órában lássuk meg röviden azon főbb okokat, melyek bennünket a szentírás szorgalmatos olvasására és tanulására indítanak. Ilyen okok pedig : a szentírás világtörténeti nagy fontossága, — életboldogító volta,— és a mi reformált keresztyén egyházi életünkkeli nagy fontosságú egybeköttetése.u Látni való, hogy itt a szent leckére csak a bevezetésben történik vonatkozás, a beszéd dereka semmi tekintettel nincsen a szövegre, mely mintegy cifrául van csak odabigyesztve a beszéd elejére. S ez az első, mit én e különben jeles beszédben nem helyeselhetek. A kidolgozásban „a szentírás világtörténeti nagy fontosságáéról szóló első rész, valamint az utolsó rész, mely „a szentírásnak a mi reformált keresztyén egyházi életünk- j keli nagy fontosságú egybeköttetését" tárgyalja, omne túlit punctum; nem oly kielégítő hatást tett rám a középső „a szentírás életboldogító voltáról" szóló rész tartalma, a mennyiben abban az irás jellemzéseül a lényeg mellőzésével oly vonások vétetnek fel, mint specificumok, melyek nem azok, és súly fektetik oly dolgokra, melyek a bibliának épen nem kiváló tulajdonságai. Vannak tévedések, az igazság színét bitorlók, és ezáltal öröklők mint az, ilyet én e következő tételekben látok : „Hogy miben álljon voltaképen az erény, az erkölcsi tökéleteség, miben a bűn, van-e amannak kellő jutalma, emennek méltó büntetése e földön; kell-e az erényt és igazságot még önfeláldozásunkkal is védelmezni, s a bűnt még haszna mellett is távoztatni, s váljon van-e és ha van, micsoda az életnek erkölcsi végcélja? — az elme és szív mindezek felöl is bizonyosságot keres, de azt sem a világi bölcseknél, sem az élet tapasztalásaiban soha egészen fel nem találhatja; mert a mit most, itt vagy amott bizonyos körülmények között mint erényt magasztalnak és ajánlanak, azt már holnap, mint bűnt kárhoztatják; az önzés, és a jelenlévő perc szűk köréből ők nem igen emelkednek ki, s a földi élet feletti bíróról s törvényadóról semmit sem tudnak." Szerző nálam tán jobban ismeri a classikus világ embereit és műveit : de bizonyosan sem Plató, sem Aristotelesre nem gondolt, mikor az idézett szavakat leirta, még kevésbé juthattak Epiktet, Mark Aurél, Plutarch- és Cicerónak épen a morálról irt halhatatlan munkáik eszébe. —• Puszta bölcseleti szempontból a nevezett munkákban tárgyalt morál tán teljesebb, határozottabb, mindenesetre rendszeresebb, s az emberi természethez aíkalmazkodóbb, mint a mely a bibliában taníttatik, s a melyről Mirabeau, ki genialitásánál fogva lehetetlen, hogy a prophéták s az Isten-ember nagyszerűségét ki ne érezte legyen a bibliából Monarch. Pruss. t. V. így ir : „C'est une des grands erreures de la morale tres-incomplete, tres ambigue, souvent favsse, plus souvent defectueuse que nous devons au christia-nisme, d'attacher beaucoup trop d'importance á ce que les prétres ont nőmmé les péchés de la chair." Valóban, ha a minden igazságban bennünket elvezetendő sz. lélek munkájától eltekintve merőben bölcseimi oldalról tekintjük a dolgot, alig lehet máskép Ítélni oly morálról, mely az élet több igen fontos viszonyát vagy egészen érintetlen hagyja, vagy ha érinti, oly módon teszi, hogy a kétely azokra nézve még ma is fenáll, mint pl., hogy szabad-e esküt tenni vagy nem ? szabad-e hadat viselni vagy nem ? — Mi az a sz. lélek elleni bűn? stb.; sőt a mi több, hamisnak is tűnik fel az ujjá nem szülött ész előtt e morál, mely természetes hajlamainknak egyenesen hadat izen, és oly követeléssel van irányunkban, mely ellen benső önbecsérzetünk fellázad. Ezeknek ellenében találunk a nevezett pogány Íróknál lélektani alapra fektetett rendszeres, kimerítő erkölcsi tanításokat-, még bensöség és a moralnak a vallással való szoros kapcsolatára nézve sem hiányzanak fényes példák a pogány íróknál. Olvassa csak szerző Annaeus Lucanusnak üdvezítönk kora körül irt költeményében a helyet, hol Labienus vezérét Catot felszólítja, hogy járuljon Jupiter Ammon oraculumához, attól a polgárháború kimenetét tudakolandó, s amaz így felel : „Quid quaeri, Labiene, jubes , an liber in armis Occubuisse velim potius, quam regna videre, An sit vita nihil. Si longa, an differat aetas ? An noceat vis ulla bono V Fortunaque perdat, Opposita virtute minas; laudandaque velle Sit satis , et nunquam successu crescat honestum ? Scimus et hoc, nobis non altius inseret Ammon. Haeremus cuneti superis, temploque tacente, Nil facimus non sponte Dei, nec vocibus ullis Numen eget : dixitque semel nascentibus auctor, Quidquid scire licet; steriles ne elegit arenas , Ut caneret paucis, mersitque hoc pulvere verum ? Estne dei sedes nisi terra, et pontus, et aer, Et coelum , et virtus ? Superos quid quaerimus ultra ? Jupiter est quodcumque vides, quocunque moveris. Sortilegis egeant dubii semperque futuris Casibus ancipites". Magyarul : „Mit kívánsz, hogy tudakoljak, oh Labienus? Hogy jobban szeretnék-e fegyverben elveszni, mint birodalmakat látni? Hogy mily semmis legyen az élet? Hogy ha