Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-01-15 / 3. szám
ba meiiilve aláhajtja fejét: meghajlik e látásra , akaratlan összekulcsolja kezét még a világ embere is és a keblében felkölt ünnepélyes hangulatot nem odábbozhatja, nem tudja elutasítani magától. Ha a példa hatása már ily nagy a fásult felnőttekre: mi ellenállhatlan s mi elragadó az a minden benyomást .könnyen magába fogadó gyermeki kedélyre ! Minden, a mit a gyermek szeme belát, minden, a mi fülébe behat, minden, a mit kezeivel illet, feltartózhatlan nyomul lelkébe és ezen benyomások szerint alakul abban az előterjesztés, képzelet, fogalom, érzelem, kívánság: mi fontos, mi főbenjáró dolog tehát, hogy a tanító szavakban és tettekben mint szép, vonzó mintakép álljon a gyermekek előtt! Ha ö maga gyermekies, azaz őszinte, lélek mélyéből fakadó isteni félelemtől áthatott ; ha szemei a valódi isteniránti szeretet és tisztelet nyájas fényétől ragyognak ; ha a hit édes szava melegen és tisztán csörgedez ajkairól és egész kiillátszata alázatosságot tanúsít az Úrban ; ha működését csendes türelem és szelíd komolysággal teljesíti. s nyílván jeleit adja annak, hogy ö mindent az Ur Isten jóságától bizalommal vár és minden ellenkezőt kegyesen tekintve Istenhez nyugott magaodaadással vesz; ha az Ui-nak nevét mindig nagy illendőség, tisztelet és szent félelemmel említi, és az egyház minden kegyes szertartásai iránt méltánylást, tiszteletet nyilvánít: akkor nem lehet máskép, mint hogy a gyermek idomítható kedélye hasonlónak küzdi fel magát, egész valója a mintaképhez simul, idomul és szilárdul, ha netalán a telek, melyből első erkölcsi táplálékát szívta volt, hideg és iszapos volt legyen is, az üdvözítő vére által megváltott gyermeklélek a menny felé vezettetik, ha a ház, a család és környezet befolyásai talán eddigelé nem igen hagyták volna is benne megéledni az isteni félelem magvát. A mit ekképena példa mozgásba, eredésbe hoz, azt a szoktatásnak kell tartóssá, maradandóvá tenni. Oda igyekezzek tehát a lelkes tanító munkálni, hogy az Istennel való társalgás kedves szükségletévé váljék a növendékeknek, kívánatos élvezetekké a kegyes ömledezések mind belől az iskolában, mind azonkívül: így majd fölnevekedvén, nem lesznek restek és lanyhák az imádkozásban, hanem abban fogják feltalálni a legtisztább öröm forrását, a legbiztosabb vigaszt a szenvedések és életviszontagságokban. Csendes, mindég ünnepélyes modorban vezesse a tanító maga tanítványait olykor olykor a templomba, óvakodván attól, hogy az iskola teherré váljék azokra nézve s igyekezvén őket már a hely, mint különösen Isten tiszteletére rendelt hely szentsége iránt méltó és illő tiszteletérzetre gerjeszteni s ez érzetet bennük megérlelni; majd ha felnőnek, nem egy könnyen fogják a templom szabályozott látogatását elmulasztani, sőt vágyni fognak oda, hogy ott az élet zavaros folyása alól legalább egy időre kiemelked- j vén, magokat megkönnyebbülve érezzék s biztosaknak ta- ' lálják. Nyissa fel szemeiket a természet szépségei és csodás műveletei iránt és oda vezérelje észlelő tehetségüket, hogy a mindeneket teremtő Isten mindenhatóságát, bölcse- , ségét és jóságát mindenben észre tudják venni, szemlélni, csodálni és becsülni. így, ha majd felnőnek, nem fogják hálaérzet nélkül élvezni a jót; vigaszt és reményt tudnak találni a kedvetlen esetekben, óvszert birnakaz élet ferde- j ségei és visszásságai ellen. Gerjessze fel bennök a részvétet felebarátaik öröme iránt, hogy az irigység csirája ki ne keljen szívükben, a részvétet nemcsak embertársaik, de még a hatalmuk alatt álló oktalan állatok szenvedései és balsorsai iránt is, hogy a könyöriilet és irgalom csirája dús hajtásra keljen keblükben; a szeretet édességét igyekezzék velők megkedveltetni, költse fel bennök az érzelmet a rend, tisztaság, józanság, mérséklettség, pontosság, hűség, igazság és bármi néven nevezett polgári erények iránt: így az első közvetlen jutalmat maga a tanító nyerendi, tudniillik a sírjáig kisérő tiszteletet és szeretetet, a midőn egyszersmind az egyháznak buzgó tagokat, valóban hívőket és híveket, a társadalom s az államnak a legjobb tagokat neveti és adja. i Végre felhasználva a gyermek tetteit, szavait s a különféle eseteket eszközölje, hogy megtudják ismerni, hallani, érteni keblükben az isteni szót, a lelkiismeret szavát, szoktassa őket arra, hogy ezen mindenkor bennök maradó részrehajlatlan barátra figyeljenek: ezáltal oly vezetőt ad nekik, kinek kezén a föld sötét völgyén keresztül ama napfényes világba, Jézus által számunkra készített mennyei hazába biztosan el fognak jutni. Ugy gondolom, hogy a vallásos erkölcs képezése ügyében ilyen kéréssel mutatni ki az utat és módot célravezetőbb, mintha az itt s ott tapasztalt oly buzgóságtalan és tiszteletnélküli fonák és ferde kezeiését a vallástanításnak , a milyennel bármely világi tudományt sem illő, éles vonalokkal rajzolva mutatná fel valaki. A ki amarra nem hajt, emezzel is szerecsen mosatnék. Kelemen Gr. Suum cuique. Nagytiszteletü szerkesztő ur! Miután a f.-baranyai ref. tanítók köréből az egyházmegye által^ kitűzött pályafeladatra beérkezett pályaművek felett ítélt bizottmány nagyon tisztelendő lelkésztagjai a Prot. Egyh. s Isk. becses lap terére hozták át a bírálati vitakérdést, s ennek m. évi 47. sz. alatt közlött mentő válaszukban a dolog érdemén kivül eső s jellembe vágó gyanúsításokat is jónak látták feleletükbe szőni: a méltánylat érzete s a viszonyosság jogos követelményétől felhivatva, szabadjon magamat ugyanazon téren, hol megtámadtatám, az igazság fegyverével védeni. Egyenetlen harcba ereszkedni semmi kedvem ugyan, alárendelt állásom s erőm gyöngeségének érzetében kévéssé látván magamat biztosítottnak a veszteség ellen, oly hatalmas ellenfelekkel szemben, kik mindenképen ártani s egészen tönkre tenni célozó szándékkal s készülettel, különben is gyönge felöknek csak az érzékeny oldalát keresik ; s a nélkül is ugyan, hogy neveléstani hosszas vitába bocsátkozni akarnék oly fogalmak ellenében, minőkkel nagyon tisztelt ellenfeleim több tárgyak, különösen az mi imatanítás s a bibliamagyarázat felől oly annyira eltelvék, minélfogva a capacitationak helye alig lehet: mindazáltal miként a maga erejébe nem bizakodó Dávid a dárdával, fustélylyal fegyverkezett óriás Gróliáth ellen, az Urnák nevével kiszállok a küzdtérre. A nagyon tisztelendő urak válaszukkal megmutatták, hogy az igért időre, tőlem nem függő elhárithatlan akadályok miatt át nem adhatott pályamüvemre szükségök nem volt, mert nélküle is tudtak felelni. Feleletökben beerőszakolták a harcba a nt. esperes urat is, s igazán „szép bókul" azt állíták irányában, hogy „titok-elárulónak" jellemeztem. Bocsássanak meg a nt. urak, ha tisztelettel figyelmeztetni bátorkodom őket e szabályra: „haragudjatok, de ne vétkezzetek," azaz, ha önmaguk haragusznak is, de ne igyekezzenek védtelen személyemet a nt. esperes urnák is haragja tárgyává tenni. Neki köszönhetjük mi tanítók mindazon előmentiinket, melyhez a tökélyesiilós és haladás terén a legújabb időkben legkisebb lépést is tettünk; nélküle tán most is ott állana egyházmegyénkben a nevelés ügye, a hol állott évtized előtt: azért nemcsak tőlem, de mindnyájunktól a legnagyobb tiszteletre s hálára számolhat. Én védiratomban csak a pályamüvek körül elkövetett eljárás helytelensége ellen keltem ki általánosan s roszaltam a szerzők nevének a bírálók előtti felfedeztetését, a nélkül, hogy annak eszközlöjeül a nt, esperes urat nyilvánítottam volna; sőt nyilván kijelentéin, mikép „csak gondolata is távol van annak tőlünk." Elég az, hogy a szerzők akármi uton felfedeztetvén, müveiket nem birálat alá venni s belőlök oly nagy históriát kerekíteni, hanem mint szabályelleneseket egyszerűen visszautasítani kellett volna, ezzel mutatván meg a nt. urak, hogy mint nem „tanítófalók" nem örvendenek a megbuktatott pályamüvek ismeretesekké lett szerzőit pelengérre állítani ; de a mit mivel tettek, az elfogulatlan vizsgáló önkint beláthatja, miszerint keresve keresték az alkalmat arra, hogy pelengérre állíthassák.: ezzel is, ha nem azt bizouyiták is be, hogy 3. sz.