Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-07-19 / 29. szám

PROTESTÁNS SZERKESZTŐ ÉS KI ADÓHIVATAL: Lövészutca, 10. szám, 1. emelet. ELOFIZETESI DIJ: Helyben, házhozhordással félévre 3 fr. 42, egész évre 6 fr. 83 ujkr. Vidéken, postán szétküldéssel félévre 3 fr. 68 kr., egész évre 7 fr. 35 ujkr. Előfizethetni minden cs. kir. póstahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DÍJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdíj külön 80 ujkr. Hogyan kelljen egyházunkat a hanyatlástól s a végelpusztulástól megóvnunk ? v. Nem elég kincsekkel bírnunk, ha azokat kellőleg gyümölcsöztetni, s ugy magunk, valamint utódaink számára is biztosítani akarjuk, egyszersmind folytonos és éber szemekkel is szükséges őrködnünk felettük. Fmígyelet tehát egyházunkban, és ismét monclom felügyelet, mert a nélkül a legdrágább kincs is lassanként enyészetnek indul. Az a kérdés most már, ha váljon vari-e ev. egyházunkban felügyelet? S erre kész a válasz,' *&ogy igen is van a milyen van, de kellő bizony nincs, mert a törvény és háromszázados gyakorlat értelmében választott superintendenseink, a kik alól-felől egyiránt mozgatnák, szabályoznák és kisérnék az ügy menetét,sakiknek meggyőződésből hódolnának a hívek, különösen nálunk ágost. hitv. evangélikusoknál máig sincsenek. Ezek nélkül pedig, a kik egyházi és iskolai életünkbe hivatalos állásuknál fogva legjobban tartoznának beavatva lenni, hogy lehessen igaz felügyelet ? Ha a testtől a fő elvágatik, ki fogja akkor az egyes tagokat kormányozni ? ki fog akkor azokra felügyelni ? Avagy tán a testtől elválasztott fő-e ? Igy, ha a mi egyházunknak rendes s azzal a legszorosabban öszszeforrt fejei nincsenek, ki ügyeljen rá, miként édes atyja szokott ügyelni gyermekeire, ki kisérje lépteit, miként a jó nevelő szokta ezt növendékei irányában tenni ? Senki ezt sértésképen ne vegye, mert itt ügy, sőt életkérdés felől van szó, a jó ügynek pedig igazsággal, őszinteséggel tartozunk. Azért is kérjük az arat, hogy ez nyájnak mint azelőtt, ugy most is rendes főpásztorokat adjonr

a kik elmondhassák : „én vagyok ama jó pásztor és ismerem az én juhaimat, és ismertetem én is azoktól. Ján. ev. 10, 14." Odáig is ügyeljenek egyes lelkipásztorok, esperesek, ügyeljünk mindnyájan egymásra, mert mi mindnyájan Krisztusnak tagjai , egymásközött .pedig testvérek vagyunk, s mert az ev. egyház mindnyájunknak közös birtoka, szent öröksége. Egyes pásztorok ügyeljenek egyházaikban mindenek felett a tiszta ev. irányra és szellemre, mert ez fő és lényeges, melyen minden más alapul. A hol tehát az úgynevezett vulgaí is vagy triviális rationalismus mutatkozik, igyekezzenek annak ideje korán elejét venni, mert a lefolyt idők nálunk és másutt is eléggé bebizonyították, hogy ilyesmi sem a sz. Írással, sem híveinknek a lelki üdvével, sem az összes társulat javával nem fér össze. Gyom az, mely minden szépet, jót, Istenit elfojt az ember keblében. Orkán az, mely pusztítólag dühöng. Méreg az, mely eleinte elkábítja, utóbb pedig végképen megöli az embert. Ki fogna tehát ily evangyéliomellenes romboló elemnek egyházunkban ész és lelkiismeretszeriileg tért nyitni ? Tisztelem én az ev. szerii rationalismust, mely igen is gondolkozik és fürkész a meddig illik, azontúl pedig Isten lelkének kegyelettel megadja magát, de nem azon maszlagnémti vulgáris vagy triviális rationalismust , mely idétlen okoskodásaival az isteni kijelentés felébe emelkedik, s bódult állapotában túr, mint a vakandok , bont , ront , de sehol nem épít. — Azért is, kik Isten lelkétől vezéreltetnek állják a haramiának útját, s jelentkezzék bár ilyen vagy amolyan színben, álarcát mindenesetre tépjék le s utasítsák a hova illik. Hasonló figyelmet érdemel az itt-ott napjainkban mutatkozó függetlenségi viszketeg is. Sok tanító nincs megelégedve azzal a tisztelettel, mely az Ő I szerény hivatalának természetéből s saját egyéni ügyességéből és szorgalmából foly, hanem azonkivüí még más kitüntetést is szeretne. Szeretné, liogy ha iskolája körül szabad tetszése szerint rendelkezhetnék, s abba soha senki sem avatkoznék; szeretné, hogy ha némi polgári kitüntetésekben is részesülhetne. A mit mondok, az nem ábránd, nem puszta ráfogás, hanem tény. Kérdem már, ha váljon lehet-e ilynemű követeléseket akár az evangyéliomból, akár pedig az ev. tanítói hivatalnak természetéből következtetni? és ha nem , van és lehet-e ily követeléseknek az ev. egyházban evangyéliomszerűleg helye? Részemről legalább ugy vagyok meggv^z&clye, hogy nincs. Nálunk ugyanis csak erkölcai^^ftg^ f^l-Mí'l