Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-06-14 / 24. szám

müszabályokat, s mindeneknél jobban pedig a sziveket és elméket, melyekre a beszéd organuma által hatni akar. De még egyet nem mellőzhetek, ami nekem mondhatlanul jól esett, s megvagyok győződve, hogy hatását másokra sem tévesztendi el, — az, hogy nemcsak idézeteit választja nagy szerencsével a bibliából (s bizony az idézett szavak a maga kenetteljes nyelvéből sehol ki nem rínak) — hanem a példákat is, melyekkel bizonyít, erősít és világosit, csaknem mindig a szent könyvből veszi. De hisz ez természetes! mondjátok, s említést sem érdemel. Vajha ugy volna! De barátim, nálunk az a szokás, bogy Rómát és Carthagót többet idézzük, mint Zsidóországot, s Perikies és Leonidás nagyobb szerepet játszanak egyházi beszédeinkben, mint József vagy Nehemiás. Sőt, hinnétek-e ? egy legújabban sült predikátio van kezemben, mely nemcsak például, hanem tárgyalásképen, s mi több ott, hova legnagyobb súly van fektetve, az egész második részben, a római birodalom emelkedését és bukását fejtegeti, nem a Pál vagy Péter szempontjából pedig, hanem a Grachusok- s Brutuséból! Hadd örüljek azért, ha látom, hogy Tompa, midőn predikátiot ír, csak két könyvből szedeget : t. i. az élőtermészetből és a bibliából. És szabad legyen itt alkalmat venni magamnak még egy más uralkodó betegségéről is szólanom egyházi beszédirodalmunknak : ez a dagály, phrasis csinálás; a minél üresebb, nevetségesebb, s undorítóbb valami nem lehet. Roszabb cifrálkodás ez, uraim, asszonyaink hiú piperéinél; nevetségesebb erőlködés a magát bikává fúni akaró békáénál, s undorítóbb a kárminnal kifestett arcú halottnál. Költészetet vélnek némelyek a szép szavak mesterkélt összetűzésében rejleni? eszmeürességeket s érzés-szegénységekeket fedezik a rosz regények kopott szóvirágaival ? Vagy épen azon nem irigylendő dicsőségért pályáznak, hogy valamely bárgyú hallgatójok elmondhassa : „oly gyönyörű szép volt, hogy egy szót sem érthettem belőle!". Örülök, hogy oly példányra mutathatok e tekintetben, mint Tompa, íme uraim, itt egy valódi költő, a ki ha akar, oly emelkedett stylben tud irni, oly ragyogó színekkel bír ecsetelni, s annyi szivet mámorba ringató édességet képes önteni énekébe, mint ti együttvéve sem; azonban mutassatok, ugyan kérlek mutassatok az egész könyvben, igen ! az Öszszes 213. lapon csak egy hiú szóvirágot, csak egy dagályos phrasist; sőt mutassatok a gyakori természetleirásokban csak egy felesleges vonást, mi a képet túlterhelné, minőre pedig a legfékezettebb phantasia is oly könnyen csábulhatna. Tompa nyelve művészi, de mindenütt egyszerű, festői, de seholsem áradozó, bölcselkedő, de mindig velős. Legyen elég a sok szép közt csak a II. beszédben, a természet és az élet rendjének egybevetésére utalnom. Azonban, ha már kinyitottam a könyvet, nem is zárom be többé, míg az egyes beszédekről külön-külön nem szólok valamit; ha az nem lenne is több, mint azok a megjegyzések, miket az első olvasás benyomása alatt a margóra jegyeztem. Azért oly töredékesek. I. Csendes, nyomos, mély. A 2. részben egyhelyt megragadó. Különben az alkalomhoz csak a 3 pont végsorai, s az exordium és conclusio csalatkoznak. A többit akármikor alkalomszerű volna elmondani. III. Nem szeretem a tárgyat, vagy inkább a céget, mely egy kissé utcai; mert az a sok jó, bölcs beszéd szintúgy illett volna — vagy még jobban —, általánosan a bármely más okból is elvétett házasság címe alá; különösen a 2. rész. IV. Erős, igaz, hathatós vonások. Az életből, még pedig annak kellő közepéből kiragadva. A felosztás természetszerű , a kidolgozás hibátlan. Merő bölcseség az egész. V. A textus ugyan csupa movitum , s én azt nem helyeslem, mert a textusnak nemcsak eszünkbe kell juttatni a tárgyat, hanem ennek abból kell kinőnie; mindaz által ettől eltekintve, a beszéd meglepő eredetisége, gyönyörű kivitele, szívhez szóló édessége által a gyűjtemény legszebbjei közt áll; bizonyára elmondhatjuk szerzőjéről s e műről : „az erősből édes jöve ki." VIf. Az 1. 2. részek erős, megragadó vonásokkal festett képet tárnak elönkbe. Szinte fáj, bogy a 3. rész elvont philosophálásra hajlik s azért a két első hatását kissé csökkenti. IX. Az exordium oly élénk, mintha jelen volna, előttünk történnék a mit előad. Az egész tele szépségekkel, különösen a 3 pontban a titkok kulcsa A fölvett tárgyról, valamint a VIII.-ról is fönebb szóltam. X. Az exordium oly általános, hogy akármely erkölcsi predikátio elébe oda lehetne tenni. Tán egyetlen eset a gyűjteményben, hogy a szerző nem találja meg, egyszerre a kiindulási pontot. A 3. pont bádgyadt a két elsöhez. XI. Magosabb, nemesebb értelemben gyakorlati irányú beszéd. Az exordium itt is oly eleven, szemlélhető, mint IX-ben. A 3. pont tán kevésbbé körvonalozott s szemléletes mint a két első. XIII. A legtökéletesebb exordium. Az egészben csak az a hiba, hogy a 2. részt nem lehet a Nabugodonozor fölvett példájából levonni; de a tárgyhoz eme rész is szükséges, 8 különben is jó és tanúságos levén — ama hiányt azzal kellett volna pótolni, hogy az első részben legalább egyenesen a felvett példából kellett volna kiindulni, holott az itt csak utólagosan van említve. Megvallom — a mikor csak a tárgy megengedi — lehető legnagyobb tiszteletet óhajtok a textus iránt, a kezelésben. Hadd érezze a hallgató, hogy nemcsak üres szokás : textust venni föl egyh. be-i szédeinknek. XIV. Mily gyönyörű kiindulás! az l-ben mily megható természet leirás! A szárnyra kelő bogár .... a halál és éj — hasonlatai mily igazak, mily szépek ! A 2. csupa szépség, a 3. merő igazság és bölcseség. A legszebb beszéd ez, mit csak valaha a természet szeretete, keresztyén érzület 8 nemesebb rationalismus egyesülése elé állított! Bámuljuk, hogy lehet ily kevés helyen ennyi eszmét nemcsak megérinteni, de kellő hatályra emelni. Jegyezzük meg itt, hogy általában e beszédek egyik nagy előnye a rövidség, — mely magában nem volna még érdem, de érdemmé válik az által, hogy azért sehol sem vázlatos, hanem teljesen kidolgozott, bússal és vérrel gazdagon ellátott, sőt néhol bővségben duzzadó müvet nyerünk. XVII. Szép, jó; de nekem ugy tetszik, hogy csak ugy van okosan egybeállítva a textushoz, nem termett a textus&óZ. Ide mutat az is, hogy nem a textus van véve eszméül, hanem az abba foglalt parancsnak némely esetei vannak felhozva. Lehetett volna pedig másokat is ; káros pl. a sietés saját jövőnkrőli rendelkezésben, mások sorsára való befolyás gyakorlásában stb. XVIII. Különösen felséges a 4. pont. XXI. Azt a kérdést juttatja eszembe, szabad-e a szent írásból kiragadott, és pedig nemcsak idézetül, hanem alapigéül kiragadott szavakat merőben más értelemben használnunk, mint ott vannak ? Nézetem szerint nem. Mindenki tudja, mily alkalommal, mily érzéssel, s minő értelemben mondá Jézus ama két nagy szót : elvégeztetett minden. Itt ezek az évnek őszszel elvégzett munkájára s átvive az erkölcsileg el — vagy el nem — végzettekre vannak alkalmazva. Igaz, hogy betű szerint vannak idézve a bibliából ; — de utalok a könyv mottójára: „a betű megöl, a lélek elevenít" — s határozottan oda véleményezek, hogy a biblia szavait csakis azon szellemben, azon értelemben szabad használnunk, mint írva állnak. Különben a szövegből kivett két szóval — a biblia tekintélyére lehetne alapítni a legferdébb tanokat. Itt ez nem történik, mert az egész beszéd jó és keresztyéni; de azért az elv áll. XXII. Az egész gyűjteményben legrövidebb beszéd alig több egy negyedívnél; azonban öt pontra oszlik, s így kénytelen egyfelől egybetömötté, másfelől némileg szakadozottá válni. Az 1. pont egy kissé különös természet-nézlést gyaníttat, ugyanazt, mely a költővel, máshelyt, igen szépen mondatta ezt: