Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-31 / 22. szám

ur, saját költségén épen most nyomtatja. E beszédek egyházunkban és általában ott, a hol ilynemű dolgozatok érdeket tudnak költeni, mérsékelt áron fognak áruitatni, s az ezekből bejövő haszon a rozsnyói ev. egyház énekkara javára fog fordíttatni. E jelen közleményünket berekesztjük azon kívánással : adja a mindenható, hogy nt. Czékus István ur egyházunk javát előmozdítani vágyó törekvéseiben a sikert illetőleg legszebb jutalmát és örömét találja, s majdan hoszszú évek sora után egyházát a lelki és anyagi virágzás általa kivánt szakában megszilárdulva lássa ! Bfi. Isti). (Pankota.) Az „Ev Wochenblatt" múlt évi 47-dik számában : Zeitfragen in der Kirche und Schule rovat alatt nt. Kolbenheyer Móricz úrtól „der Negerknabe als Martyrer" című lelkes közlemény annyira meghatott, hogy húsvét második napján hallgatóim előtt, lehetetlen volt a koronás dalnok e különben is érdeklő szavaival fel nem fohászkodnom : r

Seregeknek Ura Istene, meddig haragszol a te népednek könyörgése ellen ? megelégíted őket siralmas kenyérrel , és siralmas italt adsz nékik nagy mértékkel." Zsolt. LXXX. 5—6. S e szavakhoz képest az Ur következőleg engedett szólanom : „Megnehezült az idők szomorú járása felettünk." Ha valaha, kivált napjainkban sóhajthat így a protestáns egyház. Nem azért, mintha kívülről fenyegetné veszedelem, hanem azért, mert saját kebelén hinti a pusztulás magvát. Míg találkoznak jólelkű s hitbuzgó fiai s leányai vallásunknak, annál több azoknak száma, kik a hittel semmit sem gondolnak, vagy legfölebb csak szájjal vallják azt. Pedig törölnétek csak le a napot az égről : ugy-e sötét lenne? töröljétek ki a hitet kebletekből, az is olyan setét, oly pokoli sötét lenne! Az én igám gyönyörűséges — mondá az Ur Jézus — nekünk mégis keservesen esik a Krisztus igáját, az egyház terhét viselni. Egy bölcs azt mondotta : „valahányszor engem az élet szomorít, mindannyiszor a magamnál szerencsétlenebbek sorsára tekintek és azonnal megvigasztalódom." Ha hát titeket is szomorít az élet, a mint panaszaitokból egyebet nem állíthatunk : vannak még nálunknál szerencsétlenebb emberek is a világon, mérjük sorsunkat az övékéhez s megfogjátok látni, hogy tüstént más színben tűnik fel saját életünk. Minket nem tart senki rabláncokon. Oly munkát választunk s végzünk, a milyet szeretünk. Akkor kelünk fel s fekszünk lc, mikor kedvünk tartja — legalább saját hasznunkon kivül más erre alig kényszerít. Az Isten házába járhatunk rendesen s ha nem találunk egyebütt gyógyírt s vigasztalást : szolgáltat ezt nekünk bőven az Isten igéje csak kívánjuk és akarjuk. De van egy nép, túl a tengereken, melynek sorsát — hogy meggyőződjetek, minden bűneink mellett is mennyivel kegyesebb mihozzánk az ég — jer, Ítéljétek meg ti magatok a következőkből : Néger gyermek, mint vértanú. A távol ég alatt — hol Nyugot-lndia Méreg poharából vérzőn kell innia — Míg gőggel a kevély világ előre lép : Halál árnyékában sóhajt egy árva nép. Egy árva nép sóhajt s bár szive megszakad, Hazája partjait keresni nem szabad ! Melyekkel zordonul végeznek a szelek,' Nagyja s kicsinyjei : tépett falevelek. — Törtgallyak, melyeket megannyi mord Kain Lobogtat az önzés pogány oltárain; A sors haragjától szétdúlt világromok, Melyekre a törvény sugára nem ragyog. Hiában érzenek miként akárki más , Hajtják szegényeket mint barmokat szokás. Arcukra, melyen oly sürü keserv honol, A vágott cukornád édes nedvet locsol: Urok meg, mintha még ezt is irigylené, Kemény korbácscsal ront görnyedt hátuk felé. S a pattogó ütést rémes jaj váltja fel — Mindegy! a gyorsaság csakhogy szárnyakra kel. Elbúsult Istenünk legárvább gyermeke. Midőn reád tolul a kinok tengere : A nép jogtemplomán kik oly szentségtörők. Ha mondják is , ne hidd, nem Krisztust hisznek ők ! Egy néger kis fiu szemeiben könnyár, Tiz éves- sincs talán s mégis rabszolga már ! De nem, nem mostoha sorsát kesergi ő : A Jézusról beszélt neki a térítő! Hallá, hogy ég ölén egy hü barátja van, Ezért pereg örömkönnyüje untalan. Ezért kér, esdekel a zsarnok ur előtt: Hadd hallgathatná még azt a jó térítőt! Fülembe ne jöjjön — felelt a szívtelen — Hogy prédikátio tartásán, légy jelen. Ha Jézust még egyszer tőled kell hallanom : A bőrödet ezer darabra szabdalom ! Az ártatlan gyermek megfontolván a szót, Minden szolgálatot leghívebben lerótt; Sőt még többet tévén mint mérve lön reá: Magát nyugodtan a hívekhez kapcsolá. Virágfüzérben a kis nefelejts mi szép ! S midőn a jó gyermek hívek körébe lép, Midőn meghatja kis lelkét az égi fény : Nem szép, nem kedves-e, ily szende tünemény ? Ugy hallgatá ő a térítőt mintha mái-Magát az Ur Jézust lá.ná, ki rája vár; Ki vérező sebét meggyógyítandja majd, Keblére mert mint ö, ép olyakat óhajt. De megtudván az ur, mi birta vinni át A heves Afrika fekete magzatát — Szól : huszonöt korbács reá a pályabér — S szintúgy patakzik a kis négerből a vér! Nos — kérdi a parancsnok — lásd, a Jézus mi jó Hát szinte tetszik-e, ily prédikátio ? Ha oly hü pártfogód s elhagyni nem tudod : Mivel segíthet most a Jézus Krisztusod ? Felel az ártatlan : „többet mint képzelém, E siralom völgyén türelmet önt belém !" Hitének ereje nyílvesszőként hatott, Felháborítva a rettentő zsarnokot : Még egyszer huszonöt — dörg ádáz hangokon —• S ott fekszik a fiu viszont a kínpadon ! A teste ugy vérzik, a lelke ugy remeg — Szegény néger fiu ki ne sajnálna meg? Ah! nem sajnálja ö, ki így mer gyötreni : Hát hol vaunak hited gyógyító cseppjei ? Ha oly hü pártfogód s elhagyni nem tudod: Másodszor mit tehet a Jézus Krisztusod? És a félholt fiu így ejti válaszát: Fejemre teszi a mennybéli koronát!"