Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-31 / 22. szám

felébreszté, megérlelé, minden szónál, melyet emelvényén elhaugoztata, ugy állott vala köztük, s életének minden mozzanatában azt mutogatta nekik, hogy kell az élet ezen csatáját megharcolni, — ugy szólt és tett köztük, mint bajtárs és csapatvezér. Igaz és hü vezér kivált gyermekek csapatában, kinek parancs szavaihoz kétség soha sem fért, ki sohasem tévedt, s kész volt — ha más fegyverszünetet csinált avagy engedett volna is — kivini ama nemes harcot (így érezzük mi gyermekek) a legutolsó csöpp vérig, és lélekzetig. Jellemének más oldalai talán kevésbé hatottak a gyermeki szívre, de férfias egyenessége, ingatlan bátorsága mindenek fölött megnyerte útját a gyermeki kebelhez s azokban állandó nyomot hagyott és hitet gerjesztett először ö maga, azután az ö mestere iránt." Ez a tulajdona volt főkép, mely vezetni tudta az angol középosztály erőteljes gyermekeit, s például azt, kiről az utóbb címzett emlékirat szól, — kiben egyéb kitűnő alig volt, mint egy-két pajkos gyermeki fogás, kinél a nyers szellemi erő egész mértékében működött, párosodva a becsületes hajlammal, a tisztességes ösztönökkel, az igaztalanság és aljasság gyűlöletével, de egyszersmind a gondatlanság is oly nagy volt, hogy akár fejét is elvesztené, vagy, az angol példabeszéd szerint, egy három fedélzetű hajót is elsülyeszténe! És mégis azon két első év alatt, míg kétségesnek látszott váljon jó vagy rosszat arat-e az iskolában, bármily számosak lehettek is vétkei vagy fogyatkozásai, nem hagyta el csak egy vasárnap estve is ugy a kápolnát, hogy komolyan el ne határozta volna magát, hogy a „doktornak" oldalharcosa vagy követője lesz a jóban, — és az az érzet vagy önvád örökké élt keblében, hogy egyedül a gyávaság (a mi gyermekeiuk szerint minden bűn egyetemes megtestesülése) gátolta abban, hogy egész szívvel ugy ne cselekedjék," Eddig az angol iskolai élet irója. Az erőteljes angol középosztály egy nem-iró és épen nem érzelgős tagjának ezen nyilatkozata, ugy hiszem, többet ér Arnold vallástanítói, iskolavezetői működésének olvasóink előtt jellemzésére, vonzó hatásának ismertetésére, mint a legszebb dicsérő beszéd , s tán a különben derék életrajz is , melyet Stanley után Heintz németül adott, melyről azonban Wiese azt állítja, hogy mint sok más életrajz, eszményít és nagyít. Térjünk már át erkölcsi elveihez. Az angol nyilvános, korlátozatlan szellemi élet ter i észetesen azt hozza magával, hogy ott az iskolákban sincs oly szellemi elnyomatás, oly sanyargató kényszerítés, mint más szellemű országokban szokásos s szinte mondhatnám, szükséges ; minek pedig aztán szinmutatás lesz a következése, a szinmutatást pedig, gyermekeknél kivált, oly betegséghez hasonlítom, melyben fénylik, kövér, egészséges szinti a test kívülről, de az emésztő baj a belsőkbe rekedve dúl és azért lesz orvosolhatlanná, mivel a bőr nincs átgőzölhetővé, a test izzadás által orvosolhatóvá képezve. — Arnold ama lelki gondviselést, lelkipásztorkodást, — így fejezi ki Lübker — mely ő szerinte minden iskolát egyedül tehet keresztyénné, hü szeretetben gyakorolta, a gyengéket magához emelvén és segítvén, az erőseket elébb-elébb buzdítván, a nyakasokat szelíd viselet, vonzó bánásmód, jobb érzeteik felköltése s azoknak megragadása, felhasználása, de egyszersmind bátorság és szilárdság által győzte le, ugy, hogy gyakran öles magasságú legények indultak könnyhullatásra restségök vagy pajkosságuk miatt szemei előtt a nélkül, hogy őket megfenyítette volna; mit csak ritka esetben és igen komolyan szokott vala cselekedni, midőn szó és tekintet nem használt. (Mégis találunk egy nem igen helyes eljárásmódot F. Brown schooldays 1. 120.; miből kitetszik, hogy az angol gentleman tanárok nem mindig finomak), líogy elteiének saját szemei is könnyekkel, midőn valami nagyobb hibát fedezett fel valamelyik idősb tanítványában ? Mintha csak saját gyermeke lett volna! Mily ügyesen tudta növendékét épen fölismert vétkes oldaláról megragadni, s egyedül vagy közösen elkövetett vétkeiknek ellene dolgozni ! A hazugságról például az által szokta tanítványait el kapatni, hogy tanuzgatást, bizonyítgatást nem engedett, tudván, hogy ekkép a legális igazságkeresését fogja az erkölcsi igazságérzet ellenében velek megszoktatni; hanem így szólott : „ha ön mondja, ugy kell lenni; természetes, hogy én szavainak hitelt adok." így általában az a meggyőződés szülemlett és terjedt el, hogy aljas bűn volna Arnold előtt hazudni, mert lám mindig hisz az embernek. Jellemének tisztasága, őszintesége, erkölcsi tökélye ellenállhatlan volt; ha valakire szemeit rá irányozta, azt át meg át látta, az magát át meg át látva érezte, — s volt tekintetében valami, a melytől minden aljas vagy piszkos vissza-i riadt, elhalt. De szíves és őszinte részvéttel is viseltetett növendékeinek minden ügye, jólléte vagy baja iránt; még 1 labda-játékigyőzelmeik vagy veszteségeik is érdekelték; ' ifjúi éplelkii és férfias maradt mindig övéi körében, — naponként együtt fürödve velek a közel folyamban, együtt i tekézvevagy labdázva, anélkül, hogy vad férfiasságot vagy cynismust árult volna el. De édes gondja volta szegényekkel is foglalkozni, ilyképen szünetelni tanítási és tanulási kötelességeitől. Ilyen volt Arnold erkölcsi tekintetben. De ha van Arnold, lennének e bárhol is Brownok? ha van erkölcsi nemesség vagy fönség a tanítóban, lehet-e arra fogékonyság mindenütt a növeudékben, Brithonban és azonkívül? Meglehet, de feltétlenül állítni nem merném. Valamikéit ahhoz, a mi nem mindenütt található : a vallás, a szentkönyv, a szent dolgok s kötelességek tekintélye, tehát tekintély az egy valódi erkölcsi tekintély, és szabad erkölcsi élet s ezáltal megerősödött szellemi erkölcsi erő. Tekintély és szabadság : nem ellenkezik-e e kettő? azt hiszem nem. A kinek egyedül a végetlen a tekintélye, s hogy ugy mondjam egyedül Isten az Istene, annak természetes tekintélyfélőnek, szerénynek, s mégis erőteljesnek kell lennie. ... De ezt hátrább hagyva, mivel Arnold gymnasiurai tanár is volt, egypár szót ezen minőségéről. A. az alapos tudományosság embere volt. Ez az angol ! növelési rendszernek csakugyan főelve is. (lásd a Sárospataki füzeteket) A tanulás kivált nyilvános intézetben, erkölcsi köteleztetéssé, a tanulási helyesség, engedetlenség szinte erkölcsi kihágássá lesz;s bár minden szolgai erölte, tés cél-ellenes, de a tanulásnak nevelés, oktatás, erkölcsi , példaadas által éldeletté tevése; kötelességgé, szükséggé változtatása s nemesítése : nézetem szerint nemcsak Angliában, hanem mindenütt lehető és szükséges. Ez volt Arnold elve is. Szerinte ide céloznak némikép az irás sza-i vai is (2 Tim. 1, 7) az erőnek, szeretetnek lelkéről szólván. Elhatározott barátja és lelkes pártolója volt a classicai műveltségnek, mint a képződés alapjának, és azt hitte, hogy a fősúlyt a grammatikai oktatáson kivül a két ó classicai nyelv szépségére kell helyezni. Livíust, ki sok tekintetben arra lehet példány hogyan nem kell történelmet irni, ugy Juvenalist, Propertiust, Tibullustés Aristophanest természetesen főkép erkölcsi érdekből nem szerette, s az ifjúságra 1 nézve veszélyesnek hitte; de általában a classikaí tanulmányokra nézve hosszas tapasztalás által arról győződött meg, hogy a görög-római történelem nagyszerű fényképeinek szemlélete által erősödik az elme, élesedik a látás az evangyéliomi eszménynek felfogására; viszont a Krisztusban megtisztult megszentelődött lélek képesebb lesz a classicai szépségeket lelki haszonnal élvezni. Sokat tartott a jó fordításokra, s e dologban ő maga is mester volt. Első volt az angol tanárok közt, ki a classicai irók tartalmának és hona s kora viszonyainak egybevetésére, s abból meríthető tanulságokra nagy súlyt helyezett. Búvárlotta, s oktatásai közben szem előtt tartotta az ó-kor régiségtanát ós történelmét. Szabadelmü és bátor volt ezek tárgyalásában is mint mindenütt; mert szabadlelke, férfias bátorsága sohasem hagyta el az élet semmiféle küzdésében. — Nevezetes szokása volt oktatás közben az ó dolgok közé ujakat vegyíteni, az ó dolgokat ujabb szempontokból is tekinteni, az ót és ujat e£y tekintet alá, egymásmellé fogni; talán ugy mint Mommsen, ki hires római történelmében az ókori