Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-31 / 22. szám

ugyan e házban roszaltam, hogy e minisztérium körlevelet bocsátott az egyháztanács elnökéhez, — melyben a dissidensek minden különbség nélkül politikai társulatoknak nyilváníttattak, s mely körlevél a dissidensek elnyomására irányzott politikai boszszantások alapját képezte. Roszalom, hogy ennek következtében több ilyen társulat bezáratott, a mi a törvény szellemével homlokegyenest ellenkezik." — Ezután áttért jelen minisztériumnak a dissidensiigyekbeni nézetére : „Nekem jutott a nehéz feladat az egyezőt és ellenkezö't egymástól megkülönböztetni s az egyiket elismerni, és a másikat visszautasítani. Az államkormánynak eszeágában sem fordult meg a dissidens vallásgyülekezeteknek törvényes elismerését kimondani, azt nem tette, nem is fogja j tenni, sőt a hozzányújtott kívánságokat, jelesül a testületi jog megadását mindig visszautasította. A kormány állása egyszerűen az, hogy ezen egyesületeket az egyesületi törvény fogalma alá esőknek ismeri, s mint ilyeneket saját ügyeik intézésére feljogosítja. A vallásos testület fogalma csak annyiban jön tekintetbe, miszerint nem olyanok, melyeknek testületi jogokat lehetne adni. Egyébiránt azon egye- ( sületi törvények szerint bánunk velők, melyekkel minden közügyeket kezelő egyesületekkel szoktunk bánni. Míg hát politikai ügyekbe nem avatkoznak, az általános törvény fogalma alatt állanak, s ennyiben szabad vallásgyakorlat engedtetik nekik, legyen az házi vagy nyilvános. A törvényes vitatás alájöhető pont a vallástanítás, erre nézve pedig biztosíthatom a házat, nem a törvény és lelkiismeretem szoros megvizsgálása nélkül határoztam magam, és míg fejedelmem bizalmából e hivatalban állok , ezen határozatom mellett fogok maradni. Azt is merem állítani, hogy dissidens gyülekezetekben a vallástanítás a szabad vallásgyakorlat alkatrészét képezi. A tudós előttem szóló különbséget tesz a vallásos szertartás és vallástanítás, jelesül az imádkozás és tanítás közt. Megismerem én e különbséget, de azért a kettő elválhatlan, mert nem képzelhetek imádságot vallásos meggyőződés nélkül. — Az imádkozással nincs-e összekötve a prédikálás, és a prédikálás nem a felnőttek tanítása-e ? De hát a gyermekek hogyan imádkozzanak, ha nincs vallástudományuk s vallásos meggyőződésük ? Én tehát maradok a mellett, hogy a vallástanítás a szabad vallásgyakorlat alkatrésze, ezt a törvénymondja, s az előtt meg kell hajolnunk. ; Nagyon a szeg fejére ütött miniszter ur, mi- j dőn a türelemről szólott, melyet dr. Stahl szájával vall, de szivében nem ismer s tetteivel meghazudtol. ,,A türelem, uraim! keresztyéni elv és jellem, ez a legelhatározóbb alap, meggyőződésem alapja, hogy egyetlen keresztyén állam sem nevezheti magát keresztyénnek, ha ezen elvet nem vallja, s minden intézkedésein gyakorlatilag keresztül nem viszi, mint i Poroszország tett." Epen ily találólag sújtotta le dr. Stahl azon állítását, miként az állam köteles a dissidens gyermekeknek államvallási oktatást adni. — „Szabad legyen e pontra figyelmeztetni a házat.Hová vezet bennünket azon elv, mely eddig annyi 1 szigorral alkalmaztatott, azon kényszer, hogy a dissidensek evangélikus lelkészek által taníttassák s confirmáltassák gyermekeiket. Hová vezet ez ? Oda, hová a Mortara-iigy vezetett, mely egész Európát ámulatba ejtette.Ilyen eredményre vezet a türelmetlenség. A rendszeresen űzött politicai nyaggatások elébb-utóbb máglyára visznek; a vallási kényszer pedig, ha vallástanítás tekintetben a szüléktől elveszszük gyermekeiket, oda visz , hogy az államvallás azt fogja mondani, — miszerint az általa confirmált gyermekek az ő tulajdonai. Nem hiszem uraim, hogy volna e házban tag, ki ez elv s ennek következménye mellett merne nyilatkozni." Nemesen adta elő miniszter ur a szabad községek iránti egyéni magatartását. „Uraim! figyelmeztetnem kell önöket, hogy mi németek sajátságos nép, mi igen vallásos nép vagyunk, de épen ezen mély vallásosságunk miatt sokféle tévelygésre hajlandók. Egyik legjelesebb, mondhatni buzgóbb s szellemdásabb bölcsészünk, Jacobi Frigyes, azt mondta magáról : „Fejem pogány, csak szivem keresztyén. Feje szerint tehát, mint a pogánynak, nem volt élő Istene, de szivében volt és ezen Istenben való hitben hányt el, s ugy hiszem, hogy dr. Stahl nem fog jövő sorsán aggódni, épen ugy, mint Sokratesén, M. Claudiusén nem aggódhatik. Ismertem bölcsészeket, kik buzgó vallásos emberek voltak, de ha elkezdtek bölcselkedni vagy sok Istent, vagy egyet sem hittek. Es épen ezen fej és szív, képzelet és érzemény közti meghasonlást tapasztaljuk a dissidens gyülekezetekben. Legjelesebb emberük Uhlichtől ezt hallottam : „Az élő Istenrőli határozott képzelet nem a mi hitvallásunk. Erre semmi súlyt sem fektethetünk, mert egyik így képzeli magának, a másik ugy; nem vagyunk képesek arról valami közösét megállapítani. " De uraim! mindamellett sem szeretném ez emberről azt az Ítéletet hozni, hogy nincs benne vallásos érzület. En, a ki szinte értek valamit ezen dolgokhoz, nem érzem magam jogosítottnak, hogy valóságos istentagadóknak nyilvánítsam ez embereket, mindaddig, míg a vallásos érzület ezen minimumához , az önmegtagadáshoz, egy fölény hivéséhez ragaszkodnak, habár gyermekeiknek a tízparancsolat helyett azt verik is fejébe, ezt tedd, azt ne tedd. A megszorító szabályokra nézve egyetértek előttem szólóval. Ha egy dissidens azt tanítaná gyermekének, nincs Isten, szabad ölni, lopni, csalni, s mit én tudom, mi bűnt elkövetni; akkor uraim! a mostani kormány tudni fogja teendőjét, alkalmazandja^ törvény betűit, mert erre kötelezi lelkiismerete. Általában nézetem e dolgokról az, hogy mindezen szánandó vallásos tévelygések legtöbb táplálékot nyertek azáltal, hogy folytonosan aprólékos policiai nyaggatások tárgyai voltak. Vértanúkul tekintették magukat, s e hit mindig mélyebben vitte a tévelygésbe, mind-mind szilárdabbakká tette tévelygő hitökben *). Uraim! csak az igazságnak van ereje, a *) Váljon nem így áll-e a dolog a mi nazarénusainkra nézve 7 En legalább e véleményben vagyok. KózVó,