Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-10 / 19. szám

PROTESTÁNS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ HIVATAL: Lövészutca, 10. szám, 1. emelet. ELOFIZETESI DIJ: Helyben, házhozhordással félévre 3 fr. 42, egész évre 6 fr. 83 ujkr. Vidéken, póstán szétküldéssel félévre 3 fr. 68 kr., egész évre 7 fr. 35 ujkr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESER DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Mi a teendőnk. Több heti hallgatás után megszólalok ismét, megszólalok, mert beteg egyházi ügyeinken, belátásom és nézetem szerint., némileg segíteni óhajtanék. Azonban ugy látom, liogy hasonló vagyok a pusztában kiáltóhoz; ki kulcsolt kezekkel kiált segedelemért, esdekelve kiáltja : „egyengessétek az Urnák utát", de szava csak keveseknél talál viszhangra, s minden esdeklései dacára is csak sínlődni vagy épen pusztulni látja azt, mit közakarat, egyetértés megmenthetnének. Egyetemes egyházunk felett évek óta borús az ég, kivül belől pusztulás s vész fenyegeti, és mégis mily kevés azon lelkeseknek száma, kik e nyommasztó helyzetet átlátva, azt tehetségükhöz képest elhárítani törekednének!! Ha látnám, hogy e lelkesek száma többség s egyetértésben áll, s a többség sem volna képes a szenvedő egyház bajain segíteni, ugy a kérlelhetlen sors vagy végzés csapásai alatt azon gondolattal s édes Öntudattal vigasztalnám magamat, hogy megtettük azt, a mi reánk bizatott volt. — De így a midőn csak kevesen hordják szivükön egyetemes egyházunk sorsát, a fenyegető vész közepette azon nehéz bú epeszti még szívemet, hogy egyetértés ellensúlyával még csak elhárítani sem igyekeztünk, sőt a részvétlenség által annak rohamát annál inkább elősiettetjük!! Pedig mily számosan vannak, kik helyzetöknél fogva, teljes s méltó jogot formálnak az egyházi iigyekbei befolyhatásra, — azonban az ezen joggal kapcsolatban álló kötelességet egészen elfelejtik, vagy nem akarják teljesíteni, különösen akkor, a midőn arra leginkább fel vannak hivatva. — Mily számosan vannak, kik a pártfogói helyzetben büszkék, s azt , hol jogról van szó , igenis szeretik szerepeltetni, de midőn azt tettleg is be kellene bizonyítaniok, kimutatják, miszerint a pártfogás leple alatt a rideg közönyösség, szívtelenség lappang!! "És így a szenvedő anya, gyermekei részvétlensége, szívtelensége áldozatja lesz!!! Még ugyan nincsen késő, még nem tűnt le egészen a, remény csillaga, lehet a szenvedőn segíteni, de szilárd összetartás, testvéri egyetértés a főkellék s Isten gondviselése mellett csakis ez mentheti meg egyházunkat. Hogy e nagy betegen segíthessünk, mindenek felett belsőleg kell annak félj avul ás ára hatnunk. Ha itt gyökeresen orvosoljuk a bajt, ugy a nagy betegnek további felüdülése kevesebb nehézséggel lesz talán összeköttetve. Belsőleg legsikeresebben hatunk mindenek felett a jó példaadás által; ha t. i. mindnyájan valódi keresztyéni életet élünk. Különösen lia mi, kik a sokaságnál több műveltséggel szeretünk kérkedni, nemcsak rosz példával nem járunk elől, hanem ugy fényljék a mi világosságunk, hogy mások is látván a mi jő cselekedeteinket, dicsőíteni tanulják az Istent, az ő jámbor s kegyes életökkel! Hiszen miként kívánhatjuk azt, — hogy hitsorsosainknak azon része, — kik annyi műveltségben nem részesülhettek, mint mi, minket látva, másként cselekedjenek?! nem természetes-e az, hogy miként a gyermeken a szülői példa, épen ugy hat a kevesebbé művelt, de elfogulatlan gondolkozású és figyelő egyénre, az olyanoknak magokviseletje, kik különben sokat tartanak műveltségökre ?! Pedig ily eset, fájdalom! gyakran fordul elő a mindennapi életben. A midőn a buzgó hívek Isten házában összegyűlve, fohászaikat a Mindenhatóhoz emelik, kiknek jó példával kellene előmenniök, azok az istenitiszteletet háborgató és hívőket botránkoztató tettet követnek el; a midőn az egyházak és iskolák égető szükségeik fedezésére a fillérek összegyűjtetnek, s azok, a kiknek több módjuk van s világi hiábavalóságokra, fényűzésre százakat s ezereket pazarolnak el, ezen adakozás erkölcsi kötelessége alól kihúzzák magukat; — midőn a műveltebb osztálybeli, mint tagja valamely gyülekezetnek, kebelbeli egyháza s iskolája jóllétét sem tettleg, sem pedig a részv^s utján elő nem segíti, sőt minden ilyen eljárást fc^ csínynek, szükségtelennek, s talán nevetséges |ia*