Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-01-08 / 2. szám
templomunk lévén — ketten végezzük az igehirdetés szolgálatát. Mert azt, mi Debrecennek mondatott, három temploma mellett: kétségen kivül magokra érthették népesebb egyházközségeink, hol egy templomra több lélek esik, mint Debrecenben; és az a vád, hogy „minden vasárnap ,sine curává' válik öt predikátorságból, három templom mellett, két prédikátori állomás", mely a debreceni atyafiak ellen emeltetett — nekünk is szól, kik szintén , mint a debreceniek, csak minden második vasárnap reggelén tartunk közönséges tanítást. Ugyanazért, közvetve interpelláltatván mi is: azt hozza magával részünkről is, mind az interpelláló iránt tartozó tisztelet, mind a magunk iránti kötelesség , mind mindenek fölött a szőnyegre hozott Ugy fontossága és szentsége, hogy — feleljünk. Annyivalinkább, mivel Révész Imre ur által egyenesen is fölbiva vagyunk e részben , ugy lévén kiemelve több népesebb egyházközségek általa, — ezek között Hajdú Böszörmény is, — mint a nyilt levél iró atyafiúi figyelmének és megrovásának, na gyobb mértékben lehető tárgyai, mint Debrecen. Egyébiránt azok után, miket Révész Imre szeretett atyánkfia az interpellatiora hozott válaszában elmondott, a részünkről adható felelet egészen másodrendű dolog. Tesszük ezt mind a mellett is egypár szóval legalább; már csak azért is, hogy a mennyiben az interpellatio által, valószínűleg azon fogyatkozások céloztattak szőnyegre hozatni, melyekre vezethetők vissza az egyházi élet sülyedésének jelenségei — magyar prot. egyházunkban, és a melyek annálfogva a javitó kezek alkalmazását mindenekelőtt igényelik : ime fogyatkozásokra nézve, más helyről is említsünk föl adatokat, és ezek folytán, kellőleg indokolva, állíthassuk föl a címben kitett kérdésre hozandott feleletünket. Azt hát már láttuk, hogyan áll az igehirdetés ügye Debrecenben; s beláthattuk — mit eddig is jól tudtunk, hogy „sine curává" noha három templom mellett öt lelkészi állomás van is — egyik sem válhatik ; nézzük most másutt is, hogy miképen áll e részben a dolog, például a Debrecenhez közel eső Hajdu-Böszprményben ? és miután Debrecent illetőleg számtélelek vétettek föl: adjunk mi is számbeli kimutatást. Van Hajdu-Böszörim nyben 15,147 református lélek; e szerint midőn Debrecenben egy templomra 9863 lélek esik: itt, egy templomunk lévén — 5284 lélekkel többet kell számítanunk. Bátran mondhatom, hogyha még négy ilyen templomunk volna, mint a létező, a város nagy területének jól kiválasztott pontjain fölépítve: folyvást meglenne mind az öt templomnak a maga népessége. Mert az Ur házának látogatását a mi népünk kedveli. Azonban csak egy templomunk levén , elmondom azt is, hogy miképen „sine curá"zunk ketten ez egy templom mellett? Hirdetjük mi is az igét, nem a miképen erőnktől telik — mert erre sokszor, ugyancsak kevés tekintet van — hanem a miképen az időből telik. Nem ritka dolog levén, hogy a vasárnap reggeli tanításon kivül, három halott fölött is kell tartanunk tanítást. Általában az egész év folyamán tart mindegyikünk 30 ünnepi és vasárnapreggeli tanítást; 50—70 halotti tanítást; 20—26 kátémagyarázatot ; minden uri szent vacsorával való élést megelőző harmadnapon úgynevezett előkészítő tanítást. Novembertől márciusig magyarázzuk a bibliát. Ezek mellett a délutáni órákon is végezzük az istenitiszteletet. Az iskolákra felügyelünk, — pedig 12 iskolát havankint legalább egyszer meglátogatni azzal a jószándékkal és akarattal, hogy a növelés és tanítás ügyének vezetésében az illetőket támogassuk: nem csekély föladat, nem is kevés időt igényel. Minden hó első vasárnapján gyűlésezünk, választmányi megbízásokat fogadunk el, az egyház javai fölötti őrködésre, anyagi ügyeinek vezetésére — jólétének emelésére stb. vonatkozókat. — Mindezeket összevéve, szeretném tudni, hogy melyik külföldi helvét, ángol, skót, vagy amerikai protest. lelkész prédikál annyit, és van annyira elhalmozva hivatalos teendőkkel, ímint mi, és általában a hazánkbeli nagyobb községekben szolgáló lelkészek ? Valóban egyik sem! Ámde épen az a baj, hogy e miatt csakis prédikátorok vagyunk, slelkipásztorok nem lehetünk. Bizony pedig hiába! ha az angyaloknak nyelvökön szólanánk is, és ha testünket a tűzre adnók is, prédikálván az igét, s rajta lévén mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben — míg prédikálásunk csak a templom négy faláig terjed; míg a szószéken kivül nem érintkezhetünk hallgatóinkkal; míg prédikátorokból lelkipásztorokká nem lehetünk: addig ott maradunk , a hol vagyunk, az egyházi élet emelkedését és fölvirágzását nem remélhetjük. „Es giebt Bedürfnisse der Gemeinde, vvelcbe weder der Kinderunterricht, noch der öffentliche Gottesdienst alléin befriedigen kann. Es giebt eben daher Verrichtungen des Geistlichen, welche der Zeit, dem Ort, den Umstanden nacb wechseln, und ausserordentlich vorkommen. Der Geistliche ist deshalb, nicht nur der Katechet und Liturg, oder Prediger, sondern auch der Hirte (Pastor) seiner Gemeinde; seine Sorgfalt erstreckt sich auf die einzelnen Mitglieder der Heerde und findet da, noch ein reiches Feld." Marheinecke. EntAV. der prakt Theol. S. 268. §. 373. Külföldi hitrokonaink ezen gazdag mezőn, gazdag termést gyűjtenek az Isten országának; nálunk ez épen parlagon hever; ott ugy vannak felosztva a parochiák, hogy a lelkésznek ideje legyen lelkipásztori nemes tisztében eljárhatni; nálunk erről szó sem lehetett eddigelé. Ebben keresem egyik okát a külföldi prot. egyházak virágzásának s a mieink hanyatlásának ! (Vége következik.) P á p a i I m r e. ISKOLAÜGY. Örömmel telik keble el az embernek, midőn látja, hogy a honban levő magasb tanodák s reálok küzdelmi szakaikon túl vannak; s többé nem fenmaradhatásukért küzdenek: de a „babérért", melyet az ott képződött tanulók, tudománybani előhaladásuk- s jó erkölcseikkel nyertek s vívtak ki! De fájdalom! vannak e hazában még magasb tanodák, melyeknek létük kétes, küzdelmük folytonos csakafenmaradhatásért. Állnak ugyan azok: de „egykori nagyságuk szomorú emlékkövekint". Kérdezi a t. olvasó talán: hogyan? lehetséges-e? léteznének eilyen tanodák is ? hiszen mi azokról mitsem tudunk ! Pedig ugy van! Szép honunk két különböző szögében levő prot. tanodákat érteni én itt. A Mármaros-Szigetit és Selmecit. Az elsőre felmosolygott már a tavasz életadó napsugara; a tanodaiigy élén ismeretes jellemű, buzgó, tevékeny szellemű honfi áll, id. gr. Teleki Domokos ur; e névhez sikert, áldást szoktunk csatolni: a „remény itt valósággá érik", hogy Szigeten íötanoda leend; mely nagyszerű hivatásának, céljának megfelelend. Ott hát nyugottan lehet nézni a jövő elibe! De kérdem : így állanak-e a dolgok a selmeci főtanodára nézve? Szomorúan kell bevallanom, hogy nem. S pedig a selmeci tanoda hivatása, célja nem kevesbé nagyszerű, szent, mint a Szigetié! Ide sereglenek 200 s több ifjak; kik ezek? kérdezi a t. olvasó. Ezek nagyobbára idegen ajkúak, tótok s németek, — de kik a társalmi viszonyokból fejlődő nyelv szükségességét — a magyart — belátván , azt elsajátítani kívánják! S célt is érnek: mivel vannak olyan tanulók számosan, kik az év kezdetén anyanyelvökön kivül egyebet nem tudnak ; de már az év közepe felé magyarul mondják föl a tantárgyakat. Itt tehát a célt a tanoda megközelíti! De hogy azt tehesse soká és folytonosan: szükségeltetik itt is az ügy élére egy tekintélyes, áldozatkész és siker felől biztosító nagy honfi! Egy ilyen — öszhangzatosan a presbyteriummal — 2. se.