Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-04-26 / 17. szám

valaki csakugyan bebizonyította, hogy te, ki egyébiránt sok jé szolgálatot tői az igazságnak, ez úttal, ezen egy pontban, állításban stb. elhibáztad a dolgot, s eltévedtél, mint a juh, — ne abban törd a fejedet, hogy milyen fogásokkal menekülj ki a kelepcéből, hanem valld be egyenesen és Őszintén : Atyámfia igazad van, én itt csakugyan megbotlottam, és az történt velem, mi veled és másokkal is megeshetik. — De mi az ily vallomást — s itt a hiba kútfeje — szégyenítőnek tartjuk, s épen ezáltal bizonyítjuk be, hogy sajátképen nem is az igazság fekszik szivünkön, hanem a mi személyes érdekünk. Aztán igazság és igazság között is különbség van. Igaz, hogy Jézusunk halála által váltságot szerzett nekünk, és igaz, hogy ez a rózsa piros. Ha valaki az elsőt tagadná, megtámadnám őt a lélek minden fegyverével, de ha valaki azt vitatná, hogy az a rózsa, melyet én pirosnak állítok, tulajdonképen nem piros, hanem vörös, húsvagy téglaszin, ennek azt felelném : Legyen a te hited szerint, ez nem érdemli, hogy vitázzunk felette. Bizony bizony, nagyon közel feküdnék , és mintegy felajánlja magát az alkalmazás. De nem teszem , dehogy teszem! En teljesen beérném azzal, ha a nyájas olvasók, az itt elmondottak után, megállapodnának a következőkben : 1. Elhisszük, hogy e merengés egyedüli kútfeje, a jóakarat. 2. Bevalljuk, liogy leszámítva gyarlóságait, van benne sok igaz, mit elfogadni, mihez magunkat tartani érdemes. 3. Fogadjuk, hogy ezt nemcsak elméletben ismerjük el, hanem azonnal gyakorlatba is veendjük, legközelebb e lapnak hasábjain. Köszönöm! Adja Isten! Székács J. Egyházi domestica. Mező-Szent-György, ápril 10.1859. Tisztelt szerkesztő ur! Ezelőtt egy évvel bezárt kisded takarékpénztárom kulcsát ugy eltetettem, hogy máig sem találom; de minthogy boldog ünneplést óhajtók magamnak, s urunk feltámadásának ünnepét becsületes, vallásos érzésű prot. keresztyén módjára kivánom megülni; erőszakkal feltörtem a zárt, hogy habár csekély, de sorsomhoz mért s szíves áldozatot vihessek a prot. szent vallás oltárára. Oh fájdalom! pár jó forintnál többet nem találtam takarékpénztáramban, s e piciséget ime jó lélekkel küldöm a t. szerkesztőség kezéhez; legyen szives helyettem a hazai prot. Domestica pénztárába beadni. Önök Urunknak a lelkiekben hti sáfárai cseppnyi rózsaolajt vásárolnak azon, mely a prot. közerkölcsiség templomában pillanatig vilá golva pár percig jó illatot árasztand, és ez is nyereség lesz az üdv országának. Önöket Isten állította oda a maga veteményes kertébe, én pedig bezárkózva magányomba könyörgök Istenemnek, hogy adjon sikert önök fáradozásának, árassza ki bőségesen szent lelkét prot. ügyfeleimre mindenütt, hogy annak felséges ereje ugy munkálódjék az ő szlvökben, minél fogva a jövő 1860. év tavaszán, kivétel nélkül minden protestáns atyámfiának ilyen boldog húsvéti ünneplése legyen, mint nekem. Közösen tisztelt esperesünk f.t. Baly Mihály ur körlevele felhivása következtében márciusban irtuk alá a hazai Domestica javára a krajcáros adót holdjától holtiglan, hogy az Ur nevekedést adjon erőben, számban és lélekben Tisztelettel Kovács Antal, földraíves. A sz.-endrei ref. egyház néhány tagjai a domesticára tavai tett ajánlataikat az idénre is beküldték, névszerint: Zelovics Gábor 2 forint 10 ujkrt. — Zsigmondi László 1 frt ujkrt. —- Ternik Lajos 1 frt 5 ujkrt. — Toronyai Sándor 52% ujkrt. — Major István 21 ujkrt. Szerk. Egyházi domestica s prot. pesti egyetem. (Vége.) De az a kérdés merül itt föl : milyen alapon kell fölépülni a valódi szegényekül felismert prot. egyházközségeket segélyező egyházi domesticának ? mivel minden időben lesznek, legalább lehetnek egyházközségek, jótékony intézetek, a hivatal folytatására, Önhibájokon kivül képtelenné lett, vagy tétetett egyházi hivatalnokok : önként következik a felelet a föltett kérdésre, t. i. olyannak kell az egyh. domestica alapjának lenni, mely soha össze ne dőljön ; oly gazdag forrásnak kell lenni a sz. célokat gyámolító pénztárnak, mely a segélyfilléreket fölbuzogni soha meg ne szűnjék. Segélyfilléreket említénk, mert nem szeretnők, nem ohajtnók, nem akarnók, ha a gyámolító domestica pénztárába, a kényszerítő adózás fillérei is betolakodnának. A kényszerített adózás, — kivetési rendszer, derogálna az intézet szent és magasztos céljának. Kellcmesb hangja lesz az egyházi domestica ládájába, az egyszer mindenkorra tett benevolum oblatumok, vagy a könyörletesség időről időre nyújtotta fillérek csengésének. Én tehát azok sorai közé tartozom, kik az egyházi domestica üdvös eszméjét, mihelyt az egyes egyházközségekben a birtokaránylagos egyházi adórendszer, saját évi szükségleteik, s a mellékes kiadások fedezése tekintetbe vétele mellett, életbeléptetik, azonnal; sőt ha eszközölhető, addig is valósítni óhajtják, s akarják; de távolról sem a kivetés, s rendes adózás, hanem kizárólag, csak az önkénytes ajánlat s könyöradomány utján. Azok sorai közé tartozom továbbá, kik az egyh. domestica segélyezése tárgyaiul, csak a magukon, jövedelmi kútfők hiánya miatt, nem segíthető prot. egyházközségeket, s a testileg, vagy lelkileg elnyomorodott egyházi hivatalnokokat, szóval a valódi szegényeket tekintik, s akarják tekinteni. Mert én azt, hogy a csaknem egy csoportban, azaz, egymás közelében levő, s kevés lelket magában foglaló két, s három prot. egyházat, melyekben most néhány váltó forintért, két s három lelkész emeli, küzdve az élet szükségeivel, Jézus igáját, ne lehetne egy egyházközséggé — parochia — alakítni; s ekkép a segélyezendett egyházközségek számát kevesbítni, sem kivihetlennek, sem a protestantismus elvével összeütközőnek, nem tartom. Igazat adok én azoknak, kik a perselyre nem igen szeretnek utalni, anuyival kevésbé utalványozni, — mert adataikat az életből merítik : de rövid idő múlva, én is adattal fogok szolgálni, — ha Isten éltet — arra nézve, hogy a békési egyházban, eddigelő ismeretlen uton, bizo-1 nyos szent célra, mily szép eredményt mutatnak föl a perselyek. Váljon az annyi áldozatot , segélyezést nyújtani képes Gusztáv-Adolf- egyletnek, mi az alapja, s jövedelmi forrása? & perselyek. És áll-e valami utunkban, hogy mi magyarhoni protestánsok, a Gusztáv-Adolf-egylethez hasonló, saját testvéreinket segélyező egyletet ne alakítsunk ? Őszinte akarat, szilárd kitartás, az eredményben mindig gazdag, mindig áldásos. A protestáns pesti egyetem alapjául azonban,—mely szerintem az egyházi domesticánál eldny'ósb, sőt minden teendőink közt a legfőbb, s legelsőbb —a mégis bizonytalan *